Közszolgálati jelleggel, a korábbi közönségsikerekre való tekintettel rendszert csinált Jobbágy Kornél, a Vasutas borkert és a Cornel’s borbár tulajdonosa abból, hogy Szabó Zoltánt Olaszországról beszéltesse, és közben mutogasson pár izgalmas bort is. Olyannyira, hogy régióról régióra történik ez most már, a múltkori Szicíliát követően november végén a középolasz, de igazából simán ledélizhető Abruzzo következett. Ami noha nem látok bele a fejekbe, a többség mentális térképén talán nincs rajta: se fapadosok által használt repülőtér, sem nagyobb turistacsapdák nincsenek itt. Csak tengerpart, magashegység, a köztük lévő nagyjából 50 kilométeres sávban közepes és kisvárosok, illetve szőlők. Az Adria-part, északról Marche, nyugatról a Róma-központú Lazio, délről pedig az aprócska Molise régiók határolta Abruzzónak sokat köszönhet az olasz borászat, a hatvanas-hetvenes években tartálykocsik százai vitték innen a vörösborokat, hogy az északi vörösöknek teste, színe és alkoholja legyen. Abruzzo a megbízhatóság szinonimája: egy magasan lévő alapszintet mindenhol hoznak, innen jó áron, biztos kézzel lehet választani bort, legyen az fehér, rozé vagy vörös.

Poénkodhatnék azzal is, hogy rejtőzködő borvidéknek hívom. Van a korábban körökkel színvonalasabb – egykori szerzői visszavonultak a borbloggerkedéstől vagy borkészítésbe fogtak, mint akov, az egykori rettegett kritikus –, az olvasói visszajelzések iránt anno legalább minimálisan érdeklődő Borrajongó blognak egy Rejtőzködő borvidékek sorozata. Ide olyan borvidékek kerülnek, amik olyannyira rejtőzködnek, hogy Prágától Brünnig szinte más nincs is rajtuk kívül a borlapokon; hogy a fél Balkán azokat issza (azért az teljesítmény, hogy fél Jugoszlávia a tikveši borvidékről származó borokat iszik több, mint fél évszázada, de a borvidék mégis el tud rejtőzni); illetve a leghíresebb horvátországi borok termőhelyei is megkapták ezt a címet. A rovatcím helyesebben inkább Provinicalizmusoszlatás lenne vagy Rácsodálkozás a világra, de abba vegyülne némi önkritika és önreflexió is, az ilyesmi pedig a magyar boréletben nem szokás, nem is szokták érteni. 

Mindegy, kigyalázkodtam magam, haladjunk.

Azt a luxust (egyelőre?) nem engedheti meg magának a Cornel’s, hogy odautaztassa beszerzőkörútra Szabó Zoltánt a kóstoló előtt, hogy ő aztán a neki leginkább tetsző borokat hozza haza. A hosszúhetényi showman-bortermelő bevallottan egy nagy kínálatú, Magyarországra is napok alatt szállító olasz webshopból, az Xtrawine-ról válogat, ahol csak Abruzzóból többféle bort kínálnak, mint a hazai online és offline borboltok egész Olaszországból. Ennek az az előnye, hogy csak olyan bort kap a poharába a pécsi közönség, amire a csizmát már sokszor keresztül-kasul végigjárt borász is kíváncsi – így tessék olvasni innentől a cikket.

Feudo Antico pecorino spumante brut

Miként egy traboccóban, abruzzói tengerparti halétteremben is nyers antipastikkal kezdünk – osztrigával, rákokkal például –, amik mellé pezsgő illik, úgy ez a logikus Pécsen is. Tankpezsgő, az olaszok nem Charmat-, hanem Martinotti-módszernek hívják, mondván igenis az övék az érdem, a francia technológus legfeljebb tökéletesítette az ő tartályos erjesztési eljárásukat. A pecorinoban Szabó Zoltán azt szereti, hogy a lestyán és a zsálya mellett sós-húsleveses ízjegyei vannak, már-már a zsírfoltot is megidézni vélte, ami a tetején szokott úszni, már nem a bornak, hanem a vasárnapi ételnek. A habzás lehetne intenzívebb, kezdésnek jó, hal mellé elfogy simán egy palack.

Nestore Bosco 1897 Passerina 2023

Abruzzo rizlingszilvánija, konferálódik fel az uva passerina, lefordítva verébszőlő. Milyen hasonlóan gondolkodott anno az olasz és a magyar paraszt: itthon madárkásnak hívják azokat a fürtöket, amiken olyan kicsi bogyók is nőnek, hogy beférnek egy madár csőrébe. Aki akar inni jó uva passerinát, ezt vegye: benne van a Mediterráneum fehéreire mindenhol jellemző alap sósság, mellette kap némi zöldteát is, és mindezt baromi hosszan, gyógynövényekkel is díszítve – nekem visszatekintve az este legjobb bora. Egy palack ebből is elfogyna az abruzzói halétteremben, megkockáztatom, hogy fejenként.

Marramiero Anima trebbiano 2023

Trebbianóból rengetegféle terem Olaszországban, ezek genetikailag nem mindig rokon szőlőfajták – a trebbiano abruzzesének ellenben sok rokona van, főleg a tenger túlsó partján és Abruzzótól délre. Pugliában bombino bianco a fajta neve, Dalmáciában pagadebitnek hívják, annyit terem ugyanis, hogy abból bőségesen visszafizette az adósságait a szőlősgazda. A trebbiano emiatt a ház bora: nem egyedi, de mivel az olasz technologista és perfekcionista is, hibátlan. Ez is. Bontás után egy órával bezuhant egy kicsit, de frissen nyitva tetszett mindenkinek.

Marchesi Migliorati pecorino 2023

Kapunk egy nem habzó pecorinót is, Zoli meghúsleveseztet minket. Szikár, kevés díszítőelemet felvonultató bor, azon túl, hogy sós és zsíros, sokat nem mutatott. Zoli rajongott érte, mi nem.

Tenuta Ulisse Rosé 2023

„Na most mutatok valamit” – örömködött már előre a borkóstolók feketeöves pécsi nagymestere. Luca Maroni, az olasz sommelier-k magas pontokat előszeretettel dobáló kirakatfigurája 98 pontot adott erre a borra, Zoli emiatt rendelte, némi egészséges forráskritikát azért ismertetve mindenkivel. Abruzzo ugyanis alapvetően a rozéiról ismert Olaszországban, ha lehet ilyet mondani, a régió az ő Provence-uk. A 98 pontos rozé alapanyaga merlot. Hűvös, ropogós bor, zöldfűszeres jegyek, pirazinosság, magyarul az éretlen kékszőlő zöldpaprikássága, mellé sok-sok mandarinnal. Baromi izgalmas, egyben divatos és trendi, ami bizonyítja, hogy nem kell temetni a Kárpát-medencében sem ezeket a borokat, legfeljebb művelésmódot kell váltani: Abruzzóban a szőlő önmagát árnyékolja.

Torre dei Beati Cerausolo d’Abruzzo Rosa-ae 2023

Na, ez az a rozé, amiről Abruzzo alapvetően híres. Kitalálták ugyanis a sillert: persze, a mi kultúrkörünkben ez alap és készülnek szinte mindenhol, de Olaszországban ezek az abruzzóiak _a_ sillerek. Rozé plusz – így adják el otthon, és ahogy mi is halpörkölt vagy halászlé mellé szeretjük – ezalatt a dunai halászleveket értem Bajától Apatinig, a többi legfeljebb érdekes próbálkozás –, úgy ők is a maguk halleve, a brodetto (az Adria túlpartján brudet) mellé isszák. Mandulahéjas kesernye, gyümölcsvelő, cseresznye.

Tollo Montepulciano d’Abruzzo 2022

Ez az a szőlőfajta, amit északra hordtak szolidaritásból és jó pénzért: az oportó és a blauburger közötti karakter, markánsabb tanninnal, céklalila színnel. Nem nehézkes, kis kellemet fel tud mutatni, de azért még nem egy kékfrankos – így talán el lehet képzelni már, miért annyira népszerű. Abruzzo 60%-án ez terem, árban sosem vészes, ez a kifejezetten egyszerű, de hibátlan és jól iható darab pedig egyenesen a kóstoló legolcsóbbja volt a 7 eurós árával.

Ciavolich Montepulciano d’Abruzzo Divus 2020

A név nem egy Trieszt környékéről idáig elszármazott tulajdonost, hanem bolgár felmenőket jelöl, mint azt Zoli kikereste nekünk. Míg a többiek istállót emlegettek, én jót szórakoztam ezzel a borral, likőrős, érett és aszalt paradicsomos, füstölt sonkás, mellé édesgyökeres, a legkeményebb balkáni vranacokat felidéző bor, finom, alig érezhető hordóval. Nagyszerű, secondi mellé nem kell más.

Orlandi Contucci Ponno Montepulciano d’Abruzzo Colline Teramare Podere La Regia Specula 2019

Aki ebből egy szusszal kikér kettőt egy étteremben hibátlanul végigmondva a bor nevét és mindezt a társaságban valaki rögzíti és elküldi nekem a felvételt, a Pécsi Borozó főszerkesztőjének vendége egy borra, persze nem erre, hacsak nem az ő társaságában készül a videó. Ez a bor a húsról és a bőrről szól először, aztán tud feketecseresznyét meg más bogyós gyümölcsöket is, de az előző elvitte a show-t, fordítva kellett volna a sorrend, mindegy, így is szép volt, Abruzzo jó, délnek vagy Bariból északra menve érdemes megállni pár napra körülnézni ott, az Olaszország-rajongásban haladó szinten lévőknek pedig már csak a fentiek alapján is kötelező célpont. Jöhet a következő kóstoló.

A szerző amellett, hogy Hosszúhetényben művel szőlőt, a közép-európai és balkáni dolgokkal foglalkozó Gemišt hírlevél alapítója.