Kérem Várjon!
Hírek
Újra vár a Budai Vár!
Idén is lesz Borfesztivál
Gyökösi Attila
2021 September 09.

Két hét múlva újra itt a Budapest Borfesztivál, ráadásul nem is akármilyen, hanem épp a 30. a sorban. Hogy kinek mit jelent ez az esemény, azt persze nem tudhatom, számomra valahogy összefonódott a bor iránti érdeklődésem szárnybontogatásaival. Kellemes élmények kötnek hozzá, így természetes, hogy ott leszek szeptember 23-26. között a Budavári Palota teraszain. A tegnapi sajtótájékoztatón sok szépet és érdekeset hallhattunk a rendezvényről, az elmúlt évekről, a tanulásról és a tapasztalatokról, amelyet az egyre nagyobb fesztivál szervezői, kiállítói és látogatói is megélhettek, persze mind máshogyan.

Első alkalommal 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország ikonikus borfesztiválja a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt.

Ahogy hallhattuk ma – jómagam akkoriban még nemigen fogyasztottam bort - kezdetben szerények voltak a körülmények, félénken mosolyogtak egymásra a néhány standban helyüket kereső borászok és az újjászülető borkultúrát épp csak felfedezni kezdő borfogyasztó közönségük. Aztán ahogy az évek teltek, egyre erősödött az igény a minőség és a tudás iránt: elkezdtek figyelni rá, hogyan fogjuk a borospoharat; mikor, melyik bort, milyen étellel, milyen hőmérsékleten bontunk; és hogyan ejtjük helyesen azokat a fránya francia kifejezéseket. Számtalan élményből, tapasztalásból raktuk össze, mit is jelent a borkultúra.

Tanultak persze a kiállítók, a borászok is. Megtanulták mit hogyan kell és érdemes elmesélni egy borról, hogy az „erről nincs mit mesélni, ez a bor magáért beszél!” kommunikáció bizony nem a legcélszerűbb egy ilyen eseményen. Persze, miközben tanították a fogyasztókat, vagyis hát minket, ők is fürkészve lesték az arcunkat egy-egy új tétel kitöltésekor, kikérték a véleményünket, hogy évről-évre még szebb, még kiválóbb borokkal örvendeztethessenek meg minket. Ahogy a rendezvény nőtt és változott, együtt változtunk mi, látogatók is a borokkal. Az elmúlt harminc évben a szerény körülményeket pazar környezet, a félénk mosolyokat felszabadult szórakozás, az óvatosan alakuló kapcsolatokat mély barátságok váltották fel. A törzsközönség tudja, mit jelent szikrázó napsütésben romantikázva, perzselő kánikulában az árnyékot vadászva, vagy csípős esőben gumicsizmában egy faház oldalához simulva borozgatni, beszélgetni, örülni egymásnak.

Az idei fesztivál díszvendége, vagyis kiemelt borvidéke Somló

A „somlóiságot” sokan kedvelik, ennek az ízvilágnak számos barátja és rajongója van. Ez a vulkanikus, ásványos, tűzköves terület valóban egyedi. Aki szeretne elmélyedni az egyedülálló terroir semmivel össze nem téveszthető boraiban, az most 12 somlói pincészet legszebb tételei közül válogathat a Somlói összefogás standjánál.

Kilátogatni a Borfesztiválra már önmagában szakmázás, hiszen minden egyes stand kínálata egy-egy komplett borkóstoló, szakértő vezetéssel, első kézből. A Borfesztivál mégis készül néhány extra programmal. A VinAgora Felfedezettek Házában minden nap bemutatkozik egy-egy kisebb borászat, akik a rendezvényen saját standdal nem rendelkeznek, ám a VinAgora Nemzetközi Borversenyen kiemelkedő eredményeket értek el. 

A Borfesztivál Premier program keretében olyan borokkal ismerkedhetünk meg, amelyek most debütálnak a piacon. A programban résztvevő termékek listájáról és fellelhetőségéről előre lehet – és érdemes is! - tájékozódni a fesztivál honlapján, vagy a belépéskor kézhez kapott kiállítói katalógusban.

A Budapest Borfesztivál mindig is erős volt kulturális és zenei felhozatal tekintetében is. Nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra is, hogy két színpadon szórakoztassák a nagyérdeműt. Minden nap más- más zenei stílus mutatkozik be, felejthetetlen élménnyé varázsolva az idei eseményt. A fellépőket felsorolni nem is nagyon lehet, csak néhány számomra kedves/fontos előadót említek, mint például a Jónás Vera Experiment, a Csík Zenekar, akik visszatérő fellépőként két vendéget is hoznak magukkal. Az LGT gitárosa, Karácsony János „James” közreműködésével az est során számos legendás LGT sláger csendül fel, de hallhatjuk a hamisítatlan vidéki sanzon „Csíkosított” verzióját is Mező Misi előadásában. De lesz Cimbaliband, Szeder és Szabó Balázs Bandája is.

Szombaton a Magyar Jazz Napja alkalmából egy különleges koncertsorozatot hallgathatnak végig a látogatók. Ocsovay Damján trió, Demeter/Zsoldos Quintet, Borbély Balkan Jazz Projekt, a Modern Art Orchestra, és a nap zárásaként a Balázs Elemér Group fellépését élvezhetjük a Nagyszínpadon, vasárnap pedig megint komoly népzenei kitekintést és programot hallgathatnak az erre fogékonyak. 

Idén is lesz Jótékonysági Borárverés a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legkülönbözőbb céljainak megvalósítására. 

Ahogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A rendezvény évek óta változatos, folyamatosan megújuló, de minőségi kínálatot biztosít melyben széles igényeket kielégítve, jól megférnek egymás mellett a hagyományos fesztiválkonyha, a modern street food és a gourmet különlegességek is.

Az idei amolyan dupla jubileum, hiszen nemcsak a Borfesztivál, hanem a főtámogató, a SPAR Magyarország is 30 éves jubileumát ünnepli. A vállalat standján – az Oroszlános udvarban - a vendégeket a kivételes minőségű SPAR Válogatás borok, valamint az idei, 30 éves kerek évfordulóra készített jubileumi borok várják. A Jubileum Premium Villányi Franc száraz vörös- és a Jubileum Pinot Gris mátrai száraz fehérborokat 2021. szeptember 24-én, pénteken 17:00 és 18:00 óra között mutatják be a készítők, Romsics László, a Csányi Pincészettől, illetve Ifj. Szőke Mátyás, a Szőke Mátyás & Zoltán pincétől a Budai Vár Oroszlános udvarában, a SPAR standja mellett. E borok elérhetőek lesznek a SPAR és INTERSPAR üzletekben is.

Ahogy nézem, az idei, 30. Budapest Borfesztivál vélhetően hozza a megszokott minőséget és szintet. És bár vannak akik szerint ez a rendezvény talán már kicsit túl nagy is, túl sok a nép és túl sok a kiállító, de véleményem szerint továbbra is igaz, hogy ennél teljesebb képet nyújtó boros rendezvény nemigen van másik. És hát azért Buda meg a vár nagyon is hangulatos hátteret biztosít ezeknek a boroknak, szóval mindenképp ajánlom a részvételt. 

Pontos programért, tudnivalókért, jegyekért látogassátok meg a rendezvény honlapját!

Programajánló
2021. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2021. 12. 03. 18:00 - 21:00
Tóth Ferenc Pincészet Eger, 3300 Kistályai út 40.
4
2021. 12. 04. 14:00 - 20:00
Magtár Látogatóközpont Pécs, Pécs, Dóm tér
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31