Kérem Várjon!
Cikkek
Miért fontos a borok lezárása?
Ercsey Dániel
2022 January 10.

Szomorú tapasztalattal gazdagodtunk Győrffy Zolival, akit még tavaly év végén egy Demeter Zoltán által készített Veres furmint borsorral (2009, 2008, 2007) igyekeztem meglepni, kiegészítve a kóstolót egy 2008-as Anett bora sárgamuskotállyal is. A végeredmény dermesztő volt és ez minden bizonnyal nem a borász hibája!

Fotók: Győrffy Zoltán

Számtalanszor halljuk borászokkal beszélgetve, hogy milyen fontos a megfelelő dugó, csavarzár, vinolok kiválasztása, hiszen ezen múlik a bor utóélete, érlelhetősége. Ha nem jól választottak, akkor csak évek, netán évtizedek után derül ki a baj, a fogyasztó pedig keserű szájízzel gondol vissza a találkozásra. Holott ez talán egyáltalán nem a borász hibája volt!

Demeter Zoltánról sok mindent el lehet mondani, de legfőképpen azt, hogy maximalista. A tökéletességre törekszik a szőlőben és a pincében, sőt megkockáztatom a mindennapokban is. Fáradhatatlanul szervezi - feleségével együtt - a közéletet Tokajban, ha minden igaz tanít az újonnan alakult sárospataki egyetemen is mint címzetes egyetemi docens, és az elmúlt évtizedekben a Királyudvar korai borai mellett a saját birtokával is bőven letette a névjegyét az asztalra. Hardcore Tokaj rajongók szerint a TOP3 hegyaljai borász/birtok egyike, sőt, az igazat megvallva szerintem az ember vagy Szepsy, vagy Demeter Zoltán fan. Szerencsés esetben mindkettő, mert így nem zárja el magát semmiféle élménytől.

Szóval itt voltak ezek a csodásnak gondolt borok, egy általam bálványozott borásztól, aztán jött a fekete leves. A 2009-es Veres már vinolokkal volt lezárva, mégis az oxidáltság felé mutatott, ami szinte biztos, hogy a lezárás hibája. De vajon miért, mi történhetett és ami a legfontosabb, az összes borral ezt történt-e?

Veres Furmint 2009

Óarany szín. Illatában jázmintea, bergamot, narancshéj és mandarin, pici virágporos jelleg és nagyon enyhe oxidáltság a háttérben. Kóstolva közepesnél nagyobb test, szinte hömpölyög a szájban, kerek savakkal és reszelt almás, virágporos, narancslekváros karakterrel. A lecsengést a teás jegyek vezetik, már bőven túl van a csúcsán, eloxidált de még élvezhető. (-/- pont)

A 2008-as évjárattól kezdve visszamenőleg minden parafával volt lezárva. Szemmel láthatóan jó minőségű, kifejezetten hosszú parafadugókkal, amiből mind a három olyan szinten morzsalékos volt, hogy lehetetlen volt kihúzni a palackból! Mind a három dugó átázott, beletört, sőt szétmállott a dugóhúzó alatt. A 2008-as ennek ellenére (!) is értékelhető maradt.

Veres Furmint 2008

Közepes arany szín. Illatában kukorica, gyurma, szép fűszerkészlet és tercier jegyek a palackos érlelésből. Kóstolva közepes test, élénk-vibráló savak, még citrusok is fellelhetőek, de már az érlelésből fakadó jegyek dominálnak. Brutálisan sós-tűzköves, a lecsengésben narancshéjjal és narancslekvárral. 87/100 pont

A 2007-es azonban már nem járt ilyen jól. Pedig az összes bort a Mitiszol webshopjából vettem, a kóstoló előtt 2 héttel. Egyszerűen nem hiszem, hogy ne lettek volna jól tárolva! Kató András biztosan odafigyelt erre. Ahogy Demeter Zoltán is a legjobbat akarta a borainak és biztosan nem spórolt a dugón. Vajon mi történhetett? A dugót gyártó cég egyszerűen a selejtet adta el a vadkeletnek gondolt Magyarországra?

Veres Furmint 2007

Mély arany szín. Visszafogott illat némi körtekompóttal és jázminnal. Kóstolva közepes test, a szerkezet már szétesett, az ízek eltompultak, avarosak. Valójában már szétesett. (-/- pont)

A mundér becsületét a 100% sárgamuskotályból készült édes szamorodni, az Anett bora hivatott megmenteni, de csak a szerencsének köszönhető, hogy sikerült, mert a dugó ebben a palackban is elporladt, szétesett, morzsává vált. 

Anett bora Sárgamuskotály 2008

Óarany szín. Illatában tömény botritisz, gomba és aszalt kajszi, aszalt őszibarack és fekete tea. Kóstolva nagy test, hömpölygő karakter, élénk savak, az ízképben grillázs, narancslekvár és mandarin, gomba és fehér csokoládé, a savak élettel teliek, a lecsengése nagyon hosszú. A muskotály jelleget szinte teljesen elveszítette. 88/100 pont

Ezeket a borokat Demeter Zoltán ugyan nem az örökkévalóságnak készítette, de azért azt sem gondolnám, hogy ilyen idős korukban ne lennének ihatóak, netán szépek. Ezennel tényfeltáró háborút hirdetek a parafa és a vinolok ellen is. Ha akadt már ilyen idős bor a kezetekbe, ami a lezárás miatt vált problémássá, írjátok meg nekünk, ha ilyen borokat kóstoltok a közeljövőben, szóljatok nekünk is!

Programajánló
2022. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
2022. 06. 11. 15:00 - 20:00
Magtár Mecseknádasd, Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 73 .
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30