Most az a helyzet alakult ki, hogy két olyan bor volt, amit szívesen haza is vittem volna, az elsővel még bébi korában találkoztam, épp szüreti időben voltam Lelovits Tamásnál, pár nagyon friss bort gyorskóstoltam, a portugieser már akkor nagyon biztató volt, pedig sokan panaszkodtak a 2018-as szüretre.

Ez a primőr verzió még, ami talán novemberben jött ki, de a mostani kóstolás bizonyítja, hogy januárra lesznek igazán élvezhetők a jó oportók. Szép illat, végre gyümölcs, szilva, meggy, pici fűszeresség, kortyban épp csak egy kis fanyarság, egyébként csúszós, mondhatni glou-glou, ahogy a nemzetközi szakzsargon nevezné.

Elég tartalmas, elég lendületes, elég élvezetes, egy picit magasabb sav élénkebbé tenné a zárást, ott kicsit érződik, hogy nagyon sokáig nem érdemes őrizgetni, de van még pár hónap - ha van még palack egyáltalán elegendő -, hogy élvezzük a 87/100 pontos csúcsán. Most.

A másik bor sokkal komolyabb történet, egy házasítás, syrah biztos van benne, azt első szippantásra kitaláljuk. A többi cabernet franc és merlot. Ez meg villányi, nekem nagyon.

Erőteljes, intenzív illatokkal, érett fekete bogyósok, szeder, erdei szamóca, némi bőrösség is becsúszik, de a gyümölcs, a hordófűszer sokkal masszívabb hatást ad, ez folytatódik kortyban is, vastag, hosszú, telt bor.

A legnagyobb hibája, hogy még nagyon fiatal, még mindig nem finomodott le, még kicsit szögletes a korty, de hát az előző portugieserrel szemben ez pont az a bor, amit még érdemes eltenni, elfektetni pár évre, nem hiszem, hogy csalódást okozna.

Lelovits Tamás egyik legkomolyabb bora, ha még nem is teljes szépségében, felfelé ívelésében most 89/100 pont. Lesz még szerintem feljebb is. Majd.