Kérem Várjon!
Cikkek
Borverseny Hosszúhetényben
20 éves a borbarát egyesület
Győrffy Zoltán
2021 July 16.
Voltatok már a hosszúhetényi borversenyen? Ez ideig én sem, de a huszadikra eljutottam. Sok kolléga soha vagy csak nagyon ritkán jut el a borversenyek alsóbb ligáiba, én ezeket kivételesen szeretem. Idehaza, Szerbiában, Horvátországban elég sok olyan versenyen vettem részt borbíraként, ahol elsősorban az úgymond amatőr borászok indulnak. Mindeközben meg nagyon profi borokra is rátalálunk. A hosszúhetényi meg kifejezetten jó élmény volt. Hogy miért? Mondom.

A Bortermelők és Borbarátok Hosszúhetényi Egyesülete idén ünnepli huszadik születésnapját. Úgyhogy ha kicsit megkésve is, de a pandémiás helyzet lazulásával azon nyomban megrendezték a helyi borversenyt, ami annyira nem is csak helyi, hiszen a minták jó egyharmada más településekről érkezett. A korábbi évekhez képest némileg átalakított zsűrit 132 bor várta.

Előtte meg a hosszúhetényi falubusz, ami Pécs központjából kiszállított bennünket a hetényi Tavasz Vendéglőbe. Kényelem magasfokon, ráadásul itt alaposan alapozó reggelivel is vártak, Szabó Gábor egyesületi elnök családja üzemelteti a vendéglőt, így hazai pályán mozgott volna, ha egy betegség miatt nem a korábbi elnöknek, Schunk Józsefnek kellett volna beugrania a verseny lebonyolítására. Gábor persze - nem teljesen az orvosi utasításoknak megfelelően - később azért megjelent lecsekkolni a zsűri munkáját.

Három bizottság, egy a helyi fehéreknek, egy a helyi rozéknak és vörösöknek, egy pedig a vidéki boroknak. Így kellett a kupákat is kiosztani, minden műfajban egy serleg járt a legjobbaknak. A mi kis csapatunk a hetényi fehéreket érdemelte ki. Összességében jó közepes volt a felhozatal, sok bor került ezüstbe, aranyba csak lényegesen kevesebb, érződött, hogy a borverseny később van, a borok kezelési hibái ilyenkor mindig jobban előtűnnek. Csalódás persze nem volt, vidám hangulat, kiérdemelt ebéd és buszozás haza - gondoltuk elsőre, de azért befért ide még némi kitérő a Schunk Pincébe, ahol egy-két fehéret, no meg hordóból a friss vöröseket azért megkóstolgattuk. Ez utóbbiak közül vannak a jegyzetfüzetemben későbbi, palackozás utáni nagy favoritok is...

Az eredményhirdetésre sajnos nem tudtam visszajönni, pedig az még fontos, amikor a zsűri szembekerül a bírált borok gazdáival és bizony néha kedvesebb, néha meg kevésbé hangulatos beszélgetésekbe is bele lehet bonyolódni. De vállalni kell a döntéseinket. Ami ebben az esetben az volt, hogy a legjobb hosszúhetényi fehérbor Szabó Andor 2020-as pinot blancja lett, rozéban Grúber József 2020-as cabernet sauvignon rozéja nagy aranyat érdemelt ki, míg vörösben ugyanezt az érmet kapta a legjobb bor, Schunk József 2020-as syrah bora. A legeredményesebb termelő Szabó Gábor lett 5 arany és egy nagyarany éremmel.

Van ezeknek a borversenyeknek egy őszinte hangulata, amikor nem játsszák túl, hanem azt adják, ami van, amilyenek és mindeközben azért rendes pohár van, köpőcsésze és bírálólap, versenyszabályzat és izgatott segítők, akik talán maguk is indítottak egy-két bort. És bár mindig akadnak borhibák, lehet tanulni ezekből, de lehet segíteni is azokat, akiknek van füle meghallani az építő kritikai megjegyzéseket. Jövőre is szívesen jövök, természetesen. 

A teljes eredménylistát is mutatjuk:

Programajánló
2021. Augusztus
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
2021. 08. 05. 16:00 - 2021. 08. 07. 22:00
Dobó tér Eger, Dobó tér
6
2021. 08. 05. 16:00 - 2021. 08. 07. 22:00
Dobó tér Eger, Dobó tér
7
2021. 08. 05. 16:00 - 2021. 08. 07. 22:00
Dobó tér Eger, Dobó tér
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
2021. 08. 21. 17:00 - 23:00
Tóthék Eger, Síkhegy
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31