Kérem Várjon!
Hírek
Töltik a Holdat
riedl
2019 February 27.
Idén is megtöltődik a Hold, azaz a budapesti Hold utcai Belvárosi Piac farsangbúcsúztató gyanánt március 1-3. között éttermekkel, termelőkkel, igazi bulihangulattal és persze nem hiányozhatnak a buborékosok sem.

Aki lemaradt volna év elején a lyoni Bocuse d'Or-ról, most hétvégén élőben láthatja ismét együtt a magyar csapatot, hiszen itt lesz a Kistücsök Étterem színeiben a Bocuse d'Or történetének eddigi legfiatalabb versenyzője, Adam Pohner, a commis-ja, Ricsi Csillag és ismét felveszi a coach kabátot Viktor Segal is. 


A gasztronómia Forma1-es versenyén kimagasló eredményt elérő első magyar séf, Széll Tamás csapata is a rendezvény szereplője lesz, akik a Stand25 Bisztróban várják a vendégeket, és az ő volt commis-ja, Szabó Kevin Séf is érkezik, aki múlt év vége óta már a Bori Mami csapatát erősíti. 


Aztán persze lesz idén is balatoni hal, kicsit másképp, a Paletta Bisztró & Terasznak köszönhetően, s ha már hal, a hallé sem hiányozhat majd, és persze fánkok és fánkok számtalan formában és mennyiségben. 


S ez még csak a jéghegy csúcsa persze, hiszen ők csak a vendégéttermek egy része! 
Ha pedig mindez még nem volna elég, a már jól megszokott emeleti éttermek kitesznek idén is magukért a menüjükkel. 

Hétvégén tehát nem érdemes főznie senkinek!   

További információk a facebook-eseményben.

Rendezvény nyitva tartás:
- Pénteken 11:00 - 22:00 óráig
- Szombaton 10:00 - 22:00 óráig
- Vasárnap 11:00 - 16:00 óráig

Programajánló
2019. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
2019. 04. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
7
8
9
10
11
12
13
2019. 04. 13. 13:00 - 15:00
Bálint Borárium Pázmánd, Pázmánd, Szőlőhegy
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
2019. 04. 27. 15:00 - 20:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
28
29
30