Kérem Várjon!
Hírek
Talentometer fiatal borászoknak
bori
2012 April 04.

A Talentométer, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. eredetileg könnyűzenei tehetségkutató sorozata – a tavalyi nagy siker után - idén jelentősen kibővül. A zenei rész mellett ezúttal borászversenyt is hirdetünk, kifejezetten azért, hogy megtaláljuk a hazai borászat „új generációját”, és felhívjuk a figyelmet a feltörekvő fiatalokra. A Talentométer – Fiatal borászok versenye azoknak a pályájuk elején álló, 35 év alatti fiatal borászoknak ad bemutatkozási lehetőséget, akik már önálló útra léptek, vannak saját boraik, de még nem kapták meg azt az elismertséget, amit megérdemelnek. A borversenyre, előzetes zsűrizés után május-június folyamán, öt vasárnapon keresztül kerül sor a budapesti A38 Hajó éttermében és teraszain.

Kategóriák

A borokat négy (szükség esetén hat) kategóriába lehet nevezni:
könnyű fehér borok
testes fehér borok
könnyű vörös borok
nehéz vörös borok

Kellő számú nevezés esetén meghirdetjük a rozéborok és a desszertborok kategóriáját is.

Nevezés

A nevezés a borok beszállításakor történik, a nevezési lap kitöltésével. A nevezési lap letölthető a Talentométer honlapjáról (www.talentometer.hu) vagy kitölthető a minták beszállításakor a CEWI budapesti központjában.

Nevezési feltételek

A versenyre 35 év alatti borászok jelentkezhetnek, saját készítésű boraikkal. A nevezők jogosultak önállóan kereskedelmi forgalomba hozni a boraikat, és a nevezett borból legalább 300 literes mennyiséggel rendelkeznek. Nevezési díj nincs!

Minták beszállítása

A nevezni kívánt borokból 2 palackot kérünk beszállítani 2012. április 16. és 29. között a CEWI budapesti központjába: 1061 Budapest, Paulay Ede utca 55.

Egyeztetési lehetőség: (+36 1) 321 4858

A verseny menete

A nevezett borok a CEWI szervezésében május 9.-én és 10.-én előzetes bírálaton esnek át. Minden kategóriában ötfős szakmai bizottság vakkóstoláson bírálja a borokat, és kategóriánként a 10 legmagasabb pontszámot kapott bor jut tovább a négy vasárnapon át tartó nyilvános borfesztiválra. Kellő számú nevezés esetén az 1. és 2. kategóriában a rozé és desszertborokkal együtt 12-12 bor jut tovább. A pontszámok a közönségszavazás lezárulásáig nem kerülnek nyilvánosságra. A zsűri fenntartja a jogot, hogy szükség esetén a nevezett borokat másik kategóriába sorolja.

Talentométer borfesztivál

A továbbjutó borokból az A38 Hajó boronként 24 palackot vásárol meg a termelőktől (egységesen 1200 Ft + ÁFA/liter áron) a nyilvános bemutatókra. A továbbjutó borok öt vasárnapon keresztül zajló borfesztivál-sorozaton mutatkoznak be a nagyközönségnek. Az A38 Hajó éttermében és teraszain zajló nyilvános napokon a nagyközönség 2000 Ft-os belépődíj ellenében végigkóstolhatja a kategória 10 vagy 12 borát, és a jegy mellé adott szavazólappal szavazhat a legjobbra. A kóstoláshoz elismert vendégséfek (Bereznay Tamás, Bíró Lajos, Gianni és Segal Viktor) készítenek borkorcsolyát, kóstolófalatokat.

A fesztiválsorozat időpontjai
könnyű fehér borok (+rozéborok): 2012. május 20.
testes fehér borok (+desszertborok): 2012. május 27.
könnyű vörös borok: 2012. június 3.
testes vörös borok: 2012. június 10.
gála: 2012. június 17.

További információ

A38 Hajó
info@talentometer.hu
464 39 40

CEWI
321 48 58

Címkék