Kérem Várjon!
Cikkek
Mindjárt itt a portugieser-vébé!
Egy bor: A. Gere Portugieser 2017 (Villány)
Győrffy Zoltán
2019 March 18.

Áprilisban hetedik alkalommal zötyögnek Pécsre csomagküldőkkel, postával, személyesen a világ minden tájáról a portugieserek. No jó, leginkább Közép-Európából, de volt már kivétel. Az idén március végéig lehet jelentkezni és borokat küldeni, az első osztrák, német és szlovák fecskék már a dolgozómban raktak fészket, én viszont egy villányit bontottam magamnak, emlékeztetőül, milyen is egy portugieser.

Gere Attila Pincészetéből ritkán érkezik nevezés a versenyre, amúgy sem gyakorta indulnak borversenyeken, viszont ez a bor akár okozhatna meglepetést. Nekem mindenesetre az volt, hiszen kinek jut eszébe 2019 márciusában egy 2017-es villányi portugieserrel zárni egy már-már nyárias vasárnapot? Pedig érdemes.

Az utolsó említések erről a borról a neten nagyjából 2018 októberéből származnak, akkor nem tűnt meggyőzőnek, kellett még vagy fél év, hogy nekem mégis. Nem azt mondom, hogy egy nagy kékoportóval állunk szemben, viszont tiszta, zamatos, gyümölcsös, az érettség kezdeti jeleit mutató, az első ősz hajszálak meg éppen jól állnak neki.

Indításkor áfonyadzsem, szilva, rozmaring. Cseresznye. Cukrozott eper. Épp csak icipici gumi. Kortyban mértékletes tanninérzet, édes, kicsit lekvárosba hajló szilva, meggy, szamóca. Meglepően jó savak. Kicsit gyümölcsjoghurtos utóízzel. Leheletnyi fanyarság a végén.

Ilyenkor mindig visszakapom a lendületet, hogy igenis, kell ez a Portugieser du Monde, még ha minden évben minimum egy elég jó borvidékre szóló nyaralás árát bukjuk is el rajta, mert támogató portugieserre nem igazán sok akad, kicsit úgy vagyunk vele, nem is nagyon keresünk már, ha senkinek (kivéve persze a pécsi önkormányzatot és a villányi borvidéket, no és a Pécsi Borozót) nem fontos, hogy idén például 11 ország 18 szakértője jön el bírálni és megismerkedni legalább 2 magyar borvidékkel, hiszen alaposan megmutatjuk nekik a pécsi és a villányit is.

De erre több szót vesztegetni is kár. Ha egyszer lesz magyar bormarketing, ahol fontos a borország imázsépítése is, akkor talán majd bekerülhetünk egy nagy kalapba, már ha akkor még lesz Portugieser du Monde.

Idén április 26-án lesz a verseny, 27-én a díjátadó és a közönség számára is nyitott kóstoló, új helyszínen, a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János utcai Aulájában, a jegyek értékesítése már megkezdődött!

No de vissza a borunkhoz ismét, az írja kollégánk a Borrajongón: „… a nagyneves címkével ellátott villányi kékoportók elsősorban nem a hétköznapi ivóborok, sokkal inkább a fogyasztói rögvalóság elfelejtett, de az utolsó előtti pillanatban emlékekbe törő névnapok ajándékbor-részhalmazát alkotják.”

Valószínűleg van igazság abban, hogy az ismert brandek legolcsóbb tételei részben így kerülnek a fogyasztói kosárba, 2000 forint alatt nem sok mindent kóstolhatunk már tőlük, pár éve még 1500 volt a lélektani határ, most valahogy 2000 környékére húzódott. És ha mondjuk a múltkor kóstolt olaszok a vetélytársak, akkor a magyar borokba vetett fogyasztói hit nagyban segítheti az értékesítést.

Az A. Gere (avagy Gere Attila) Portugieser 2017 ugyanakkor az utóbbi évek egyik legsikerültebb példánya a pincészettől, enyhe megfázással is abszolút élvezhető volt, 85/100 pont, 1890 Ft, pannonborbolt.hu.