Kérem Várjon!
Hírek
Villány mosolygós arca
bori
2019 April 08.

A Villányi borvidék tavaly elindított, fiatalos, könnyed, mosolygós közösségi bora már az első évjáratával meghódította a fogyasztókat, a legtöbb pincénél hónapokkal ezelőtt elfogytak az első évben kihozott készletek. Nem kell azonban tovább várni a REDykre, hiszen április 4-én a budapesti Doblóban elstartolt a 2018-as évjárat. A Villányi borvidék már korábban is összefogott, ám míg korábban a prémium szegmensen, a nagyformátumú vörösborokon volt a hangsúly, mint a Villányi Franc esetében, most eljött az ideje, hogy fókuszba kerüljön Villány könnyed oldala is. 

A portugieser Villány fő fajtája, a legnagyobb mennyiségben ebből a szőlőből készül itt bor, értelemszerűen portugieser-alapokra épül fel a tavaly elindított REDy. Az új közösségi márkát elsősorban a fiataloknak, az Y-generációnak szántak, de nem csak a nagyon fiatal korosztálynak, hanem mindenkinek, aki szereti a könnyed, gyümölcsös borokat.

Az új, második évjárat, a 2018-as borok április 4-én mutatkoztak be a budapesti Dobló borbárban. A közönségkóstolót egy zárt kereskedői bemutató előzte meg, ahol egy irányított szakmai beszélgetés keretében oszthatták meg tapasztalataikat a termelők és az eseményen résztvevő kereskedők, értékesítési szakértők.

Az estébe nyúló, teltházas nyílt kóstolón, ahol a REDy bemutatkozó kisfilmjének premier-vetítésére is sor került, tizennégy pincészet (Bíbor Birtok, Bock Pincészet, Csányi Pincészet, Fontányi Borászat, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Hárságyi Pincészet, Lelovits Tamás Pincészete, Maczkó Róbert Pincészete, Mokos Pincészet, Polgár Pincészet, Tiffán's Pincészet, Vinatus Pincészet, Vineas Tenkes Pincészet és Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet) mutatta be új tételét, de várhatóan mintegy húsz REDy jelenik meg az elkövetkező napokban a piacon.

- A REDy fiataloknak is jó választás, megfelel a jelenlegi vörösboros trendeknek, de gyakorlatilag mindenkinek ajánljuk, aki a könnyed, jóivású borokat szereti – mondta el Kovács Boglárka Dóra, a Villányi borvidék marketing vezetője. – Olyan vörösbort szerettünk volna megalkotni, ami ideális bisztróbor, jól működik az ételek világában, jó ár-érték aránnyal rendelkezik és nem mellesleg jól behűtve akár nyári estékre is kiváló frissítő.

A 2018-as REDy-széria egyik szabad szemmel is könnyen feltűnő újdonsága, hogy most új, piros csavarzárral kerülnek forgalomba a borok, amitől még egységesebb lesz a megjelenésük.

A Villányi REDy elsősorban vinotékákban, borszaküzletekben, vendéglátóhelyeken érhető el, no és persze a pincészeteknél. Tavaly is számos szakmai és közönségrendezvényen találkozhattak vele az érdeklődők, az idei évben pedig egy egész éves road-show keretében az egész országban felbukkan a REDy különböző eseményeken. Érdemes lesz figyelni az Y-jelre a Pécsi Egyetemi Napokon, a Fishing on Orfűn, a HúSVéton, a Portugieser du Monde-on, a Vince Budapest Wine Show-n, a Budapest Borfesztiválon, a Gourmet fesztiválon, a Siklósi Borvár, a Győri Bornapokon, a Szegedi Bortéren, és még számos programon.

A márkát nem csak itthon, de külföldön is népszerűsíti a Villányi borvidék, így kiemelt szerepet kapott a düsseldorfi Proweinon, ahol önálló standdal jelent meg Villány, de heteken belül a horvátországi Zadar Wine Festivalon is megjelenik és nem marad ki a Varsóba szervezett látványos Villány-kóstolóról sem, amely a lengyel piacon kívánja népszerűsíteni a legdélebbi magyar borvidéket. A legtöbb esetben a "Villány két arca” koncepció mentén szerveződik a bemutatkozás, azaz a REDy mellett természetesen a borvidék prémium márkája, a Villányi Franc is megjelenik.

REDY PARTY

Villányban április 13-án már másodszor ad otthont REDy partinak a 7773 borbár. Minden ilyen eseményen 3 pincészet borásza tart személyesen REDy borkóstolót, majd a bemutatót követően dj is szórakoztatja a közönséget.

A REDy Party május 18-án Pécsre költözik, a délutáni Villányi Aranykóstolót követően az Eozin ad otthont az esti bulinak, ahol a villányi borászokkal és 2018-as REDykkel bulizhatnak együtt az érdeklődők.

REDY KÓDEX

A REDy egy portugieser-alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek egyéb más Villányban honos fajták is. A portugieser aránya 51-66 %, a hazai fajtáké (Blauburger, Kadarka, Kékfrankos és Zweigelt) 20-49%, míg a nemzetközi fajták aránya 0-14% lehet.

A cél minden esetben egy illatában piros- és feketebogyós gyümölcsös, enyhe hordóhasználattal megtámogatott, fűszeres, lendületes, fiatalos bor.

A borokat megjelenés előtt egy külön eredetvédelmi bizottság minősíti – akárcsak a cabernet franc-okat. Aki megkapja a minősítést, az használhatja a nevet és az egységes arculatot.