Hosszú hallgatás után szeretettel köszöntöm az Olvasót. Különös tekintettel azokat, akiknek ezen hosszú alatt, ha csak egy pillanatra is, de eszébe jutottam. Igen, még élek, minden rendben, csak az életem borult fel teljesen. Szerencsére történt ez önszántamból, nem pedig kényszerűségből - és ez azért nagy különbség. No, de lássunk mindent sorrendben…

Lengyel Balázs azt írja a Két Róma című visszaemlékezésében, hogy tudta, nem szabad többé Rómába mennie miután 1948-ban ott töltött pár hónapot, fiatalon és szerelmesen a feleségével, Nemes Nagy Ágnessel. A felismerés Plutarkhoszé, a megfogalmazást Hérakleitosznak köszönhetjük, nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba ugyebár. De vajon tényleg így van? És ha igen, nem arról lehet szó, hogy a saját emlékeinket merevítette változtathatatlannak hitt képpé az idő?

A talján primitívók tengere jellemzően farnehéz, szögletes tanninokkal, de még ez is jobb, mint az átlag kaliforniai zinfandelek száz méterről is érezhető alkoholpárája, vagy a dalmát pribidragok fogzománc-tépő tanninjai. Ez vajon melyik iskolát követi?