Szavaimban és mozdulataimban élek. Ha én volnék a nemzet – alkalmasint a magyar –, megállnám helyem, mert szokták ezt mondani jól működő nemzetekre is; a lokálpatriotizmus oldaláról megközelítve.
Mindig is úgy tartottam, hogy egy igazi írónak vannak olyan pillanatai – nevezzük ezt áldásnak vagy átoknak – amikor csak úgy elkezd írni. Amikor előveszi a klaviatúrát, leül kedvenc fotelébe és hagyja, hogy az ujjai vezessék a gondolatait. Egészen tegnapig úgy gondoltam, hogy én erre egész egyszerűen nem vagyok képes.
Egy pohár borral a teraszon, a tavaszi napsütésben. Elégedettség, megnyugtató bizsergés afelől, hogy újra kezdődik velünk is, ami a természettel, és persze a borral. A borral való kapcsolatunkkal. Elhagyjuk a nehéz vörösöket, és a jóidőben előkerülnek az illatos fehérek, majd a fröccs. Valahogy így. A borral való ismerkedésem kezdő lépcsőfokain először gondolom át: én, a bor, meg az írás.
-
Látogatás Németh Áginál
-
Dél-Balatoni sétáló kóstoló 2.
-
Két fehér, két vörös
-
CEUCO Aurum-díj a palkonyai Vaj Bisztrónak
-
Egy könyv: Borgőzös évszázadok
-
A kismartoni (Eisenstadt) főiskola hallgatóinak látogatása 2.
-
A kismartoni (Eisenstadt) főiskola hallgatóinak látogatása 1.
-
Jammertal borok a Búsuló Juhászban
-
A Kozlovic borászatban jártunk
-
Világ olaszrizlingjei, egyesüljetek!
-
Fejes Pincészet, Soltvadkert
-
A medvehagyma megdicsőülése
