Kérem Várjon!
Cikkek
Pécsi Borozó 2018/1 Mustra
A szokásos negyedéves bormustránkat a tavaszi számhoz még február elején a pécsi Főtér borbár és kávéházban rendeztük meg, itt kóstoltuk meg azokat a borokat, amelyek a tél folyamán beérkeztek szerkesztőségünkbe. Most a legjobbakat online is bemutatjuk.
zoranka
2018. június 1. 14:19:24
Hírek
Eseménydús hónapot tudhat maga mögött a Villányi borvidék. Mint minden évben áprilisban, idén is megrendezésre kerültek a nagy hagyományokkal bíró, mind a gazdák mind a szakmai plénum előtt komoly értéket képviselő borversenyek. Ahogy a borvidék 1 egység, de két kisebb, meghatározó térség, úgy a versenyekből is körzetenként 1-1 kerül megszervezésre ebben az időszakban, ott voltunk például a médiazsűriben Villányban, Siklóson még bizottsági elnököt is adott a Pécsi Borozó.
bori
2018. május 2. 17:50:04
Cikkek
6. Portugieser du Monde – Pécs, 2018. április 6-8.

Hét országból kilencvenegy bor került a tíz országból érkező nemzetközi szakértői zsűri elé a hatodik Portugieser du Monde borversenyen.  A portugieser, azaz hagyományos nevén kékoportó fajta egyetlen nemzetközi versenyén idén 4 champion-díjat és 28 aranyérmet osztottak ki, a zsűri külön kiemelte, hogy a 2017-es évárat nagyon jó portugieser borokat eredményezett egész Kelet-Közép Európában. A legjobbaknak járó elismerések a horvát Plesivica (ide kettő is), a német Rheinhessen és a magyar Villány borvidékekre kerültek.

bori
2018. április 9. 12:18:51
Első Előző
1 2 3 4 5
Összesen 169 db találat. 1/57 oldal.
Legolvasottabb
Legfrissebb
Programok
  • 2018. 12. 14. 10:00 - 2018. 12. 15. 21:00
Programajánló
2017. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31