Kérem Várjon!
Cikkek
Keddi kóstoló 2015/2, 1. rész

Amikor a kóstoló első felében tíz friss tétel jön velem szembe, tíz karakán 2014-es, akkor elsőre nem rettenek meg. Bár féltettek a csata előtt, óvtak a repülő, vad savaktól és alattomosan borba bejutó, szőlőből hozott rothadásos ízfoszlányoktól, mit sem számított. Szerencsére nagyobb gondok nem is voltak. Iható borok, többségében, egy-két kivétellel, amelyek mellé a „kedveltük” megjelölést is felkarcoltuk. 

zoranka
2015. február 3. 05:15:27
Cikkek
Borászportré: Linbrunn Pincészet, Villány
Ha jól emlékszem, akkor először a 2013-as Portugieser du Monde-on találkoztam a Linbrunn Pincészet nevével (a név Linbrunn Paula néni, az alapító Kertész Jenő édesanyja előtti tisztelgésből ered). Az ismeretlen felé irányuló kíváncsiságomon kívül nem igazán fűztem hozzájuk túl sok gondolatot, de aztán szereztek azon a borversenyen két szép ezüstérmet, s azóta is szinte mindenhol ott vannak. A 2010-ben alapított pincészet egyik képviselőjével, Farkas Dorottyával beszélgettem az elmúlt évek tapasztalatairól.
Pécsi Borozó
2014. július 22. 12ó
Cikkek
Keddi kóstoló 2014/8, 2. rész

A nyolcadik keddi kóstoló beszámolójának második része következik, lassan a folytatásos regény vagy filmfolyam forgatókönyve is kialakul, amiben titkos merlot-készletre bukkanunk egy elfalazott pinceágban, de a végére kiderül, hogy az valójában egy szupertitkos kadarka-klón termése volt, amit heavy toasted kapuk mögött, lakat alatt őriznek, nehogy kiderüljön, a fajta többre képes, mint a cabernet sauvignon. No de vissza a valóságba. Jöjjenek a kóstolt borok.

zoranka
2014. június 13. 6ó
Első Előző
1 2 3
Összesen 7 db találat. 1/3 oldal.