Kérem Várjon!
Cikkek
Sparthatlon és Nepál
Különleges beszélgetős kóstolók Faluhelyen
szaboberni
2017 március 03.

Igazán rendhagyó élményben lehetett része azoknak, akik még a Vince-nap környékén elfogadták a Bodri Birtok kétnapos meghívását. Egyik este Márkus Öcsi tartott fényképes élménybeszámolót a 2016-os spartathlon versenyen elért eredményéről, a másikon Klein Dávid, a Bodri Pincészet által támogatott expedíciós hegymászó a 8091 méter magas Annapurna megmászásáról tartott látványos bemutatót. Elmaradás behozása, dupla beszámolóval.

Athén és Spárta közt

A Spartathlon az egyik legkeményebb ultramaratoni futás a világon. 1983 óta rendezik meg minden év szeptemberének utolsó péntekén Athén és Spárta között.

Eredetét tekintve egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által “megénekelt” futását reprodukálja, akit i.e. 490-ben, a marathóni csata előtt Miltiadész athéni sztratégosz küldött Spártába Leonidász királyhoz, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni háború során.

Az első újkori Athén-Spárta táv lefutása a brit légierő tisztjéhez, John Fodenhez köthető, aki maga is amatőr ultramaratonista lévén 1982-ben négy társával elindult kipróbálni, hogy vajon lehetséges-e ezt a 246 kilométeres távot másfél nap alatt futva megtenni. A kísérletet számos tényező nehezítettete: a latin betűs táblák teljes hiánya, a rossz minőségű térkép, a hiányos felszerelés, a sorozatosan rájuk támadó kutyák. Az ötfős csapatból végül John Scholten 36 órán belül egyedüliként Spártába ért és ezzel megszületett a Spartathlon, amit a következő évtől hivatalosan is megszerveztek és azóta is évről évre megtartanak.

A versenyzők zömét görög, német és japán futók teszik ki, de a negyedszázados múltra visszatekintő Spartathlon számos magyar sikert is eredményezett már.

Maga a verseny Athén belvárosából indul a tengerpart felé, majd 78,5 kilométernél a futók elérik a Korinthoszi-csatornát. Ezt követően a Peloponnészosz-félszigeten folytatják útjukat, a táv 159. kilométerénél pedig a közel 1200 méter magas Parthenio-hegységhez érkeznek. A futók zöme ezt a részt, azaz magát a hegyet és az azt megelőző több mint 10 kilométeres emelkedőt tartja a Spartathlon vízválasztójának. A versenyt feladók többsége még a hegy előtt száll ki, hiszen a csúcsra 20-22 óra futás után lehet felérni, az utolsó három kilométert pedig kivilágítatlan hegyi ösvényen, egy szakadék peremén kell megtenni. Akinek azonban mégis sikerül megbirkóznia a heggyel, az Nesztani és Tegea érintése után Spártába érhet, ahol a főtéren, Leonidász király szobránál várja a cél. Mindeközben 75 ellenőrző ponton kell áthaladni, és minden pontot egy előre meghatározott szintidőn belül kell teljesíteni, máskülönben kizárhatják a versenyből.

Ilyen szigorú feltételek mellett, azaz a kötött szintidők, a rendívül kemény emelkedők és a gyakran szélsőségesen meleg időjárási körülmények miatt híresült el a Spartathlon a világ legkeményebb futóversenyeként. Mindemellett tudni kell róla, hogy a verseny tisztaságának megőrzése miatt a szervezők nem osztanak pénzdíjakat. Az összes célbaérkező azonos díjazásban részesül, azaz egy olajág-koszorút és egy érmet nyer.

Öcsi háromszor volt eddig kísérő a Spartathlon versenyek során, mígnem 2016-ban maga is versenyzőként indult. A terv először 2008-ban fogalmazódott meg benne, majd 2012-ben kezdett realizálódni. 2016-ban már minden versenye a felkészülési szakasz részét képezte. Egy év alatt 44 maratoni távnak megfelelő kilométert futott le.

Az est hátralevő részében Makk Norbert chef ételkreációit kóstolhattuk, melyeket kifejezetten ehhez az alkalomhoz igazított fűszerezésben, ezátal igazi “spártai vacsorát” varázsolt az asztalainkra.

Előételként olíva zselével és bazsalikomos paradicsomlekvárral fűszerezett feta sajt terrine került a tányérainkra, amit “Leonidasz levese”, azaz fava bab krémleves mangalica szalonnával és zöldfűszeres bagettel követett. A “maratoni” sertésrolád burgonyatortával, borotva kagylóval, füstölt kenyeres vajmártással remek főételnek bizonyult, míg az estét az “akropoliszi álom”, azaz zöldcitrom kaviárral díszített joghurttorta koronázta meg.


Az Annapurna meghódítása

Az Annapurna Klein Dávid negyedik nyolcezres csúcsa volt, és a korábbiakhoz hasonlóan tiszta eszközökkel sikerült elérnie, azaz nem használt palackozott oxigént és nem vett igénybe magashegyi teherhordókat.

Az Annapurnát technikailag a legnehezebb hegynek tartják a világon, rendkívül rosszak a halálozási arányai. Magasságához képest nagyon hideg, így nagy a fagysérülés veszélye, a világtól elzárt, nehéz megközelíteni, az útvonalon pedig sok a meredek és technikailag nehéz szakasz. Hírhedtté mégis leginkább a Célkereszt kuloár elnevezésű rész miatt vált,  melynek legmeredekebb alsó szakaszán hatalmas, szabadon függeszkedő jégtömeg fenyegeti a mászókat, a kuloárban felfelé haladva pedig időnként rettenetes erejű lavinák kialakulása jelent veszélyt.

Az expedícióra a Himalája tavaszi – monszun előtti – mászószezonjában került sor Nepálban.

Dávidnak az expedíció során a rendkívüli hideggel gyűlt meg leginkább a baja. Az akklimatizációs körök során épp úgy, mint a csúcsmászáskor. A fagysérüléstől jogosan félt, hiszen másokkal több ilyen eset is előfordult. Emellett nehéz volt a szokatlanul hosszú és feszült várakozás – a 11 napos alaptábori kényszerpihenő – a csúcstámadás előtt, amikor a kedvező időjárási ablakra várt. A csúcsmászás során  pedig egy igen hosszú, meredek és veszélyes szakaszokkal tarkított útvonallal kellett szembenéznie.

A csúcsot 2016. május 1-én, 13:38-kor érte el a hegyen megismert barátaival és rögtönzött mászótársaival. A körülmények messze nem voltak ideálisak: a csúcs felhőbe burkolózott, későre járt, a legfelső, meredek szakaszokon nem voltak rögzített kötelek és rendkívül hideg volt. Hosszú és veszélyes ereszkedés után, sötétedés előtt nem sokkal értek vissza a legfelső, 7300 méteren fekvő négyes táborukba.

Dávid további tervei között szerepel, hogy idén újra nekivág a Mount Everestnek. A Csomolungmát eddig mintegy hétezerszer mászták meg, és a csúcsot elért hegymászóknak csupán a 2,8 százaléka teljesítette az expedíciót oxigénpalack nélkül. Március végén indul a Magyar Everest Expedíció, amelynek során mászótársával, Suhajda Szilárddal első magyarként oxigénpalack nélkül próbálják megmászni a Mount Everest 8848 méteres csúcsát. A csúcstámadás várhatóan május végén kezdődik. Az expedíció indulásáig felkészülési tréningként a Magas-Tátrába és a Pilisbe szerveznek túrákat.

Az est hátralevő részében Makk Norbert chef kifejezetten ehhez az alkalomhoz igazított ételkreációit kóstolhattuk. Norbi számára nem volt már idegen a terület, hiszen tavaly belemélyedt a tibeti és nepáli kultúra, valamint konyha rejtelmeibe. A fogásokat a Bodri borok tették még élvezetesebbé.

Előételként fűszeres kosárba rejtett csicseri borsópüré szerepelt az étlapon. Borból is a könnyedebb vonallal indítottunk, a kékfrankos és merlot házasításából született Orsi Rozéval. Teltebb a megszokott rozé kategóriáknál, inkább a mediterránabb típusú és készítésmódú rozékra emlékeztet színében, melyet érettebb gyümölcsjegyek kísérnek.

Édes-savanyú leves következett momóval, ami hasonló a mi húslevesünkhöz, ám a rizsecet, a friss gyömbér és koriander a keleti ízvilág felé billentette a mérleg nyelvét. A levesbetétként használt momó, ami egy gőzben párolt tésztabatyu, rizsliszt, só és víz hozzáadásával, szintén érdekes kitekintés volt. A levessel kellemes összhangot mutatott a hozzá kínált Fehér Civilis QV, mely nagy részben olaszrizling, egy kevés rajnai rizlinggel és sauvignon blanc-nal kiegészítve. Visszafogott illata egrest és virágjegyeket idéz, míg aromáiban sokkal karakteresebb, kesernyés ízképeket vonultat fel.

A meleg előétellel és a hozzá párosított borral pedig máris egy sokkal markánsabb ízvilágba csöppentünk. A chapatival (indiai kelesztetlen kenyér) kínált kacsa curry borpárja a klasszikus sillertechnológiával készített Siller Civilis QV volt, mely fele-fele arányban kadarka és kékfrankos házasítása. Illatában érett, édes málna és meggy jelentkezik, melyet egy kis fűszerpaprika leng körül. Ízében jönnek a már említett pirosbogyósok, fűszeresség, borsosság és paprika.

Főételként sütőtökös kuszkusszal és alma chutney-val marhaoldalast kínáltak melynek méltó párja volt a Faluhely-dűlőből származó Bikavér Válogatás. Cabernet franc, cabernet sauvignon, kékfrankos, kadarka és merlot házasítása, melyek külön-külön első töltésű tölgyfahordókban egy évig érlelődtek, majd házasításuk után további fél évet töltöttek hordóban a palackozásuk előtt. Sűrű szövésű, mély, karakteres bor, mely élénk, zamatos gyümölcsösséget, finom fásságot, határozott fűszerességet rejt magában. Bársonyos és elegáns.

Az estét a kardamommal fűszerezett kókuszos ananásztorta koronázta meg. A hozzá kínált Fehér Cuvée Válogatás szintén a Faluhely-dűlőből származó rajnai és olaszrizling házasítása, melyek külön-külön egy-egy évet töltöttek fahordóban, majd ezt követően lettek összeházasítva. Szép savgerinc jellemzi, a citrusos fővonal mellett kicsi mézesség és petrolosság is megjelenik. A hordóból adódó kókusz aroma pedig szépen összecsengett a desszert aromavilágával.

Legolvasottabb
Legfrissebb