Kérem Várjon!
Cikkek
Siklós beúszott Európába
Megnyitott a Thermal Spa Siklós
bori
2010 August 07.

„Siklós megérkezett Európába” – hangsúlyozta Marenics János polgármester a Thermal Spa Siklós megnyitóján. Az ötezer négyzetméteren tizennégy medencéből álló élményfürdő jelentősen emelheti a térség turisztikai értékét, és kiemelkedhet a környék vizes szolgáltatásai közül. A modern fürdő akár Siklós szerepét is megváltoztathatja, és kiemelheti Harkány-Villány árnyékából.

„A szálloda lesz a befejezés csúcsa” – utalt arra Marenics, hogy a belváros rekonstrukció mellett más fejlesztések is zajlanak, a Spa-t üzemeltető Aquaplus György Zoltán irányításával Thermalhotelt épít a fürdő mellé. „Siklós közép- és hosszú távú turisztikájának meghatározásával a város méltó követője lesz Villánynak és Harkánynak. Nem egy sokadik, hanem egy egyedülálló beruházáscsomaggal kívánjuk ezt elérni.”

Az eddig a két (turisztikai szempontból vonzóbb) település között (vagy árnyékában) Siklós inkább számított a tranzitturizmus helyszínének. A valahova igyekvő turisták itt is megálltak, de a helyi szolgáltatásokat már kevesen vették igénybe. Igaz, néhány sokat ígérő (és kevés) vállalkozástól eltekintve a szolgáltatók nem voltak felkészülve a turizmus igényeinek kielégítésére, s a város látnivalói is felújításra várnak.

Ezen változtathat most az új, modern turisztikai értékkel gyarapodott város. A fürdő 2,4 milliárdos beruházással készült, a pénzösszeget kötvénykibocsájtással teremtette elő a város. A kivitelező Aquaplus lett egyben az üzemeltető is, a 25 évi jogért 800 millió forintot fizetnek Siklósnak.

A látogatókat élmény-, pihenő-, masszás-, és sodrómedence, törökfürdő, csúszda várja a fürdőben. A wellness-szolgáltatásokat gyarapítja még a szaunavilág, a gőzkabin, só-kamra és különböző terápiás kezelések. A vizet ultraviola csírátlanítással kezelik, de csökkentett klórtartalmú fertőtlenítést is alkalmaznak. A fürdő a jelenleg zajló próbaüzem alatt is látogatható.