Kérem Várjon!
Cikkek
Sauvignon blanc
Szekszárd Felsőpolc: Első fejezet
Szünder Dezső
2021 May 06.

Az elmúlt év végén „meghaltam” kicsit. A Pécsi Borozó az első olyan hely volt, ahol az írásaim nyomtatásban, rendszeresen megjelenhettek. Ennek a történetnek a szomorú végeztével nagyon csalódott lettem, ugyanakkor ámulva láttam, hogy kollégáim – akiket minden bizonnyal hasonlóan megviselt a story – látszólag pillanatok alatt álltak fel romjaikból. Nekem ide eljutni több idő volt, de itt vagyok, maradok, most már tele tervekkel, ötletekkel.

Elsőként a Szekszárdi borvidékre, elsősorban Szekszárdra szeretném az Olvasót „elvinni” néhány héten keresztül, ahol is kiemelkedő, magas minőséget képviselő top borokat fogok bemutatni. (Na jó, az első részben pont van egy tolnai vendég is, de pont annyira a határon gazdálkodnak, hogy az már majdem Szekszárd.)

A felkeresett pincészetek mintegy fele vállalkozott arra, részt vegyen ebben a projektben. Találunk közöttük majd igazi nagyágyúkat és lesznek szép számmal kisebbek, ám annál lelkesebbek is. Olyan pincészet is lesz, akit majd a közönség hiányolni fog: a lista most az én szám íze szerint lett kialakítva és természetesen a kimaradók közt is vannak kiemelkedő minőséget képviselő borok, pincészetek is.

A beküldött borok többsége valóban a felső kategóriát képviseli, a borvidékhez hűen túlnyomórészt vörösborok. Lesznek azonban olyan tételek, melyek nem feltétlen tartoznak a „Felsőpolc” kategóriába, ám úgy gondolom, ha a pincészet vette a fáradtságot és elküldte munkája gyümölcsét, akkor nem maradhatnak ki.

A sauvignon blanc és a belőle készülő borok hazánkban nem igazán tartoznak a magasan értékelt, drága borok közé, ám népszerűsége, különösen a fiatalabb korosztály körében töretlen. Nem titkoltan magam is az új-zélandi stílus rajongója vagyok, ezért aztán a hazai tételek majd mindegyike csalódás volt számomra, legalábbis ezidáig.

Takler Pincészet Sauvignon Blanc 2020 

Tiszta, élénk, citromsárga szín, már-már új-zélandi intenzitású, fajtajelleges illat. Ízben ugyanez az intenzitás már nincs meg, de a hazai, újvilági stílussal készülő sauvignon blanc-ok közül így is kiemelkedő. Nagyon karakteres, el nem téveszthető, tipikus fajtajegyek: bodza, vágott fű, egres. Talán csak ízhosszúságot illetően lehet hiányérzetünk, de nem sokáig, hiszen azonnal megkívánja az ember a második pohárral. Alkohol: 13% 86 pont/100

Tűzkő Birtok Sauvignon Blanc 2020

Kézzel szüretelt, reduktív technológiával készülő bor. Visszafogott citromsárga szín, közepesen intenzív, ám határozottan fajtajelleges illat. Közepesen intenzív, jó minőségű, karakteres íz, melyben az egres és a vágott friss fű dominál. Alkohol 14% 82 pont/100

Ami a pontokon túl van

Bár még a nyári forróság nem köszöntött be, de a Takler pince tételét bátran kikiáltanám az idei nyár legszerethetőbb fehérborának. A stílusa leginkább az újvilági sauvignon blanc-okat kedvelőknek jöhet be. A Tűzkő Birtok bora igazi frissítő, nyáron, nagy melegben a kissé talán a megszokottól magasabb alkoholtartalom miatt leginkább fröccsben bizonyulhat jó választásnak.

Ha pedig sauvignon blanc, akkor tavasz és spárga… A Takler Pince tételéhez fehérspárgát készítettem baconnal, füstölt sajttal, sült paradicsommal és sült burgonyával, sütőben. A Tűzkő Birtok bora pedig a spárgás-baconos pite méltó kísérője volt.