Kérem Várjon!
Cikkek
Rókarőt és pirosbor
Fuxlik Pécsett
zoranka
2014 April 22.

A siller igazi hangulatteremtő bor. A Fuxlik pécsi bemutatkozása sikeredett az egyik leghangulatosabb borszakkörré, túlcsordultunk létszámban és vidámságban egyaránt. Tizenhárom sillerbort kóstoltunk végig, félidőben vacsoráztunk is, szekszárdi vendégeink reményeink szerint szép emlékekkel távoztak. Nekünk tetszett az este, a Fuxlik, noha tudjuk, hogy nem az műfaj fogja megváltani a borvilágot, de mindenképpen szimpatikus színfoltja a magyar bortérképnek. Kis kalauz tizenhárom Fuxlihoz.

Göndöcs Lajos
Friss, könnyed, kerek, gurulós bor, mint a málna, ezzel kezdtünk, de Lajosnak is ez az első Fuxlija, a bemutatkozás teljességgel rendben van, tiszta, pirosboros, tényleg van üdítő a kortyban.

Sebestyén Csaba
A rozén innen, vagy éppen túl. Intenzív piros gyümölcsösséggel, a hordó szépen fűszerez, kadarka és kékfrankos, egyben van nagyon, tavaszi siller, nekem ez leginkább, amikor várjuk a teraszra kiülést, a napfényt.

Márkvárt János
Az egyik legvidámabb, leglazulósabb Fuxli. Van benne minden, ami kell, piros gyümölcs, sav, fűszeresség, szőlő és bor egyben, nincs semmi eltúlozva, őszinte és laza.

Neiner-testvérek
Az egyik legrusztikusabban megfogalmazott, spontán, saját élesztővel erjedt siller. Sokaknak tetszett, nekem annyira nem ez lett a kedvencem, illatban van némi fedettsége, nem tisztán érzem a gyümölcsöséget, barátkoznom kell vele.

Hetényi Pincészet
A legkadarkásabb Fuxli mind közül, olyan fűszeresen kerek gyümölcsös, olyan jóivású, hogy csak a második pohárnál kezdjük el ízlelgetni, az első bizony lecsúszik egyben. Édes gyümölcsök, érett meggy, ropogós cseresznye, korrekt savháttérrel, csúszásveszély táblát is kitehettek volna a motor mellé…

Heimann Családi Birtok
Kadarka, mutatja magát, tiszta, silleres, korrekt, de nem most futja a legjobb formáját, talán idő kell neki, hogy intenzívebb, kerekebb, szebb legyen, hogy magától kérje a szódát.

Herr Pince
Bejön ez a meggyes illat, paprikával meghintve, tisztán, minden benne van, amit a sillerben szeretünk. Élénk, vibrál, könnyed, de nem tartalommentes. A gyümölcsök egész széles spektrumán mozog, mind friss, mind ropogós. Egész hosszú a korty is.

Eszterbauer Borászat
A kadarka siller gyümölcsös arca, meggyes-cseresznyés, kis csipkebogyó jön, némi eper, de friss, laza, kortyban is kerek, érezhető savháttér lendíti, viszont marad az ivósság határain belül. Korrekt anyag, szerethető.

Takler Pince
Elég könnyed, színe kicsit többet ígér. Illatai piros gyümölcsösek, zamatai kadarkásak zöldfűszeres-meggyesek. Kicsit könnyedebb, kicsit levegősebb, ami lehet előny is, könnyed váltás a rozé felől, bár lehetne feszesebb, kedvesebb. 

Mészáros Pál Pincészete
Cseresznyés, könnyed, üde pirosbor, nincs túljátszva, de hozza a sillert, hozza a műfajt, epres-szamócás ízekkel, kis cserességgel, jól kiegyensúlyozott bor.

Pósta Borház
Olyan illata van, mint a narancsboroknak. Még egy kis ásványos érzetet is megkockáztatok. Nekem ez bejön, érett gyümölcsök jönnek, málna, eper, kicsit szottyosan, fűszeres cseresznyelekvár, érezhető cseresség, édeskés kortyvég. Izgalmas.

Merfelsz Pince
Simulékony, érett-édes korty, jó savakkal. Van benne a piros ribizliből, ahogy a málnából is, van benne édességérzet, de mégis marad a frissítő siller határán belül.

Tringa Pince
A legvörösborosabb. Itt tűnik fel a leginkább a tanninérzet, a könnyedség még megvan, de mellette a piros bogyósok, az érett gyümölcsök, a későbbi szüret teltsége is megjelenik. Ha kedélyes sillerezést szeretnénk, kevesebb savval, több simulékonysággal, majdnem vörösborral.


banner
Programajánló
2019. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
2
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
3
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
4
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
5
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
15
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2019. 06. 15. 15:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
16
17
18
19
20
21
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
22
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
2019. 06. 22. 17:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
23
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
24
25
26
27
28
29
30