Kérem Várjon!
Cikkek
Pinceszer a palotában
Külhoni Magyar Borászok Találkozója 2019
Tüske Gyöngyi - Bertalan György
2019 December 11.

November végén egyre rövidülnek a nappalok, sokszor kellemetlen esős-lucskos az idő, és az ember fia-lánya valami lelket melengető élményre vágyik. Kapóra jött a meghívás az első ízben megrendezett Pinceszer kóstolóra, melynek az impozáns Duna Palota adott otthont. Az esemény szervezői Csíki Sándor és Geönczeöl Attila voltak, meghívásukra látogattunk el a rendezvényre.

Szép szó ez a pinceszer, régies, ízes, de mit is takar valójában? Czuczor Gergely bencés szerzetes A magyar nyelv szótára című művében ezt írja: 1. Szőlőhegy oldalába v. lábánál épített (boros) pincék sora és 2. Itt való társas borozás, kedélyes iddogálás, mulatozás. Nos, ez a definíció, ha képletesen is, de teljesen helyénvalónak bizonyult. A külhoni magyar borászatok standjai úgy sorakoztak egymás mellett a palota termeiben, mintha egy pincesort látogatnánk végig, és azt tanúsíthatjuk, hogy kellemes beszélgetésekből, kóstolgatásokból, együttborozásokból sem volt hiány. Köszönet illeti a szervezőket azért, hogy az egymástól több száz kilométerre lévő pincészetek kínálatának feltérképezéséhez ezúttal alig néhány métert kellett megtennünk.

Mint minden kóstolót, ezt is a buborékosokkal kezdtük, bár elég keveset találtunk belőlük, összesen négyet. Az egyik a szlovákiai Chateau Rúban borászat 40% chardonnay, 40% pinot blanc, 20% rajnai rizling, tradicionális eljárással készült pezsgője volt, amely 14 hónapig volt seprőn, friss, ropogós savú, gyümölcshangsúlyos pezsgő, lágy felhabzással. Kb. 6000 palackkal készül belőle évente. A borászat Fűr község szélén, egy XVIII. századi kastély parkerdővel övezett részében található a Kürti Borászati Körzetben, a Dunamenti Síkság szívében. Minimalista stílusú címkéik is megérnek egy misét, nekem nagyon bejöttek.

Az erdélyi Kárásztelek Pincészet pezsgői kiválóan szerepeltek az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) viszont sajnos ez alkalommal csak egy palackot hoztak el, azt is csak mutatóba. Ellenben a gyöngyözőket és az itthon nem kapható csendes borokat meg lehetett kóstolni. A gyöngyözők Friza névre hallgatnak, pinot noir-ból és királyleánykából, széndioxid hozzáadása nélkül készülnek. Frissek, fiatalosok és két különböző címkével kerülnek a palackba attól függően, hogy a román vagy a magyar piacra szánják-e őket.

A szerbiai Petra pincészet Gubicsák László borász lányának a nevét viseli, Szabadka szőlőterületén található, a Palicsi-tó közelében. Habzóboruk szürkebarát, tramini és pinot noir felhasználásával készül, hozzáadott szén-dioxiddal, lazacszínű, virágos gyümölcsös aromájú, üdítően bubis. A borászat összes palackja különleges formájú, a csendes borok reduktív technológiával készülnek, de hosszas palackos érlelést követően kerülnek értékesítésre.

A fehér szekcióra áttérve rögtön ott is ragadtunk a Petra Pincészet standjánál. A nemrég közel 3,5 hektárnyira bővült termő ültetvényen gazdálkodó szőlész-borász 2016-os szürkebarátját kóstoltuk, és elnyerte a tetszésünket. Szép fajtajelleg, barackos, fehér virágos illatok jellemzik ezt a bort, a savszerkezet is elősegíti a gyümölcsös jegyek érvényesülését.

A Chateau Rúban asztalához is visszatértünk, ahol egy nagyon laza újborral, 2019-es muskotállyal indítottunk. A Prvý Bozk elnevezésű borok palackjai közösségi kezdeményezés nyomán azonos külső megjelenéssel kerülnek forgalomba. A termékleírás alapvetően a stílust határozza meg, így más pincészeteknél sauvignon blanc vagy müller thurgau (leánykori nevén rizlingszilváni) kerül az egyenpalackokba – természetesen a címkén feltüntetve a szőlőfajtát. Könnyed, illatos, jól fogyasztható, szerethető borokat próbálnak a közös név alá terelni Szlovákiában, a Rúban muskotálya pedig tökéletesen megfelel a feltételeknek. A ’18-as évjáratú Noria egy egészen más világba kalauzolt el minket. A rajnai rizling és semillon keresztezésével létrejött fajta szikárságát a késői szüretelésből adódó magasabb cukortartalom kerekíti le. A literenkénti 7,5 grammos cukortartalom már a félszáraz kategóriába lendíti át ezt a bort, és kifejezetten jól áll neki.

A csallóközi Georgina borászathoz érve teljes kulináris élményáradatban lehetett részünk, hiszen a borok mellett kézműves sajtok előállításával is foglalkoznak, méghozzá elképesztően változatos formában. Kénytelenek voltunk végigkóstolni a sajttálon elénk kerülő finomságokat, mivel mindegyik más és más jelleget, ízvilágot képviselt. A sajtok mellé persze bor is járt: a Kürt és Muzsla között elhelyezkedő, 2,5 hektáros területen 10-12 szőlőfajtával foglalkoznak. A 2016-os rajnai rizling igazán érett jegyeket mutatott, már tisztán felismerhetően hozta a petrolos vonalat, miközben a savak még gyönyörűen tartják. Igazi élvezet volt kortyolgatni.

Nagyon szép fehérborokat kóstoltunk többek között még a Geönczeöl Pincénél – a 90% rajnai mellett 10% devínnel „megbolondított” Riesling+ vagy a Karcsa mindenképp ajánlott – a Lingónál és a Promitor Vinorumnál is. Ezek a kiváló borászatok sikeresen feledtették velünk azt a néhány kóstolt tételt, mely az este során a poharunkba került, és sajnos elmaradt a várakozástól.

Bár a Pinceszert megelőző egész napos villányi Cabernet Franc konferencia után kevésbé kívántam a vörösborokat, de a kóstoló végére úgy alakult, hogy rám hárul az a nemes feladat, hogy beszámoljak róluk. Három bort emelnék ki. A felvidéki Lingó pince „bozsoléjával” kezdtük a vörösözést, ami úgy készült, hogy a szőlő héja a muston forgott, de nem azon erjedt ki. 60%-a kékfrankos, és került még bele cabernet franc és merlot is. Mindössze 1600 palack készül belőle, erdei gyümölcsszörpös illata majd’ kiugrik a pohárból, remekül eltalált, trendi kis bisztróbor. A Chateu Rúban Dunaj 2017 bora 12 hónapig volt kis és nagy tölgyfahordókban, illatában szilva, dohány és fűszerek, íze bársonyos, édes hatású tanninokkal. A dunaj egy nemesített szőlőfajta, mely 1997 óta engedélyezett Szlovákiában, muscat bouchet, kékoportó és Szentlőrinc keresztezésével született. Bora sötét színű és testes, engem leginkább egy kevésbé lekváros, fűszeres merlot-ra emlékeztet, könnyen megkedveltem.

A BorVin borászat szintén Szlovákiában található, 1 hektáros területen gazdálkodnak és készítenek borokat vásárolt szőlőből is. Terra ’16 boruk 50% alibernet, 30% cabernet sauvignon és 20% dunaj házasítása, 2.5 évet érlelődött hordóban. Illatában konyakmeggy, fűszerek és csokoládé, karaktere hasonlít egy bordeaux-i cuvée-hez és még van benne jó pár évnyi potenciál. Geönczeöl Attila és a Kárásztelek pincészet pinot noir-jai is szépek voltak, az első földes, ez utóbbi inkább gyümölcsös jellegű. A kilépő borom pedig Balla Géza csodálatos 2016-os Kékfrankosa volt, ami megkoronázta az estét.

Engem a fent említett tételeken túl leginkább a szlovákiai borok nyertek meg, a kóstolót érdekesnek és színesnek találtam. Egyetlen javaslatom a kóstolásra kevéssé alkalmas kiszuperált Borfesztiválos pohár lecserélése volna, egyébként üdvözlöm a kezdeményezést, reméljük jövőre ezen az apróságon lehet fejleszteni.