Kérem Várjon!
Hírek
Ördögkatlan hatodszor
bori
2013 July 29.

A kiváló minősítésű összművészeti fesztivál idén összesen több mint 300 programmal készül arra a bizonyos öt napra (július 30 – augusztus 3 között), mikor jók lehetünk – és persze nem normálisak, ahogy a fesztivál egyik fővédnöke, Törőcsik Mari megállapította. A négy kis baranyai falu, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, az újonnan csatlakozott Beremend és a Vylyan Terasz gyönyörű környezetében nemcsak komoly- és könnyűzenei, jazz, világ- és népzenei koncertek, színházi előadások, óriási bulik, filmek, kiállítások, családi programok, táncházak és workshopok várják a katlanozókat, de fürdőzés, túrák, nyugalom, friss levegő, finomságok és jó borok is.

Beremend település idén csatlakozik az eddigi fesztivál-helyszínekhez. Egy olyan programnak ad otthont, amit Bérczes László és Kiss Mónika éveken át tervezgettek: hogy valahol, sötétedés után a szabad ég alatt egyszer csak felcsendül Mozart Requiemje. Hat év után most augusztus 2-án, pénteken 21.00 órakor sikerül valóra váltani az álmot. Ahogyan a szervezők írják: „heverünk a fűben, és Mozartot hallgatjuk. Mögöttünk a jugoszláv háború áldozatainak is emléket állító, gyönyörű Megbékélés kápolna, előttünk a színpad, rajta nagyzenekar, kórus, operaénekesek, és természetesen a karmester, s nem is oly messze, az ott már Horvátország. De mi leginkább felfelé bámulunk, mert felettünk a csillagos ég, a végtelen. Isteni zene szól, rész vagyunk és egész vagyunk.” A karmester Dinyés Dániel, a zenekart Bujtor Balázs vezeti. A szólisták: Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Horváth István, és Cseh Antal.

A fesztivál szervezői és resztvevői számára fontos, hogy élő kapcsolatot ápoljanak a falvak lakóival, és figyelmet fordítsanak a hely történetére-történelmére, hagyományaira (a fesztivál a nevét is egy helyi legenda nyomán kapta). Idén egy csapat színész egy rendhagyó, bohózatba illő idegenvezetésre, izgalmas helytörténeti performanszra készül – ez a Faluturisták. Nagyharsány falu és környékének története Várnagy Kinga, Ács Norbert, Köles Ferenc, Matta Lóránt és Ottlik Ádám előadása nyomán elevenedik meg. Akik a gyárturistákat már ismerik, azok nagyjából tudják, mire számíthatnak. Ahogy Köles Ferenc mesélte: "Elindulunk a faluból, és a sétát a falu fölötti dombon fejezzük be, ahol jó időben nemcsak Beremendig, de a horvát hegyekig is ellátni... Lesznek helyi karakterek, komikus figurák, sőt: várhatóan még a törökök is felbukkannak."

Nagyharsányban nemcsak személyesen, irodalmi beszélgetéseken, koncerten találkozhatnak négy kortárs magyar költővel a fesztiválozók, hanem egy tőlük származó idézettel ellátott pólót is hazavihetnek a rendezvényről. A Szellemírók akciót tavaly indította el a 30Y zenekar és Bodó Márton. Klasszikus szerzők, Ady, Csáth, Dsida, Örkény portréi kerültek a pólókra és a nagyharsányi tűzfalra. Idén a nagy hallhatatlanok mellé a tűzfal másik oldalára felkerül négy, a fesztiválon fellépő kortárs költő portréja is. Erdős Virág, Háy János, Szálinger Balázs és Grecsó Krisztián arcképét Bodó Márton grafikusművész július 31-én 19.00-tól, a Rájátszás koncert után kezdi el festeni, miközben a költők saját kezűleg szitázzák a közönség által hozott pólókra saját verssoraikat. Akár mind a négy költő verssorát hazaviheti az, aki hoz magával egy vagy akár négy pólót, ill. a helyszínen megvásárolja a fesztivál hivatalos pólóját erre a célra.

Az Oscar-díjas, világhírű cseh rendező, Jiři Menzel idén a fesztivál egyik díszvendége. S mint ilyennek, sok feladata lesz a Katlanban: részt vesz egy palkonyai performanszon, lesz vele egy hosszabb életmű-beszélgetés Nagyharsányban, találkozik a Mediawave filmes műhelyének fiataljaival, és megnézi-véleményezi a workshopban frissen forgatott kisfilmeket. A kisharsányi Menzel Kertmozi pedig természetesen esténként az ő filmjeit vetíti. Utolsó este a rendező maga tart bevezetőt a Szigorúan ellenőrzött vonatok vetítése előtt. Ebben a filmben van az a híres jelenet, amikor is Tapicska forgalmista telepecsételi Zdenka távírász-lányka meztelen fenekét…

Nos, ha minden jól megy, hasonló performanszra számíthatunk Palkonyán, ahol a Hatok nevezetű képzőművészeti csoport sajátos gesztussal átfesti-átalakítja a helyi vasútállomást, és megszületik az úgynevezett Láthatatlan állomás. Hogy miért és hogyan láthatatlan, az kiderül azoknak, akik jelen lesznek augusztus 1-én a mű leleplezésén, a Vernisszázson; a 3-án történő Finisszázson pedig maga a Mester, Jiři Menzel ragadja magához a pecsétet, és ha lesz (és hogyne lenne) vállalkozó kedvű fesztiválozó leány és hozzá tartozó csinos hátsó, maga Jiři Menzel pecsételi le azt.

Jó hír a színházszeretőknek, hogy a nagyharsányi tornaterembe légkondicionáló berendezés került, és a reggeli sorszámosztás módszere is megújul: minden faluban minden aznapi előadásra lehet sorszámot kérni.

Buszmenetrend: http://www.ordogkatlan.hu/2010/12/megkozelithetoseg.html
Szállásinformációk: http://www.ordogkatlan.hu/2010/12/szallas.html
Jegyinformációk: http://www.ordogkatlan.hu/p/jegyek_30.html
Programok: www.ordogkatlan.hu