Kérem Várjon!
Cikkek
Nem sütöttek, főztek
Könyvajánló: A magyar konyha filozófiája
mz
2010 May 11.

Sajtótájékoztató keretében mutatták  be Cey-Bert Róbert és Cey-Bert Tünde A magyar konyha filozófiája című kötetét a Művészetek és Irodalom Házában Pécsett. A kötet arányaiban kevés receptet tartalmaz, viszont annál több esszéisztikus írást, gasztrofilozófiai dolgozatot, vagy kutatást, de kísérletet tesz a hagyományos magyar konyha meghatározására, kezdve a tálalástól az ízirányzatokon át a konyhatechnikákig. Összefoglaló mű, melyet azért ajánlott kritikai szemmel olvasni.

„Minden olyan konyhaművészet a világban, mely hírnevet kapott, nemcsak a használt alapanyagok, elkészítési módok miatt lett híres. A hagyomány számít, hiszen ebből lehet építkezni a jövőben" - mondta el Páva Zsolt polgármester a könyvbemutatón, melyen a pécsi étteremtulajdonosok egy része is megjelent. Püski István, a kötetet kiadó Püski Kiadó vezetője elmondta, fontosnak érzi, hogy a szakácsok foglalkozzanak a könyvvel, már csak azért is, „mert Magyarországon a vendégeknek nem francia, olasz vagy spanyol konyhát kellene kínálni elsősorban.”

„Ez volt az a város, ahol összefogtak az éttermesek, gasztronómiai előadásokat szerveztek” – utalt arra Cey-Bert Róbert, miért áll közel a szívéhez Pécs. A nyugati kultúra mellett a távol-keleti hagyományokat is alaposan megismerő író több évtizeden keresztül élt külföldi országokban, ahol többek között a helyi gasztronómiai hagyományok, kultúrtörténeti örökség után kutatott.

„A keleti, kínai, japán, mongol gasztronómiai kultúra több ezer éves, a francia hozzájuk képest barbárnak számít” – magyarázta Cey-Bert. „Viszont ezt a franciák is felismerték, és nagyon sok dolgot átvettek, az elkészítéstől a tálalásig.”

Az író nagy hangsúlyt fektet erre a keleti örökségre. Mint elmondta, a tészta is a közép-ázsiai lovas népektől származik, és egy ilyen receptet is közre adott a könyvében. Gasztrofilozófiai elmélkedések is helyet kaptak a könyvben: hiszen az ókorban (kezdve Konfuciusztól) lényegében minden filozófus írt a konyháról, mivel „egy konyhában, és annak működésében benne van egy egész nép” - tette hozzá. Cey-Bert művében arra is felhívja a figyelmet, hogy egyes nemzetek konyhájának megismeréséért egészen a kezdetekig kell visszamenni, és erre az egyik legjobb lehetőség az áldozati ételek megvizsgálása. Hiszen ez alkalommal mindenki a legjobbat kínálta fel, a legjobb módon elkészítve. Ennek nyomán éles eltéréseket talált Cey-Bert a lovas nemzetek és a nyugati kultúra ősei között. Míg utóbbiak kivétel nélkül sütöttek, addig előbbiek már akkor is főzték ételeiket: ennek bizonyítékai a régészek által talált főzőüstök. (Legutóbb épp Balatonlellén.)

„A kultúrtörténet meghatározza az alapanyagokat, az elkészítést, a fűszereket. Ha meg akarjuk érteni a konyhánkat, a kezdetekig kell visszamennünk. De nem csak ismerni, hanem megélni is kell a hagyományokat. Azt vallom, hogy tartsuk meg az ősi szokásokat, de helyezzük át azokat a 21. századba” - magyarázta az író.

Cey-Bert Róbert Gyula Cey-Bert Tünde
A magyar konyha filozófiája
Az ősi áldozati ételek szellemiségétől a jövő konyhájáig
Kiadó: Püski Kiadó
Terjedelem: 504 oldal
Ár: 4500 Ft

Címkék