Kérem Várjon!
Cikkek
Nem könnyű boroknak való vidék
Cabernet franc párbajozás
bernath & gűth
2014 April 18.

Bor-Bokszra gyűltek a borszerető emberek egy hete a Kalamárisba, villányi és szekszárdi kihívók voltak a borkóstoló terítékén cabernet franc formájában. Élénken élt még a legutóbbi pinot noir gála az emlékünkben, ahol némileg szélsőséges volt a borok palettája, itt ezúttal erről szó sem volt, azt mondhatjuk, hogy az itt szereplő összes tétel, szinte kivétel nélkül hoztak egy jó színvonalat, egy-egy igazán kiugró eredménnyel megspékelve.

Érdekesnek számított a kóstoló abban is, hogy kideríthettük, tényleg Villányban találta-e meg hazáját a cabernet franc vagy Szekszárd is labdába rúghat még. Nos, a végeredmény - ha nem is reprezentatív -, de némileg irányt adó. Ne is húzzuk tovább a szót, jöjjenek a borok, öt-öt franc Villányból és Szekszárdról súlycsoportokra osztva, illetve egy indító bor a Pécsi borvidékről a Hárs Pince jóvoltából. Ringszpíkernek Szabó Zolit vártuk, ő sajnos nem ért most rá, helyette Radó Andrást kaptuk, aki Günzer Tamásnál borászkodik, s van némi rálátása a franc-okra, emellett természetesen még a családi pincénél is besegít, a mai estén pedig tisztesen helytállt, mondhatjuk bátran.

Hárs Pincészet Pécsi Cabernet Franc 2011
Sokszor találkoztunk ezzel a tétellel az elmúlt hetekben, hónapokban, és valahogy mindig elámulunk: lehet a Pécsi borvidéken is top vörösbort készíteni! Bordós-lilás, némileg világosabb színnel nyit, friss és gyümölcsös illattal. A kortyban egy kevés maradékcukrosságot tapasztaltunk; könnyed, jól iható, de a beltartalma is megfelelő. Pont elég hordófűszer, emellett keleties jegyek, ánizs és menta. 89 pont

Pehelysúly – Bakonyi Villányi Pír vs. Sárosdi Szekszárdi Cabernet Franc 2011
A piros sarokból egy friss, könnyed ivású, könnyen értelmezhető franc-t kaptunk, kortyban is gyümölcs dominanciával, főleg meggyel, egy kicsit a végén talán vaskosabb is lehetett volna a test, de ez a stílusból is adódhatott. A kék versenyző már talán jobban megfelelt ilyetén kívánalmainknak, sokkal érettebb jegyekből gazdálkodhat, nagyon gyümölcsös, több a hordó is, de ez valahogy a tanninnal együtt szépen belesimul. Ebben a menetben nem volt kérdés a kék győzelme, azaz a Sárosdi Pince (89 pont) ezúttal megverte Bakonyi Péter franc évjárat-házasítását (85 pont).

Könnyűsúly – Lelovits Villányi Cabernet Franc 2011 vs. Szeleshát Szekszárdi Cabernet Franc 2011
A piros ezúttal egy kissé bizonytalan illattal kezdett, ez később némileg tisztult, szilvás-meggyes jegyek, kortyban sok tannin és magasabb az alkoholérzet is, ami nem is lenne baj, de itt valahogy még kilóg a ruhából úgymond. Ellenfele, a kék érettebb, kiforrottabb arcot mutat mind illatában, mind ízében, itt is erőteljesebb a fa és a tannin, de ebben az esetben ez szépen harmonizál a borban, így ezúttal sem volt kérdéses a győztes kiléte, a kék, azaz a Szeleshát Pince (87 pont) diadalmaskodott Lelovits Tamás (83 pont) franc-jával szemben. Sőt az esemény végén, még a legjobb ár-érték arányú bor megtisztelő „díját” is besöpörte.

Váltósúly – Ruppert Villányi Cabernet Franc 2011 vs. Pósta Borház Szekszárdi Cabernet Franc 2011
Lássuk a pirost! Szép piros bogyós illatokkal indít, aztán kortyra is nagyon selymes-bársonyos, jönnek a tanninok is szépen, de ennek ellenére nagyon könnyed érzetű, mégis tartalmas bort kóstoltunk, amelyben egy kis maradékcukrot is tapasztaltunk a lecsengésnél. Kék társa némileg hűvösebb illatban először nem is túl intenzív, aztán ez a bor is belelendült, szép a hordóhasználat, jönnek a fűszerek is, ahogy a gyümölcsök sem maradnak el, kissé érett-túlérett jegyeket is kapunk a végére, nehéz döntés volt választani a két tétel között, nekünk egy paraszthajszálnyival a piros, azaz Póstáék (88 pont) bora tetszett jobban, de a közönségnél Rupperték (86 pont) bora pöccre ugyanannyi szavazatot kapott, ebből a döntetlenből is látszik, hogy mennyire szoros volt itt a küzdelem.

Középsúly – Riczu-Stier Villányi Cabernet Franc 2011 vs. Németh János Szekszárdi Cabernet Franc 2011
A piros kissé animális illattal nyit, kicsit mintha bizonytalankodna, aztán erőre kapott szépen, jün a szilva, kortyban nagyon erőteljes, vaskos, testes érzetű, kissé túlérett jegyekkel dolgozó, szépen komponált borrá válik, igazai energiabombává. Nagyon komoly a beltartalom, és ha illatra is ilyen szépen összeáll, akkor szinte tökéletes lesz a maga nemében. Ilyen előzmények után nem volt könnyű dolga a kéknek, azonban nagyon szépen helytállt, sőt! Csokis, lekváros illatvilággal találkoztunk elsőre, kortyra szép hordóhasználatot, sok szép fűszert, gyümölcsöt kapunk. Szépek a tanninok, a lecsengés egy kicsit rövidebb, de nagyon szép borral van dolgunk itt is. Nehéz a döntés, a közönségnél most inkább a piros jött be, azaz a Riczu-Stier Pince (89 pont) bora nyerte a szavazást Németh János franc-ja (87 pont) előtt, itt is nagyon szoros volt tehát a történet.

Nehézsúly – Heumann Villányi Cabernet Franc 2009 vs. Bodri Szekszárdi Cabernet Franc Válogatás 2011
A piros elsőre kissé lekváros, túlérett jegyekkel robban be az orrunkba, málna, ribizli, szeder, sok a fűszer, nagyon szép, lágy tanninok, túlságosan nem is részleteznénk, az este egyik legjobb borát kóstoltuk meg, kíváncsian várjuk, hogy a kék is felnő-e hozzá. Sajnos azt kell mondjuk, hogy egyelőre erről szó sincs, a kék is nagyon szép bor, de mindenből egy kicsit kevesebb van benne, mint elődjében. Szép a hordóhasználat, illatban is korrektek a meggyes-szilvás jegyek, a tannin is szépen simul, ez egy nagyon szép bor, de némi izgalmasság hiányzik belőle. Kétségtelenül a mentségére szól, hogy a Heumann (93 pont) bornak, merthogy mint utóbb kiderült, az volt a piros, van két év előnye Bodriék cabernet franc-jával (86 pont) szemben; amit ki is használt, mert nyerte simán a nehézsúlyt.

Az összesített szavazáson tökéletes döntetlen született a menetek pontozása után, az alacsonyabb árkategóriákban Szekszárd, a magasabbaknál Villány dominált, míg a középső menet döntetlennel zárult, így először a Bor-Boksz is döntetlennel zárult.