Kérem Várjon!
Cikkek
Még egy kört
Fröccs-kalauz: Rundó Söröző-Étterem
a szerk.
2011 July 25.

Már éppen temetni akartuk a Citrom utcát, pedig vannak itt jelek arra nézve, hogy lehet ezt máshogyan, elég csak az újranyitott Caprira gondolni, mely simán üti a többi fagylaltozót és cukrászdát a városban. De most nem a profiterolért jöttünk ide, hanem a Rundó kerthelyiségéért, mely a maga elszigeteltségével és nyugalmával igen vonzó célpont egy zsúfolt nap közepén.

Rundó Söröző-Étterem, Citrom utca 16.

A Rundó is olyan söröző, ahol ahhoz képest eléggé sok mindent lehet enni, ami nem feltétlenül baj, bár biztos ütősebb lehetne, ha öttel osztanák a kínált ételek számát. De a sört nem lehet megszólni, vannak méteres korsók, amivel lehet egyensúlyozni az asztalok között, fel is csillan a szemünk, hogy kérésére biztos fröccsel is megtöltik nekünk, és hát miért ne, ha van rá erő és akarat.

Jó idő van, és a kerthelyiségbe tartunk, ahová nem ér el a kivető zaja, semmi. Az udvarban tehát csönd van, s még felszolgáló is figyel ránk, hogy kérünk-e valamit. Kérünk boglári olaszból kisfröccsöt, legnagyobb sajnálatra nincs szóda (vagy nem árusítanak), ásványvizet kell venni, ami legalább hideg és a jobb fajtából való, de mégis csak cirka 80 Ft-ra jön ki egy deci. Az olaszrizling illatra visszafogott, alapvetően tiszta zamatú, ízben fura édeskés mellékíz/utóíz jelentkezik, amit nem is igazán tudunk hova tenni hirtelen. Talán félszáraz/félédes olasz nem természetes maradékcukorral. Nem bántó, de nem is hoz lázba, elfogy a pohárból, kisfröccsben nem csúszik, hosszúlépésben le lehet húzni. Jut eszembe, minden bor palackos, Gere Attila belépőborokból lehet még fogyasztani, olasz, rozé és portugieser van 240 Ft-ért.

Számla
Boglári olaszrizling: 120 Ft
Margitszigeti kristályvíz (0,33): 240 Ft

Kétfröccsös hely
Inkább söröző, de azért nem kergetnek el minket, lehet itt jó bort találni, de nem felkent fröccsbarát hely a szóda nélkül.


Fröccs-térkép