Kérem Várjon!
Cikkek
Medvehagymát borra váltunk
Receptverseny eredményhirdetés
Pécsi Borozó
2011 April 28.

Mint minden évben, idén sem volt könnyű meghozni a döntést és kiválasztani a receptversenyünk nyerteseit. Késtünk hát vele három napot, de a medvehagyma-szezonból talán nem futottunk ki. Olvastunk, elképzeltünk, olykor ki is próbáltunk. Sokszor örültünk, néha szomorkodtunk. De végül is meghoztuk a döntést. Idén 3 bloggert díjazunk, a kattintás után bizony kiosztunk egy első és két megosztott második helyet. Ezzel mi másra is váltjuk a medvehagymát, mint borra!

Ami az idén a szempontjaink között kiemelten fontos volt: a medvehagyma főszereplő legyen az ételben, ne csak 2-3 levélke szerepeljen a receptben, és ne csak dekorációként legyen jelen. Értjük ez alatt azt, hogy ha 10 dkg szerepel az már vagy 30 medvehagyma levelet jelent, tehát ott már intenzíven érezhető az íze. Ugyanakkor az is fontos volt számunkra, hogy a recept az újdonság erejével hasson, legyen benne spiritusz (na nem szó szerint), és lehetőleg a beküldő saját ötlete legyen.

Szintén figyelembe vettük, hogy a recept legyen érthető és pontos, ráadásul ne legyen túl bonyolult, bárki elkészíthesse, aki szeretné. Ez alatt értjük azt is, hogy olyan alapanyagokból álljon - a medvehagymán kívül -, amelyek könnyen beszerezhetőek vagy helyettesíthetőek (például a lila burgonya egyszerű burgonyával is helyettesíthető).

A fenti szempontok alapján az idén az első helyezett személyére nem is lehetett kétség, bár a zsűrink két receptje között ingadozott, ráadásul egymástól függetlenül hoztuk ki a győztest, így ebben az évben egy szerző nyert 2 recepttel.

A nyertes pedig nem más, mint az Égigérő paszuly blog szerzője. Nagyon ötletesek a receptjei, mernek új új dimenziókat adni a medvehagymának, ami egyértelműen főszereplő az ételeiben. Szerettük, hogy bátran variált, például egy édes túrótortát átültetett sós, medvehagymás tortává. A másik receptben pedig zabpehellyel, friss zöldségekkel, mandulával variálja a lepényt és medvehagyma is van benne bőven, tehát jól érvényesül az íze.

A győztes receptek elérhetősége:

Medvehagymás túrótorta

és

Medvehagymás zöldséglepény - vegánoknak is

A győztes jutalma egy karton bor, vagyis 6 palackos borválogatás a Pannon Borrégió javából, illetve a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet által kiadott Az ördögszántotta hegy - A legenda folytatódik című kötet.


A második helyezett személyében viszont nem volt egyértelmű a döntés. De aztán a statisztika meghozta helyettünk is, így két második helyezettnek küldünk majd el egy-egy palack bort és a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet által kiadott Az ördögszántotta hegy - A legenda folytatódik című kötetet.

Az elsőnél díjaztuk, hogy a recept igencsak ötletes, bár kétségkívül nem a legegyszerűbb minden magyar településen a sarki boltosnál rizslaphoz jutni. Viszont egy igazi fúziós recept, amit díjaznunk kellett.

A másodiknál az egyszerűséget díjaztuk, mert olykor nem is vágyunk többre.

Akiknek borra váltjuk a receptjüket:

Gourmet Stúdió: Medvehagymás, spenótos tekercs - az igazi fúzios falat

illetve

Vegyes saláta: Medvehagymás vajkrém

A díjazottaknak gratulálunk, a többieknek köszönjük a beküldött recepteket, jövőre, ugyanekkor, ugyanitt ismét medvehagymázhatunk!