Kérem Várjon!
Cikkek
Mediterrán hangulatok, borokkal
bori
2009 August 25.

A Pécsi Ifjúsági Központ szervezésében rendezték meg az idén is a Mediterrán Hangulatok Bora versenyt. A zsűri Ungurán József elnöklésével augusztus elején jött össze elbírálni a beküldött közel nyolcvan tételt, a zsűrizésen természetesen szerkesztőségünk is képviseltette magát. Nem könnyű eldönteni, melyik bor mediterrán hangulatú, ez mindenkinek mást-mást jelenthet, így egy szempont volt a döntő: a legjobb benevezett bor nyerjen. A díjkiosztót augusztus 20-án, a Mediterrán Hangulatok Fesztiválján rendezték meg.

 

Fehérbor kategóriában a Pécsi Püspöki Pincészet diadalmaskodott elsöprő fölénnyel, hiszen a dobogó mindhárom képzeletbeli fokára az idén ezeréves pécsi püspökség pincészete állhatott fel. Ráadásul mindhárom nyertes fehérbor édes cirfandli lett: az első helyen egy 2007-es szajki cirfandli végzett (Hárs Tibor pincészetéből, aki tavaly saját jogon nyert), míg a másodikon egy 2006-os mohácsi cirfandli, a harmadikon pedig egy 2007-es mohácsi cirfandli – mindkettő Eberhardt György pincéjéből került a püspöki borok közé. A pincészet képviselői sajnos lekésték a díjátadót, így fotó nem készült róluk...

Az első: Eszterbauer Borászat Szekszárd

A második: Günzer Tamás, VillányA harmadik: Heumann Pincészet, Siklós

A vörösök között is nagy volt a verseny, ezúttal egy szekszárdi előzte meg a villányiakat, hiszen az első helyen a szekszárdi Eszterbauer Borászat Tivald nevet viselő 2007-es cabernet sauvignonja végzett. Második lett Günzer Tamás 2007-es villányi pinot noirja, míg a harmadik helyet a tavalyi győztes siklósi Heumann Pince szerezte meg, idén egy 2007-es vörös házasítással.

A győztesek az erkölcsi diadalon felül jövőre térítésmentesen jelenhetnek meg boraikkal a pécsi Mediterrán Hangulatok Fesztiválján.