Kérem Várjon!
Cikkek
Limited Edition
Kadarkák a házban
kenszei
2011 August 02.

Olyan tételeket sikerült nemrég megkóstolni, amelyekből nem sok (pár száz talán) palack készült, de értékeiket semmiképpen sem hagyhatjuk szó nélkül. Bár jól tudjuk, az, hogy valamiből kevés készül, még nem garancia arra, hogy jó is lesz. Ezek a borok azonbantényleg különlegesek, egyediek és nem a megszokott trendeket követik.

Az első bor születése rejtély, mert legjobb tudomásom szerint 2010-ből senki sem palackozott kadarkát. A pécsi kutatóintézet megtette, nem is akármilyen eredménnyel. A címkéről vagy jót, vagy semmit, bár határozott előrelépés az eddigiekhez képest (ha jól tudom, nyílt pályázaton versenyeztették meg). Amit a palack rejt, az viszont egészen lenyűgöző. Nem tudom, nem is tudhatom, hogy milyen lehetett a régi idők kadarkája, de én valahogy így képzelném el. Először is az alkohol, mindösszesen 11 és fél, veszélyesen csúszós ital, szinte bármilyen alkalommal nyugodtan elő lehet kapni. Egészen világos piros a színe, szinte siller. Az illata kivételesen intenzív, rengeteg dús fűszerrel és ress piros bogyósokkal. Nagyon koncentrált, szép nagyokat lehet belőle szippantani, betölti az egész orrot.

Kicsit félek is, hogy ízben nem tudja hozni magát, de pont olyan, amilyennek elképzelem. Nagyon könnyed, de nem üres, nem hiányzik belőle a tartalom. Mondjuk a nagy, koncentrált, szinte sziruposan vastag borok kedvelői biztosan nem értékelnék. Ez teljesen más világ, már-már fehérbor. Semmi tannin, abszolút a savak uralkodnak, kapunk egy nagy adag fűszert itt is, meg nagyon kedves, kerek gyümölcsöket, megint csak a pirosabbikból. Minden pillanatában süt belőle, hogy ő bizony egy kadarka, a legszebb fajtából.

Képtelenek voltunk abbahagyni, csak nagy nehézségek árán sikerült megmenteni belőle másnapra, semmi visszaesés, pillanatok alatt elfogyott. Nem emlékszem, hogy ittam volna kadarkát ennyire karakteres és ennyire jólesően iható verzióban. Kivételes évjárat kivételes bora. PTE TTK SzBI Pannon Kadarka 2010 86 pont, ha beleszámolom az elfogultságomat a fajtával szemben, akkor nálam simán 88 pont. Hihetetlen vétel, pontosan 1090 forint a Kutató borszaküzletében.

A másik limitált szériás versenyző Szabó Zoltán hosszúhetényi borász Csigavér névre keresztelt házasítása 2008-ból. Pinot noir, aztán kadarka és végül egy csipetnyi csókaszőlő. Nagyon izgalmasan hangzik, írták volt róla. Színe leginkább a meggyre emlékeztet, egészen halvány barnás széllel. Bontás után nagyon sokáig uralkodik illatában a pinot, nagyon szép gyümölcsökkel meg egy kis túlérett kadarkás lekvárral megtámogatva. A pinot-s vonal végig megmarad, de jobban előtérbe kerülnek a meleg, gyümölcsös jegyek is. Néha – főleg, ha nincs kissé behűtve – fel-felbukkan az alkohol is.

A kortyban találunk szép savakat és szinte már teljesen lekerekedett, lágy tanninokat is. Egyszerre van benne pinot-s filigránság, elegancia és kadarkás melegség, szenvedély. Itt is befűt néha az alkohol, a lecsengésben meg kellemes hordós jegyek jönnek. Ízvilága egészen egyedi, hosszan boncolgatható. Második nap beugrik a pinot-s jódosság is ízében, de úgy tűnt, nem nagyon érdemes elrakni másnapra (vagy tovább), mert veszített az összetettségéből, meleg alkoholos jegyek kerültek előtérbe (persze hordómintáról van szó, szóval nagy következtetéseket nem vonnék le). Úgy gondolom, hogy már mindenképpen megérett a palackozásra. Elvileg minimális palackszám készül belőle, egyedi címkével, és csak azok számára, akik ellátogatnak a pincébe. Érdemes. Szabó Zoltán Csigavér 2008 85 pont