Kérem Várjon!
Cikkek
Jön a Bogyólé, a címke már megvan
Így néz ki a Vylyan népszerű újbora
PB
2009 October 08.

A Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet idén is meghirdette címkepályázatát a Pécsi Tudományegyetemen, ám ezúttal nem csak a Művészeti Kar hallgatóitól vártak terveket, hanem az egyetem összes hallgatójától. Az idei Bogyólé címkéjét ennek köszönhetően egy leendő közgazdász tervezte. 

Az október 7-ei címkekiállítást és díjkiosztót Debreczeni Mónika, a Vylyan birtokigazgatója és Pinczehelyi Sándor képzőművész nyitották meg.


Pinczehelyi Sándor és Debreczeni Mónika a megnyitón (Fotó: Aknai Péter)

„A beérkezett munkák színvonalát jelzi, hogy az első öt helyezett közül, bármelyik befuthatott volna az első helyen. Az elbírálásnál az esztétikai szempontokon kívül az is döntően szerepet játszott, hogy kereskedelmi környezetben hogyan mutatnak a cimkék, mennyire figyelemfelkeltőek, és persze a trendeket sem lehet figyelmen kívül hagyni” – mondta köszöntőjében Debreczeni Mónika.


A nyertes alkotó és munkája

Az első helyezést némi meglepetésre a pécsi közgáz hallgatója, Bese Örs nyerte, a várhatóan néhány héten belül érkező portugieser-zweigelt újbor így az ő címkéit viseli majd.

 

A Nyertesek sora:

1. helyezett: Bese Örs (PTE KTK MSc) nyereménye ötvenezer forint alkotói díj és 24 Bogyólé!

A közgazdász hallgató bebizonyította, hogy jelentős borpiaci ismeretet szívott magába, talán emiatt is átérezte, mit kell sugározzon a címke. Érdekesség, hogy a bogyókból kiolvashatóak a bogyólé betűi. Hobbiból alkotott, és profi lett a végeredmény.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. megosztott helyezett: Bosnyák Mátyás és Vidákovich Sámuel (Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola)

A zsűri elismeréssel emelte ki, hogy mindketten nagyon igényesen összeállított pályázatot adtak le, tipográfiailag pedig korukat meghazudtolóan profi munkát tettek az asztalra. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. megosztott helyezett:

Zékány Diána (PTE Művészeti Kar, festő szak 3. évf.)

Festészetileg, grafikailag nagyon igényes, finom és harmonikus munka. A sajnálatos véletlenek miatt azonban van egy alteregoja a világpiacon.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

és Rókus Dóra (Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola)
Megkapó, első látásra mosolyt fakasztóan édes Dóra címkéje, jutalmat a szó-poén ötletéért kapott: Bogyólé – Olé!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiállítás október 25-ig tekinthető meg a Művészeti Kar eMKá Galériájában (Pécs, Damjanich u. 30. I. emelet).