Kérem Várjon!
Cikkek
Díszpolgár lett az Év Borásza
Vida Pétert ünnepelték a szekszárdiak
zoranka
2012 January 22.

A hivatalos díjátadó gálaebédet megelőzően ünnepelték meg a szekszárdiak, hogy Vida Péter révén 2011-ben ismét borvidékükre költözött az Év Bortermelője cím. A rangos díj elnyerését a szekszárdi képviselők is tisztelettel ismerték el, hiszen ezentúl a szekszárdi Év Borászok a város díszpolgárai lesznek. Az ünnepi vacsorára kétszázan fértek be, de kétszer annyian szerettek volna jelen lenni: öröm látni, hogy a szekszárdiak büszkék boraikra, borászaikra, Vida Péterre.

Civil kezdeményezésként indult, majd a borásztársadalom és az önkormányzat is mögé állt Vitéz Attila ötletének, így valódi népünnepély lett a 2011-es Év Bortermelőjének köszöntése. Hatalmas tapsvihar köszöntötte a Bodri Pincészet zsúfolásig megtelt termeiben lépő Vida Pétert és családját.

A program első felében a hegyközség és a borász cég vezetői, államtitkár és polgármester is köszöntötte az ünnepeltet, majd Horváth István, Szekszárd polgármestere bejelentette, hogy ezentúl amennyiben szekszárdi borász nyeri el Az év bortermelője elismerést, alanyi jogon részesül a Szekszárd Város Díszpolgára kitüntető címben. A szekszárdi borászok közül Vesztergombi Ferenc, Takler Ferenc és Vida Péter volt már az év bortermelője, agy augusztusban hármójukat avatják a város díszpolgárai közé. A programot a Bartina táncegyüttes műsora zárta.

Fotó: Somogyi Éva

Vida Péter meghatottan és örömmel fogadta az üdvözlések véget nem érő sorát Az estén természetesen Vida-borokat is kóstolt a több mint 200 fős publikum, előkerült az Öregtőkék kadarkája, a dűlőszelektált cabernet franc és kékfrankos, valamint a La Vida Merlot is.

Valóban megható élmény volt s öröm látni, ahogy a szekszárdiak őszintén büszkék tudtak  s mertek lenni egy szekszárdira, aki sikert ért el. Sikere természetesen nem csupán a sajátja, hiszen amellett hogy több évtizedes teljesítményét díjazták ezzel a díjjal – ez a borvidék és a város sikere is. Az eseményen száz sorszámozott, egyedi címkés Vida-bort lehetett megvásárolni s ezzel jótékony célokat támogatni, árverésre bocsátottak pár muzeális Vida-bort is, szintúgy jótékony célokra ajánlva a befolyó összeget.