Kérem Várjon!
Cikkek
De hát ez fehér
Hurka az Ormánságból
zoranka
2013 January 10.

Egy kis gasztrokitekintés következik most. Yokka Balázs barátunk meglepett bennünket néhány hete egy igazi ormánsági különlegességgel, fehér hurkával. A tény, hogy csak most emlékezünk meg erről, nem (feltétlenül) azt jelenti, hogy ennyi ideig tartott volna feldolgozni az élményt, csak szerettünk volna kicsit utánajárni. 

A fehér hurka hagyományos téli étel, bár ma már kevesebben készítik, Csíki Sándor foodstylist és gasztroblogger is múlt időben ír róla: „Ormánságban olyan fehér hurkát készítettek, melynek alapja válogatott fehér kukorica volt; a darált kását a disznó megtisztított vastagbelébe töltötték a sertésdagadó húscsíkjaival együttesen összekeverve, sóval, borssal fűszerezték, majd sós vízben lassan kifőzték.”

Drávaiványin a disznóölésekkor készítették az alábbiak szerint: Vegyük elő a hozzávalókat, majd az 1 kilogrammnyi kukoricadarához körülbelül 20-25 dkg friss disznóhúst, és szájízünknek megfelelő mennyiségű sót. Szitáljuk át a kukoricadarát, és forró vízben főzzük meg. Ehhez keverjük hozzá az egész vékony csíkokra vágott nyers disznóhús csíkokat, majd enyhén sózzuk meg. Más fűszer nem kerül bele. Mindezt töltsük bele a jól kimosott sertés vastagbélbe, és abalében jól főzzük ki. 

A fehér hurka egyszerű, de tápláló étel. Pont olyan az íze, mint elképzeljük a leírás vagy recept alapján. Kása, főtt hús, nem túl sok só érezhető. Viszont elég megosztó étel, még az Ormánságból származó ismerőseink körében is több volt a „ki nem állhatom”, mint az „imádom” vélekedés. Középút nem nagyon van. Hatéves kisfiam megkóstolta, az egy szeletet becsülettel megette, majd ennyit mondott: érdekes, de ne hozzál több ilyent, apa! Én azért három szeletig eljutottam. Azt mondják, felszeletelve ki is lehet sütni, úgy jobb. De ez az infó már későn jutott el hozzánk.

Hogy ajánlhatunk-e mellé bort? Egy tisztességes olaszrizlinggel, ha zömökebb teste és jó savak vannak, jól elbírkózik, de egy jó törkölypálinka inkább kell hozzá. Elé. Után. Ha megbízható forrásból származik, mint azt Balázs is beszerezte, úgy legalább egyszer próbáljuk ki, hátha bejön!