Kérem Várjon!
Cikkek
Borokkal a kultúráért
Az EKF cirfandlit és vörös házasítást kap
zoranka
2009 March 04.

Március harmadikán ült össze a Pécs-Mecseki Borút által összehívott zsűri, hogy a termelők által beküldött mintákból kiválassza azokat, amelyekből később házasítás útján kikerül az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) Pécs 2010 hivatalos bora. A tervek szerint 2010 számozott palackban, 2010 forintért kínált reprezentatív bor fehérbor kategóriában cirfandli lesz, míg vörösborként egy cuvée készül cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és kékfrankos fajtákból. A zsűri az előválogatást megtartotta, a házasítás indul!

 

Az ötletgazda Radó István javaslatát a Pécs-Mecseki Borút karolta fel, így a pályázat azon gazdák között lett meghirdetve, akik a borút vagy a pécsi hegyközség tagjai és rendelkeznek a megadott fajtákkal. Az egyesület hívta össze március harmadikára a pécsi Kalamáris vendéglőbe a zsűrit, amely Bakó Attila, Ungurán József, Rippl Béla, Radó István, Csepeli Zoltánné, Hetényi János, Kovács Boglárka Dóra, Győrffy Zoltán és a házasítások elkészítésére felkért Andreas Ebner összetételben vakkóstolón tesztelte a beérkezett 25 bormintát.

A cirfandlik esetében egy száraz cirfandli elkészítése a cél, a 2008-as évjáratú 9 minta közül a zsűri négyet választott ki, ezen termelőket kérik fel, hogy borukkal vegyenek részt az EKF Cirfandli kialakításában. A kiválasztott borok termelői: Hungarian Matias Pincészet, Radó Pince, Wekler Családi Pincészet és Zsótér Ferenc.

A vörösboroknál nagyobb volt a választék is, hiszen 16 minta érkezett be. A cél ebben az esetben egy 2007-es évjáratú vörös cuvée elkészítése, itt a zsűri – hosszas kóstolást, visszakóstolást és tanácskozást követően – végül 5 bort választott ki, amelyek belekerülhetnek a házasításba. A termelők és borok: Hetényi János kékfrankosa, a Lisicza Borház cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot bora, valamint Schunk József merlot-ja.

Az ötlet maga, valamint a megvalósítás, a két bor elkészítése azt is jelzi, hogy a Pécsi Borvidék egyre inkább kezd ébredezni Csipkerózsika-álmából. Az összefogás, a közös célok és fellépés révén talán nagyobb figyelmet is kap ez a vidék, ahogyan az itt készülő borok is.

banner
Programajánló
2020. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
2020. 05. 05. 20:00 - 22:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
6
7
8
9
10
11
12
2020. 05. 12. 20:00 - 20:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
13
14
15
16
17
18
19
2020. 05. 19. 20:00 - 22:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31