Kérem Várjon!
Cikkek
Berlin, bor, bírálat
Berliner Wein Trophy beszámoló
Iványi Emese
2010 May 07.

Kis csúszással ugyan, de mégsem idejétmúlt olvasmányként adjuk közre olvasóinknak Iványi Emese (kedves borklubos társunk és barátunk) írását, akinek volt szerencséje a Berliner Wine Trophy-n részt venni, bírálni. A versenyről, a módszerekről, a bírálatról, a hangulatról kapunk egy összefoglalót, érdekes végigolvasni. Mi a szerző sok megállapításával voltunk kénytelenek egyetérteni.

A Berliner Wein Trophy-t 14. alkalommal, február elején rendezték meg a német borfogyasztás és borkereskedelem metropoliszában, Berlinben. A Német Bormarketing Kht. (DWM) által már 1994-ben útjára indított verseny a kezdetekben a Weinmesse Berlin/Berlin Wine Show keretein belül zajlott, majd pár év alatt felküzdötte magát a legnagyobb, legelismertebb világversenyek sorába. Egyéves próbaidőszakot követően, 2004-től a Nemzetközi Szőlészeti és Borászai Hivatal (O.I.V.) hivatalos elismerését és szigorú védnökségét élvezi, mára a világ legnagyobb nemzetközi borversenyeinek egyike lett. Magyar érem 2009-ben született először – akkor rögtön négy aranyéremmel kezdtünk: Gere Tamás és Zsolt, Törley Pezsgőpincészet, Szent Gaál Pincészet és Vylyan Pincészet,.

2010

Idén újabb rekord dőlt meg Berlinben, 31 országból 3850 bort neveztek be a versenyre. Volt is bőven dolga a zsűrinek, mely között egy kis hazai küldöttség is bírált, immár második éve. Jelen sorok írója többedmagával nem csak a tapasztalatszerzés miatt örült az új meghívásnak, hanem a verseny helyszínéül szolgáló hotel kitűnő konyhája miatt is. (A kemény munka után mégiscsak megjár egy kis kényeztetés a gyomornak.)

A verseny menete, szabályok

A zsűribe jelentkezéshez egyébként ki kell tölteni egy adatlapot, különös tekintettel a bírálói szakmai tapasztalatokról, ki milyen bortípusokban jártas. A bíráló bizottságokat ezek alapján osztják el.

Első nap alapos tájékoztatást kaptunk a verseny menetéről és a szabályokról. A nemzetközi zsűri nagy létszáma miatt a szomszédos mozi termében gyűltünk össze, ahol a szervezők, az elnökség és az OIV biztos előadását és eligazítását a mozivásznon illusztrálva hallgattuk.
Az OIV szabályok szerint zajlik a kóstolás. Nem kóstolható 45 mintánál több egy napon, így a nemzetközi zsűri négy napon keresztül bírált. A kóstolás természetesen vakon zajlott, az OIV biztosainak, valamint a Berlin Szenátus szigorú felügyelete alatt.

A borok értékelése nemzetközi 6 tagú bírálóbizottságokban történt. Ügyelnek arra, hogy a bizottságok tagjai más-más országból érkezzenek. Minden egyes zsűri élére elnököt neveznek ki, aki ellenőrzi a kóstolás előkészületeit, helyes rendjét, a kiszolgálás megfelelő színvonalát, ellenőrzi a leadott bírálati lapokat, probléma esetén kérheti a minta visszakóstolását. Kóddal rendelkezik a zsűri, a zsűritag, a bor, tehát minden döntés visszakereshető.

A bírálat 100 pontos rendszert használ, vita kérdése, hogy ez pozitív vagy büntető pontos értékelésnek nevezhető-e. Személyes véleményem, hogy mindenképp jobb, ha az egyes paraméterek pontszámaiból adódik össze a bor végső értéke, mert mindez az objektivitást szolgálja. A legnagyobb szubjektivitással bíró pontszám lehetőség pl. az összbenyomás értéke, s ennek különböző megítélései pontszámban nagyon kis eltérést adnak az összpontszámhoz viszonyítva.

Szemlélet – a bírálás


A verseny (és általában a helyes borértékelés) szemlélete: egy jó borbíra felkészült és tudatos, koncentrált, határozott véleménye szakmai vélemény, ami kizárja az egyéni preferenciát. Tehát a tetszik – nem tetszik hozzáállás, az, amellyel nem lehet bort bírálni. Nagy felelősség van egy bírán, az érzékelésre és az objektivitásra kell figyelni. A borok iránti tisztelet megadására kértek minden zsűritagot, hogy adjuk meg az időt minden bornak, s a kóstolás csendben történjen.

Miért fontos mindez? Ha lazulnak a feltételek, akkor a bíráló zsűri elnök, vagy esetleg más hangadó könnyen elterelheti a tisztelt zsűri szuverén, önálló véleményét. Megszelídítik, vagy szigorúbbá teszik, mint amit elsőre gondolt, helyesnek érzett. Ez tetszett ebben a versenyben, hogy – bár nem külön bíráló fakkok voltak, hanem egy körasztalnál bíráltunk – a beszélgetés a bírálat alatt tilos volt. A pontozást utólag persze meg lehet beszélni, ha csak a pontok gyors felolvasásával is.

A zsűri általában azonos ponthatásokon belül mozgott, eltérések azonban előfordultak: ez általában nem is egyéni preferenciákon múlott, inkább nemzeti borstílusok terén szerzett tapasztalatokon. Talán minden nemzet kicsit más szájjal kóstol. A zsűriben néha máshogy értékeltük ugyanazon bort a német, a svájci és jómagam magyar – a három olasz bírától. A zsűri elnök kis humorral néha így ismertette a pontszámokat: Italy and rest of the world!

Az esetleges tévedéseket általában azzal igyekeztek kivédeni, hogy a bírálat szélső értékeit - tehát a legmagasabb és a legalacsonyabb pontokat kiejtették az értékelésből (mint a síugrásnál), és a maradék négy bíráló véleményéből átlagolják a tesztelt minták pontszámát. A bírának felelősséget kellett vállalnia az adott értékért. Ha valaki a többiektől nagyon eltérő pontot adott, magyarázattal kellett szolgálnia. Persze, mindezt a pontok leadása után.

Itt rengeteg anonim borral találkoznak a bírálók, szinte nyomasztó, hogy sokszor csak sejteni lehet, a világ épp melyik borvidékéről kóstolunk épp. Össze sem hasonlítható ez a kis közösségek borversenyeivel, ahol mindenki ismertnek véli az adott pohárban lévő bort. Játszottam is, odaírtam a jegyzeteimhez a vélt származási országot, vagy fajtát, vagy éppenséggel nagy kérdőjeleket. Az újvilági jelző sokszor bejött, de az biztos, hogy e találati aránnyal nem nyertem volna ötös lottót.

A verseny lezárása után a negyedik nap megkaptuk a kóstolt borok listáját, melyen a származási hely, a fajta és az évjárat volt feltüntetve. Szerencsére, hiszen ebből lehet igazán tanulni, képet kapni a világ borairól. A bírálati lapokat természetesen minden bor után le kellett adni, de aki emellett jegyzetelt magának, össze tudta vetni a saját borjegyzeteivel. A legnagyobb meglepetés számomra egy holland bor volt, ami meghatározhatatlan, egyedi karakterű vörösbor volt, s aranyat adtam rá.

A körülmények

A bírálat feltételei is természetesen OIV normák szerint zajlanak. Az elnökség és az OIV biztosok néha körbejárnak, mint a tanárurak, amíg az osztály dolgozatot ír. A személyzet, aki a borok szervírozásáért felel, jó iramot tartva suhan a poharakkal, a borokkal. Minden asztalra jut egy vagy két felszolgáló, akik a helyi vendéglátó iskola tanulói.

A borok „zokniba” csomagolva érkeznek. Tiszta pohár kell minden bornak, az egyes tételek után újat kaptunk. Vagy ha a töltögető kisasszonyok szemet hunytak és épp nem suhant arra az ellenőr, a vízzel való öblögetést választottuk inkább.

Talán az lenne a legideálisabb, ha nem palackból töltik ki helyben, hanem pohárban tennék a bort a tesztelők elé. A palackokat már órákkal a verseny előtt kibontják, így kellőképp szellőzve vannak, de biztosan vannak borok, amelyek a pohárba kitöltve pozitív vagy negatív irányba változnak. Szerencsére idő van minden borra, de természetesen arra nincs lehetőség, hogy jó hosszan elmerüljünk vagy tanakodjunk mind a 45 bor fölött.

A tesztelhető borok száma teljesen befogadható (45/nap), emellett az adott zsűri dönti el, hány bor után, s mekkora szünetet tartanak. A pihenő általában 15 boronként történik.
Az én szemléletem, hogy nem fajtát, vagy borországot keressünk a pohárban, hanem csakis magát a bort. Az igazság a pohárban van. Nekem mindig ez lebeg a szemem előtt: objektivitás, önállóság és pozitív hozzáállás. A bírálat közben mindig ott kell maradni agyilag és érzékszervileg. Erre tudatosan figyelni kell, mert felelősséggel tartozok minden nevezett bor mögött álló munkáért, s a saját ítéletemért. Így igazából az agy fárad el a koncentrációtól – de megéri.

Eredmények

A borok maximum 30%-a kaphat érmet. A határpontok: 92, 85, és 82. Idén 1,115 érmet osztottak ki, ezek közül 32 nagy arany, 819 arany és 264 ezüst született. Idén egy magyar bor tért haza éremmel, köztük aranyat kapott a Vylyan 2007-es Merlot-ja.

Berlin

Berlin egyébként külön cikket, sőt minimum egy novellát érdemelne. Egy sajátos hangulatú élő város, ahol az ember nem Németország fővárosában, hanem Berlinországban érzi magát. S ha már Berlin és bor, akkor két kihagyhatatlan tipp az arra járóknak, autentikus élménygasztronómiával, s nemes értelemben őrült háziurakkal:
Kurpfalz Weinstuben, Berlin legrégebbi borozója sok régi legendával, felejthetetlen helyi ízekkel.
Schlesisch Blau, egy időtlen, baráti hangulatú hely, ahol úgy fogadják az embert, mintha hazatérne. Öröm – és látványkonyha a’la rozzant sparhert, étlap nincs, csak napi egy menüsor, de az olyan!