Kérem Várjon!
Cikkek
Az igazi szalámi illata
Először rendeztek Stifolderfesztivált Fekeden
pekeskifli
2010 June 03.

A száz pontos bírálati rendszer nem csak a borok megítélésénél alkalmazható eredményesen, hanem a nyári szalámi, vagyis a Sommerwurst versenyének is fontos alapszabálya – tudtuk meg május 29-én Fekeden. A mintegy kétszáz fős, javarészt svábok lakta Baranya megyei településen egy új hagyományt indítottak útjára az elmúlt hétvégén azzal, hogy a helyi búcsúhoz kapcsolódva meghirdették az első Stifolderfesztivált.

A nevezett hústermék hivatalos leírása a következő: „45-55 mm átmérőjű, műbélbe vagy természetes bélbe töltött, 20-25 cm hosszú, sertéshúsból és/vagy marhahúsból készült, sóval, cukorral, salétromsóval, őrölt borssal, csemege és csípős paprikával, valamint fokhagymával ízesített, füstöléssel és szárítással érlelt, nyers kolbász. A termék a kolbászokra jellemzően barnáspiros színű, kellemesen füstös, fűszeres illatú és ízű. Szerkezete tömöttem rugalmas, jól összeálló, szeletelhető. Metszéslapján a pirospaprikától megszínezett, 6-8 mm-es hús- és szalonnaszemcsék láthatók húspépbe beágyazva, egyenletesen elosztva.” (Forrás: Toplista Gasztronómia 2010)

Az igazi stifolder persze ennél jóval több, hiszen azon kevesek, akik még ilyesmit készítenek házilag, jól tudják, hogy mennyi minden múlik az alapanyagokon, a hízó takarmányozásán, nevelésén, a megfelelő paprika kiválasztásán, szárításán, a füstölés apró fortélyain, hogy a többi részletbe bele se menjünk.

Fekeden negyvenöt minta került az öt tagú zsűri elé (volt az asztalokon véméndi, székelyszabari, bácskai, pécsi, töttösi, és sok más mellett erdősmecskei szalámi is), akik négy szempontot vettek figyelembe a kóstoláskor, úgymint íz, forma, szín és mozaikosság. Mindegyik tulajdonságot egy és öt közötti ponttal értékeltek, így egy bírálótól maximum húsz, összesen pedig száz pont volt a maximum.

Az eredmények:

  1. Kuszter András (egyben közönségdíjas is)
  2. Tillmann Péter
  3. Hantai Péter

Reméljük, hogy ennek a Baranya kulturális, gasztronómiai életébe új színfoltot hozó fesztiválnak hosszú élete lesz, és évről-évre nagyobb sikerrel rendezik majd meg. Már idén is legalább ezren érkeztek a helybeliek meghívására a településre, és ha a gasztroturisták megneszelik, hogy micsoda ízek, illatok várják őket Fekeden, akkor a szervezőknek bőven lesz dolguk az elkövetkező években.