Kérem Várjon!
Cikkek
Az elhamarkodottság diadala
Egy bor: Zsirai Középhegy Furmint 2017 (Tokaj)
Bertalan György
2020 March 24.

Az ember fia a négy fal közé, karanténba zárva igyekszik elfoglalni magát. Ha eközben még borozhat is, hát nosza! Valahogy így születhetett meg a Pécsi Borozó szerkesztőségi tagjainak körében az a kezdeményezés, hogy párokba állva adjuk közre gondolatainkat egy-egy borvidék, régió két boráról. Számomra megtisztelő, hogy Ercsey Dániel padavanjaként Tokajról írhatok. Daniról tudvalevő, hogy a tokaji borok rajongója és kiváló ismerője, ezért kíváncsian várom, mit hoz édesfronton.

A fentiekből adódik, hogy jómagam a száraz vonalat képviselem ebben a párosban. Arra gondoltam – bár a hasonlat több helyen is erősen sántít – a bíró okos lányaként egy olyan bort bontok, melyet ismerek is, meg nem is, kóstoltam is, meg nem is.

Zsirai Középhegy Furmint 2017

A monda szerint a honfoglaló Árpád vezér megpihent Hegyalja egy magaslatán, körbetekintett, majd a látvány hatására így szólt: „Ma ád Isten szerencsét e tályon".

Mád térképe (Forrás: imad.blog.hu)

Amit látott és amit mondott így tartozik azóta össze, innen származtathatók a környék földrajzi elnevezései:

  • Ma ád - Maád, mai nevén Mád
  • Isten - Isten-hegy, ahol Árpád megpihent
  • Szerencsét - Szerencs
  • Tályon - Tállya.

Hogy a legenda igaz-e vagy sem, azt persze nagy valószínűséggel már sosem fogjuk megtudni, mindenesetre tény, hogy Mád mindig is meghatározó települése volt a borvidéknek. Határában főurak igyekeztek szőlőt szerezni, a településen pincét építettek, vagy vásároltak.

A Zsirai család 2005-ben vásárolta első szőlőtermő területeit a tokaji borvidéken, nevezetesen Tállyán, Tarcalon és Mád közelében. A családfő, Zsirai Csaba halála után elsősorban két lánya, Petra és Kata vette át a birtok irányítását, hogy szakemberek és lelkes támogatók segítségével vigyék tovább az örökséget.

A település közelében fekvő Középhegy dűlőről azt érdemes tudni, hogy a bentonitos alapkőzet alatt kvarcitos riolittufa található, előrevetítve az ásványosság megjelenését az itt termett szőlőből készült borokban. A Zsirai Pincészetnek 6,2 hektárnyi területe van ezen a dűlőn, a fajták megoszlása 65% furmint, 25% hárslevelű és 10% sárgamuskotály.

A Középhegy Furmint 2015-ös évjárata volt az a bor, melyet Christy Canterbury Master of Wine 94 pontra értékelt Magyarországon tett, furmint-fókuszú látogatása során. Ez volt a legmagasabb pontszám, melyet adott, a Zsirai-bor holtversenyben végzett az első helyen az Erzsébet Pince 2012-es, Király-dűlőből származó furmintja mellett. A jellemzésből csak egy mondatot emelnénk ki: "A testvérpár mindent beleadott, hogy olyan bort alkossanak, mely igazi vágyat ébreszt az emberben."

Ilyen felmenők után valóban izgatottan bontottam a bort, csupán amiatt aggódtam egy kicsit, nem túl korai-e ez a kóstoló. A válasz is hamarosan megérkezett, természetesen a bíró lánya stílusában: igen is, meg nem is.

A bor színe szép szalmasárga, illatban a citrusok mellett igen jellegzetes a granny smith alma aromája, amely mögött már megjelenik a birsalma is. A szájban ugyanúgy a citrusok vonulata viszi a prímet, de nagyon szép támasztékot nyújt az ásványosság, a finom sós íz és a hordó is. Kellemes meglepetés, hogy utóbbi már kifejezetten szépen integrálódott a borban, ugyanakkor a savak még felfelé lógnak ki.

Ez egyrészt a visszafogott, 12%-os alkoholnak köszönhető, másrészt egyértelműen a bor zsenge korával hozható összefüggésbe. Jól iható, kiváló, száraz tokaji furmint került a palackba, mely igen komoly érlelési potenciáljának köszönhetően még hosszú éveken át csiszolódhat, elfoglalva méltó helyét a Középhegy furmintok illusztris sorában.

Köszönöm a lehetőséget a Pécsi Borozónak, és köszönöm Daninak, hogy társ volt ebben a virtuális páros kóstolóban.