Kérem Várjon!
Cikkek
A hatodik év hajnalán
2012-ben szerettük
Pécsi Borozó
2013 January 02.

Bár már 2007-ben elkezdődött a Pécsi Borozó szervezése és előkészítése, sőt korábban is foglalkoztunk boros ügyekkel, blogoltunk, írtunk, kóstoltunk, de 2008-ban jelentünk meg először Pécsi Borozóként nyomtatásban, majd weben. A hatodik közös évünk kezdődik el, új kihívásokkal, új energiákkal. Hogy mivel is töltődtünk fel? Mit kóstoltunk, merre jártunk, milyenek voltak az élményeink 2012-ben? Egy kis összegzés, nem toplista, csak ezeket szerettük.

Lokálpatrióták vagyunk, sosem tagadtuk. Az egyik legfontosabb kategóriánk a 2012 legjobb borélménye (bora) a Pannon Borrégióból, amely sokszínűnek bizonyult ugyan, sokfélék vagyunk, nem állt össze az ízlésünk egy közös nyelvvé, de azért a kedvencek között is akadt egyetlen bor, amelynek talán a legjobban (és legtöbben) örültünk, ez pedig Szabó Zoltán Pécsi Furmint 2011 bora volt. Pécsett egykoron otthon volt ez a fajta, most lassan visszatér, nem is akárhogy. Sok nincs belőle, érdemes igyekezni. De a legemlékezetesebb élményeink között voltak ezek a borok is, a toptízes lista abc sorrendben:

  • Ebner Pécsi Pinot Noir 2006
  • Eszterbauer Szekszárdi Mesterünk 2009
  • Heimann Szekszárdi Barbár 2009
  • Iványi Zsófia Villányi Ignác Cuvée 2007
  • Lelovits Tamás Villányi Portugieser 2011
  • Planina Borház Mohácsi Siller 2012
  • Riczu-Stier Pincészet Villányi Cabernet Sauvignon 2009
  • Szeleshát Szekszárdi Elveszett Évjárat 2010
  • Takler Szekszárdi Syrah 2009

Az elmúlt év legjobb magyar borélménye (bora) a Pannon Borrégión kívül leginkább egy személyhez és boraihoz kötődik. Balassa István két borral is felkerült a kedvencek közé, a Mézes-Mály Furmint 2009 és a Szent Tamás Furmint 2009 többek kedvence volt, így nem bort, hanem borélményt, a Balassa-borokat tartottuk összességében a legjobbnak 2012-ben. Tokaj volt a kedvenc borvidékünk (a régión kívül), hiszen a listánkra felkerült (bronzérmesként, holtversenyben) a Szepsy Cuvée 2007 és a Demeter Szerelmi Hárslevelű 2009 is, de az ezüstérmes helyre egy juhfark futott be, mégpedig az Ódon Pince Köveskáli Juhfark 2001.

Jártunk határon túl is, idehaza is kóstoltunk külföldi borokat, ebben a kategóriában van talán a legnagyobb szórás. 2012 legjobb külföldi borélményei (borai) nekünk az alábbiak voltak, ismét a tíz legjobb:

  • Cantarutti Schioppettino 2003
  • Chateau Grandchemin Monplaisir Saint-Estephe 2006
  • Kosovec Škrlet Selekcija 2011
  • Kozlović Santa Lucia Malvazija 2001
  • Pierre Gimmonet Brut - Fleuron 1er Cru 2005
  • Puklavec and friends - Jeruzalem Ormož Laški Rizling 2011
  • Ridge Monte Bello 2009
  • Sepp Muster Sgaminegg 2007
  • Stina Plavac Mali Majstor 2009
  • Vinag Renski Rizling 2011

Egy abszolút szubjektív kategória minden évben a kedvencünk, hiszen az év legszimpatikusabb borászát jelöljük meg. Tavaly a legtöbben egy fiatal borászt találtunk a legszimpatikusabbnak, aki nem olyan túl rég döntött a borászkodás mellett, viszont szerencsénkre a tamburáját sem vágta sutba, néha azt is elveszi. Minden morcossága ellenére azt is tudjuk, hogy szíve van és lelke van, nem mellesleg jó borai is vannak, a sillere például mintaértékű. 2012 legszimpatikusabb borásza Horváth Zoltán, Planina Borház, Mohács.

Egy kicsit újítottunk tavalyhoz képest, van egy új kategória, 2012 felfedezettje. A régiónkat járjuk hatodik éve, ellátogatunk máshova is, de mégis, idehaza, saját terepen is talunk minden évben olyan borészt, akit felfedezünk magunknak, olvasóinknak. Az idei évben a Pécsi Borozó év felfedezettje címet Horváth László, hőgyészi borász érdemelte ki, évről-évre fejlődő, nagyszerű boraival, hozzáállásával. Bízunk benne, hogy a folytatás legalább olyan jó ívű lesz, mint az eddigi fejlődés.

2012 legemlékezetesebb boros rendezvénye a (részben) saját szervezésű rendezvényünk volt, a Pannon Borrégió TO25 Kóstolófesztivál már öt éve mutatja meg a régió legjobbjait, évről-évre bővítve a kínálatot, lassanként elfoglalva a Palatinus összes szabad közösségi termét. De azért nem csak a házunk tája tetszett (bár a listára felkerült a Portugieser Napok is, szervezzük már a folytatást áprilisra), voltunk a Zagreb Wine Gourmet fesztiválon, furmintoztunk a vinoportosok által gründolt, remek Furmint Februáron, nem hagytuk ki az első Debreceni Bormustrát sem, melyet testvérlapunk, a Debreceni Borozó szervezett. És még nagyon sok egyemlítéses rendezvényen voltunk, megyünk idén is, a legkisebbre is ugyanolyan szívesen, mint a monumentális fesztekre, csak szóljatok időben!

Nem volt könnyű dolgunk 2012 legjobb borboltjának megnevezésekor. Viszont úgy tűnik, mi is kezdünk elkényelmesedni, vagy csak növekszik a bizalom a netes vásárlás iránt, de a megkérdezett, mintegy 20 pécsiborozós kolléga többsége az év kedvenc borboltjának a Pannon Borboltot jelölte meg, ahova csak virtuálisan lehet belépni. A hagyományos kategóriában a régióban a Radó Vinotéka, Budapesten a Minőségi Magyar Borok Boltja, a hiper-szuper-diszkont kategóriában pedig a Tesco kapott több szavazatot.

Nem csak iszunk, néha eszünk is, 2012 legjobb éttermi élménye (étterme) a Pannon Borrégióban holtversenyben a pécsi Susogó és a villányi Mandula lett. Más típusú élmények ezek, de mindkettő kreatív és izgalmas, talán valóban ezek emelkednek most ki (néhány társsal együtt) a régió gasztronómiai kínálatából, amely egy látvnyos lendület után megtorpanni látszik. Biztos hatása van a válságnak a vendéglátásra, nem vitatjuk, de kreativitással, olcsó, de jó ételekkel talán lehetne mást is nyújtani, mint ami jelenleg a nagy átlag.

2012 legjobb éttermi élménye (étterme) a Pannon Borrégión kívül: hát itt is jelentős szórást sikerült mutatnunk, íme a mi toptízes, ábécé sorrendben listázott kedvenceink:

  • Gusteau Kulinális Élményműhely, Mád
  • Kispiac, Budapest
  • Kistücsök, Balatonszemes
  • LaciPecsenye, Budapest
  • Leonor Restaurant, Brüsszel, Belgium
  • Piros Csizma, Csúza, Horvátország
  • Szt. Orbán Borház, Badacsony
  • Vinodol, Zagreb, Horvátország
  • Wang mester konyhája, Budapest
  • Zdrava Voda, Jablanica, Bosznia-Hercegovina

És megadtunk még egy kategóriát, ahová az egyéb, borral vagy gasztronómiával kapcsolatos leg-élményeket lehetett felidézni 2012-ből. Mindenkinek volt valami saját emléke, nem mindenki árulta el, de SzabóZé Kutjevóban érezte jól magát, Ivan Enjingi születésnapján, zoranka a Label Grand Karakterre zágrábi kóstolót emelte ki, míg kenszei a Porter Creek biodinamikus pince kóstolóját Russian River Valley-ben. Hozamkorlátos barátunk, metszőolló a  Pannon Top 25 bírálat során szervezett grasevina-olaszrizling kóstolót idézte fel, RMP budapesti száműzetése, azaz kiküldetése a DoubleYou borbárban oldódott fel. És sorolhatnánk még, de inkább belekezdünk a 2013-as élmények gyűjtésének. Örülnénk neki, ha mások is megosztanák legélményeiket, de annak is, ha idén közösen élhetünk meg újabbakat! Boldog új évet!