Kérem Várjon!
Cikkek
A zweigelt számtalan arca
VieVinum 2018 (Zweigelt-mesterkurzus)
Ercsey Dániel
2018 September 18.

A szőlőfajta nagyszerű bemutató kóstolóján jártunk Bécsben, a VieVinumon. Ahogy rögtön az elején elhangzott Anne Krebiehl MW szájából, miután a zweigelt a kékfrankos és a St. Laurent keresztezéséből született, így egyrészt egyesíti a két szőlőfajta jó tulajdonságait, másfelől azokkal együtt alkotja az osztrák vörösbor szentháromságát.

A kékfrankos mára a világ szemében osztrák kékszőlőfajtává vált, ami Burgenland erőfeszítéseit tekintve (ahol toronymagasan ez a legelterjedtebb kékszőlőfajta) nem is csoda, bár éppen egy-egy burgenlandi termelő szájából hallhattuk azt is, hogy a blaufrankisch eredetileg inkább kékfrankos és inkább magyar, mindig is a pannon régió melletti lankákon termett, csak a magyarok messze nem fektettek annyi pénzt, időt a fajtába és annak marketingjébe mint az osztrákok. A fenti gondolatsor önmagában is megérne egy misét, hiszen a magyarországi Sopron városa hajdan Burgenland fővárosa volt Ödenburg néven és Magyarországon ma is a Kékfrankos Fővárosa címet használja.

No de vissza a zweigelthez, amit prof. Zweigelt nemesített 1922-ben, akkor még rotburger néven Klosterneuburgban. Utóbbi helyszín nem csak az apátság miatt kötelező, de az osztrák szőlőnemesítés központja is. A fajta 1975 óta viseli a nemesítője nevét, méghozzá Lens Mozer javaslatára (bár az utóbbi időben egyre többen térnek vissza a rotburger névhez - a szerk. megjegyzése).

Ma a zweigelt a legelterjedtebb osztrák kékszőlőfajta, 6.426 hektár zöldell belőle Ausztriában, ami a teljes szőlőterület 13.8%-a.

A Wine&Partners nevű cég pedig ennek örömére elképesztő zweigelt kóstolót rántott össze a 2018-as VieVinumra. A 26 bort öt etapra bontva kóstoltuk vakon(!), különböző tematikák mentén. A borleírásokkal az eredeti tematikát és sorrendet követem, a pontok a sajátjaim és mivel vakkóstoló volt, egzakt számok. A borvidéket ahonnan a bor származik, zárójelben tüntetem fel a borászat neve után.

A zweigelt stilisztikai sokszínűsége

Weingut Walter Glatzer (Carnuntum) - Rubin Carnuntum 2015

Könnyed, gyümölcsös illat, főleg cseresznyével, pici szegfűszeggel és borssal. A színe egészen világos. Kóstolva is könnyed, friss savakkal, szép gyümölcsösséggel. Jól iható, a fajta könnyed arca, közepes lecsengéssel. 86/100 pont

Weingut Familie Pitnauer (Carnuntum) - Bienenfresser 2015 

Érett szilva és meggy, egy édeskés kekszes jegy, szilvásgombóc az illatban. Közepes test, szép savkészlet, meggy és cseresznye, szilva és marcipán az ízben. Feszes tanninok, amik egy nagyon kicsit szárítanak. Közepesnél hosszabb lecsengés. 87/100 pont

Weingut Pöckl (Burgenland) - Zweigelt Classique 2015 

Gyógynövények, szárított virágok és szilva az illatban. Közepesnél nagyobb test, szép savak, kicsit szögletes tanninok. Az ízképben piros bogyósok és fűszerek, a korty végén a tannin tapadóssá válik. 85/100 pont

Weingut Hannes Reeh (Burgenland) - Unplugged 2015 

Illatában hordófűszerek, vanília, szegfűszeg, csillagánizs. Kóstolva is ugyanez a helyzet, a gyümölcsök a háttérbe szorulnak. Nagy test, szép savszerkezet, sok és kicsit nyers tannin mindenhol. Van az a piac a nagyvilágban, ahol ez a bor sikeres lehet. 86/100 pont

Schwarz Wein (Burgenland) - Schwarz Rot 2015

Gyönyörű illat, érett gyümölcsökkel, szilvával, szederrel, meggyel, pici lekvárossággal. Nagy test, az ízképben virágok és gyümölcsök váltakoznak. Telt és komplex bor vibrálóan izgalmas karakterrel. 89/100 pont

Borok a tó mellől - Neusiedlersee DAC

Weingut PMC Münzenrieder (Neusiedlersee DAC) - Neusiedlersee DAC 2015

Érdekes illat meggyel, málnával és sós háttérrel. Kóstolva is ez a helyzet, friss és könnyed rengeteg gyümölccsel de itt is megjelenik a sósság. Jól iható. 87/100 pont

Weingut Keringer (Neusiedlersee DAC) - Neusiedlersee DAC 2016 

Visszafogott illat kevés meggyel. Közepes test, élénk savak, az ízben meggy és cseresznye. Viszonylag egyszerű bor, fűszeres, borsos lecsengéssel. Nagyon fiatal még. 85/100 pont

Artisan Wines DI Franz Schneider (Neusiedlersee DAC) - Neusiedlersee DAC Reserve 2014

Lila virágok és gyógynövények valamint széna az illatban. Kóstolva túlérett jegyeket mutat a gyümölcsössége, a háttérben kevés marcipán, de közben a test közepes és a savak is pengék. Letagadhatatlan az évjárat. 86/100 pont

Weingut Kiss (Neusiedlersee DAC) - Neusiedlersee DAC Reserve Waldacker 2015

Hordófűszerek, vanília és szegfűszeg az illatban. Kóstolva sűrűbb mint az előzőek, a test közepesnél nagyobb, a tannin selymes struktúrájú. Édes fűszerek és érett fekete és piros bogyós gyümölcsök is felbukkannak szájban, a lecsengése hosszú. Szép bor. 88/100 pont

Weingut Hans & Christine Nittnaus (Neusiedlersee DAC) - Neusiedlersee DAC Reserve Luckenwald 2015 

Szilva, meggy és pici animalitás az illatban. Telt és meleg hanfulatú bor, a tanninok kicsit tapadnak, a gyümölcsök érettek az ízben. Hosszú lecsengés, a tanninszerkezet miatt még néhány évig fektetném kibontás előtt. 87/100 pont

A változatos osztrák borvidékek

Weingut Christ (Wien) - Bisamberg 2015 

Friss illat piros bogyósokkal, cseresznyével, pici csipkebogyóval. Kóstolva is ez a helyzet, friss, könnyed de feszes, gyümölcsös és egy picit savhangsúlyos. A lecsengése közepesnél hosszabb. A korty végén a tannniok is előkerülnek. Jó gasztrobor. 85/100 pont

Weingut Schloss Gobelsburg (Niederösterreich) - Zweigelt Reserve 2015 

Első blikkre animális illat istállóval, szalmával, a háttérben piros bogyós gyümölcsökkel. Kóstolva könnyed, élénk savú bor, az ízképben nyoma sincsen az animalitásnak, csak piros bogyós gyümölcsök vannak, szép tanninszerkezet és hosszú, elegáns befejezés. 88/100 pont

Weingut Johanneshof Reinisch (Thermenregion) - Frauenfeld 2015

Édes-érett gyümölcsösség az illatban. Közepesnél nagyobb test, elegáns savak és szerkezet. Szájban érett gyümölcsösség és tanninok, az egész teljesen kerek, nem lehet belekötni semmibe. Tökéletes arányok, jó egyensúly. 90/100 pont

Weingut Leth (Wagram) - Gigama, Grande Reserve 2015

Illatában vanília. Sok vanília. Kóstolva is egyértelműen a vaníliás ízjegy vezet, mögötte fekete bogyós gyümölcsök és marcipán. A savak szépek, a lecsengésben fekete szeder és érett tanninok. Zamatos, franciás hangulatú bor. 89/100 pont

Weingut Winkler-Hermaden (Vulkanland Steiermark) - Olivin 2015 

Visszafogott, inkább fűszeres illat hibiszkusszal és más virágokkal a háttérben. Selymes tanninok, közepes test, kerek savak. Az ízen gyümölcsös és virágos, a tanninok tapadóssá válnak a korty végére. 87/100 pont

Dűlőszelektált borok Carnuntumból

Franz & Christine Netzl (Carnuntum) - Ried Haidacker Göttlesbrunn 2015

Érett friss cseresznye, édes frissesség, juicy karakter. Kóstolva közepes test, elegáns savak, kirobbanó gyümölcsösség, feszes tanninok. Nagyon hosszú lecsengés. A bor ami úgy tud “nagy” lenni, hogy bármikor kérnék még egy pohárral! 92/100 pont

Weingut Taferner (Carnuntum) - Ried Barnreiser Höflein 2015 

Fűszeres illat, már-már egy kadarkára emlékeztet pici borssal, lila virágokkal, bodzával(?) és piros bogyós gyümölcsökkel. Közepesnél nagyobb test, komoly de érett tannin, mély mediterrán gyümölcsösség csokival, fekete bogyósokkal és fűszerekkel. Hosszú életű bor lesz! 91/100 pont

Weingut Gerhard Markowitsch (Carnuntum) - Ried Kirchweingarten Höflein 2015 

Picit animális-bőrös illat, amit némi porcukros-málnás jegy egészít ki. Nagy test, kerek savak, sok fekete bogyós gyümölcs az ízben. Szép érett tanninok, hosszú lecsengés. Buja, burjánzó karakter, nagyon izgalmas! 90/100 pont

Weingut Payr (Carnuntum) - Ried Steinacker Höflein 2015 

Illatában hordófűszerek, pörkölt fa, karamell, toast. Nagy test, szárító tanninok, kerek savak. Az ízben is fa, vanília, csillagánizs, szegfűszeg. Fás lecsengés. 84/100 pont

Weingut Grassl (Carnuntum) - Ried Schüttenberg Göttlesbrunn 2015 

Visszafogott illat némi gyümölccsel. Kóstolva sós-gyümölcsös jegyek, szép savak és fiatalos lendület, közepesnél hosszabb lecsengéssel. Jól iható. 87/100 pont

Érlelt tételek a Fertő-tó partjáról

Weingut Robert Goldenits (Neusiedlersee DAC) - 65 Neusiedlersee DAC Reserve 2012 

Meggybefőtt, érett szilva, lila virágok az illatban. Közepesnél nagyobb test, szép savgerinc. Az ízképben érett gyümölcsösség, a szerkezet elegáns, a lecsengés közepesnél hosszabb. Jól iható. 88/100 pont

Weingut Scheiblhofer (Burgenland) - Ried Pradium 2013 

Buja illat hibiszkusszal és csokoládéval, orchideával és egy amazóniai dzsungel minden édes vadságával együtt. Nagy test, érett tanninok, kerek savak, érett fekete bogyós gyümölcsök, mangó és ananász(!), virágok és csokoládé az ízben. Komplex, végtelen. 90/100 pont

Weingut Salzl Seewinkelhof (Burgenland) - Sacris 2011 

Kapros meggyleves és szedres joghurt az illatban. Nagy test, kerek savak, gyönyörű érettség. Talán most van a csúcsán, komplex és gyümölcsös, érintésnyi kávéval és érett gyümölcsösséggel. Lehengerlő bor! 91/100 pont

Weingut Renner (Burgenland) - Altenberg 2010 

Friss fűszeres illat pici borssal, rózsaborssal és édes füsttel. Közepesnél nagyobb test, élénk savak. Az ízképben regeteg piros bogyós gyümölcs, szép fűszerkészlet. Vibráló, hosszú, elegáns. 92/100 pont

Weingut Claus Preisinger (Burgenland) - Pannobile 2008 

Érett gyümölcsök, pici füst és toast, füge az illatban. Kóstolva is ez ismétlődik, füge, kevés kakaó, érett meggy. Komplex és jól iható, közepes lecsengéssel. 87/100 pont

Weingut Umathum (Burgenland) - Ried Hallebühl 2007 

Vas és érett szilva, plusz kicsi tűzköves jelleg az illatban. Telt és kerek, szép tanninszerkezettel, érett tercier aromákkal, hosszú lecsengéssel. Túl van már a csúcsán, de még mindig szép. 88/100 pont


Fotók: ÖWM - Eva Kelety

banner
Programajánló
2019. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
12
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
13
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
14
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
15
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
16
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
17
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
18
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
19
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
20
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
21
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
2019. 09. 21. 13:00 - 21:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
22
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
23
24
25
26
27
28
2019. 09. 28. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
29
30