Kérem Várjon!
Cikkek
A leginkább pannon fehér
Pécsi Borozó Online Kóstoló (2)
Győrffy Zoltán
2020 April 10.

A virtuális térben keressük a kapcsolatot, vannak már visszatérő vendégeink, vannak új érdeklődők, de még csak a másodiknál tartottunk. Egy kicsit a határ túloldalára mentünk át, de mégis sokszor beszéltünk a hazai helyzetről. Mi másról volt szó, mint az olaszrizlingről.

A horvátok igazán népi bora a graševina, azaz az olaszrizling, az ültetvények közel negyedén terem, minden negyedik eladott palackban ezt a fajtát veszik. Elsősorban Szlavónia és a Dunamente a fő bázis, Kutjevótól Újlakig vannak borvidékek, ahol akár 70%-ban is ezt termelik. De miért bíznak ott ennyire ebben a fajtában, idehaza meg miért toljuk (pontosabban tolják) mindig háttérbe?

Azt kijelenthetjük, a legtöbb kutató már vitatja a francia vagy olasz eredetet: sem a SNS-rokonság, sem a megjelenése (az olaszoknál például csak a 19. században) nem arra utal. A pannon térségben ugyanakkor már a 19. század legelejének szőlészeti könyveiben is úgy beszélnek róla, mint tradicionális fajta, ilyen például Prokopije Bolić "Soveršen vinodelac" című kötete, amelyben a Szerémség szőlőfajtáit, borait írja le, a könyvet 1816-ban adták ki Budán.

Jancis Robinson már nem egyszer írta le, ő ide, a pannon térségbe helyezi a fajta gyökereit, hogy ez történelmileg kihez tartozó terület lehetett, hogy pontosan a Szerémség vagy más térség, nem is érdekes. Az sokkal inkább, hogy ez a fajta a pannon térség legelterjedtebb és leginkább népi fajtája. Erre építve lehet és kell belőle jó borokat készíteni, könnyed, gyümölcsös borokat, nagy dűlőszelekciókat, szárazon, édesen, mindenre akad példa bőven. Szabó Zoli írt a fajtáról már nálunk két remek cikket, itt és itt, érdemes utánaolvasni.

A szomszédolás első bor épp a friss könnyed, gyümölcsös graševina egyik jellegzetes bora volt.

Galić G-točka 2018 (Kutjevo)

A graševina egyik legfontosabb horvát lelőhelye Kutjevo, ez a kisváros a Papuk és Krndija hegyek déli tövében, ahol még a főtér is a Trg Graševine nevet viseli. Pécstől mintegy 100 kilométerre van. Nézzük, hogy írtak róla egykoron:

„E vidék megteremtésén a föld összes alkotó erői közreműködtek. A Papuk és a Psunj hegyek gnájsz és gránit sziklái, melyekben arany nyomaira akadtak, valamint a gyakori kristály-pala is, a föld legrégibb rétegeihez tartoznak. Az újabb ülepedéses kövűleteket tartalmazó rétegek pedig különféle korokból valók. Őskori vulkáni erők is részt vettek a hegyek fölépítésében; összeránczosodások, emelkedések és sülyedések tolták, emelték és ismét letaszították a rétegeket; ezen oly különféleképen át meg át idomított talajból alkotta meg aztán a folyónak lassan, de biztosan működő ereje a mai tájképet.” (Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben / Horvát-Szlavonország / Horvát-Szlavonországok földrajzi leírása. / Pozsega és vidéke. Hranilović Henriktől, fordította Hodinka Antal)

A Galić Vina új épülete

A Galić Pincészet egy viszonylag új vállalkozás, néhány éve indultak, majd 2 éve adták át az új pincekomplexumot, amely az egyik legmodernebb borászat a régióban. A saját területek 60 hektáron terülnek el, az üzem kapacitása 330.000 literes, iszonyatosan modern, jól felszerelt borászat. Prémiumban utaznak, külcsínben és belbecsben egyaránt.

A tulajdonos, Josip Galić

A G-Točka alapszéria, klasszikus, friss, könnyed olaszrizling, gyümölcsös, körte és alma, mangó, sárgadinnye, itatja magát, laza bevezető, ami nem mélységét mutatja a tájnak, de a vidám arcát a fajtának. Magyarországon olcsóbb mint a horvátoknál, a neten 37 kuna körül volt, ami olyan 1750 forint legalább, középárfolyamon, a Pannon Borboltnál akcióban ugyan, de 1350 forintért vettük meg. Annyiért igazán nagyszerű vétel. Talán BalatonBorokkal lehet párhozamba hozni, a stílus kapcsán, viszont felmerült többeknél, hogy itt a mandulás kesernye bizony nincs jelen és sok fogyasztó épp ezért kedveli. Hogy ez fajtajelleg, terroir, borászati technológia, sok minden befolyásolhatja…

Pinkert Graševina 2018 (Baranya/Drávaszög)

Vissza a közvetlen szomszédba, Baranya déli részén járunk, egészen pontosan Csúzán. A 15 hektáron gazdálkodó Pinkert pincészet egy családi vállalkozás, Pinkert Zoltán viszi a céget, a pincében Kubik Edrével, aki a Zoomon is csatlakozott hozzánk. Az ültetvények a falu felett, a Báni-hegyen vannak, ami nem is igazi hegy, inkább egy kb. 200 m magas, 15 km hosszú és 3 km széles löszdomb, a Dunától Pélmonostorig.

Pinkert Zoltán

Jellegzetes címkevilágba öltöztek a borok, a tulipános borok: a virág jelenti a természetességet, szépséget, tisztaságot, de a formája a borospohárra is utal. A kóstolt tétel egy battonage-olt válogatás, a korai és egy kései szüret házasítása, nem kis alkohollal, de magas beltartalommal, krémes, széles korty jellemzi. Nagyon szép, benne van az olaszrizling izgalma, benne van a déli lazaság és nagyon pöpecül összeállt. A velünk kóstolók többségének ez a bor jött be leginkább.

Kubik Endre

Ha majd visszatér a bortúrák ideje, mindenképp érdemes erre a vidékre látogatni, nagyon sok szép kis pincészet működik a Vina Belje, 650 hektáros nagyüzem mellett, a Kollár, Kováts, Gerstmájer, vagy a karancsi Szabó Pince, ahonnan Bálint Tivadar csatlakozott hozzánk. Azt mindkét borász állította, a legfontosabb fajta a graševina, de lassan teret hódítanak a vörösborok is, a bordói fajták mellett talán a kékfrankossal próbálkoznak a legtöbben.

Csúzai szőlők

Krauthaker Graševina Mitrovac 2017 (Kutjevo)

A finisben vissza Kutjevóba, virtuális utazással az egyik legismertebb horvát borász, Vlado Krauthaker pincéjébe. A borász az állami kombinátot hagyta ott saját vállalkozásáért, 1992-ben 1 hektárral indultak, ma 45 saját hektár + 65 hektár kooperációban működik, többsége öko művelésben, jártunk ott, amikor klasszikusan, lovakkal művelték a szőlőt. Egy nagyon aktív, nagyon nyitott borász, kétszer volt az év borásza, aki közel negyven fajtával kísérletezik, de a pince vállalásának több mint a fele természetesen graševina.

Vlado Krauthaker

Mitrovac egy falu, plusz domboldal Kutjevo mellett, kiváló terület, ez a bor nagyjából azt jelenti a horvátoknál, mint nálunk Tokaj és a Szent Tamás dűlő, ahogy Ercsey Dani fogalmazott. Mi meg azt vettük észre, hogy ez a legbalatonibb, legcsopakibb, idő kell neki, de akkor nagyon szépen nyílik, itt van a zárásban kis kesernye, de mégis teltség, szép gyümölcs, finom ásványosság, sósság is felbukkan.

A kóstoló alatt én is a Pinkert borra szavaztam, de ahogy visszakóstolgattam őket, a végén egy hajszállal a Mitrovac lett az este bora.

Hazai pálya

Hogy idehaza mikor lesz újra, vagy lesz-e olyan renoméja az olaszrizlingnek, erre nem tudtuk, de nem is kerestük a választ. Szinte mindenki hozott a közösbe egy hazait is, volt BalatonBor, Gere Tamás, Villa Tolnay Csobáncz, Skizo, közel két órán át tartott a beszélgetés és folytatjuk jövő héten is.

A harmadik estén 20 órától három villányi vörösbor kerül a poharunkba, nem a piramis legalsó szintjéről, de nem is a felső polcokról. Jó vöröst keresünk jó áron!

Aki velünk szeretne szimultán kóstolni, a borokhoz akciósan hozzájuthat a Pannon Borboltnál.

Villányi vörös csomag

(Ruppert Borház Kandúr 2018, Lelovits Tamás Pincészete Cabernet Franc 2017, Vylyan Pincészet Montenuvovo Cuvée 2016)

8270 Ft helyett 7230 forint áron Pannon Borbolt.

S hogy mi következik utána?

Április 21.

Sauvignon blanc csomag

(Jeruzalem Ormož 2018 /Szlovénia/, Belward Pincészet 2019 /Pécs/, Stier Pincészet 2019/Villány/)

5070 Ft helyett 4530 forint áron Pannon Borbolt.

Ráadásul egy hatos kartonhoz ajándékba adunk egy vadonatfriss Pécsi Borozót is, három palackhoz a téli számot küldjük!

A csatlakozás a Zoom.us segítségével történik meg, de lehet hogy ez alkalommal már a facebookon élőben közvetítjük a programot…. Kóstoltok velünk?