Kérem Várjon!
Hírek
Tízéves a KávéBár Bazár
riedl
2019 January 27.

Idén február 9-10-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a 10. jubileumát ünneplő KávéBár Bazár, melynek a Millenáris Park B csarnoka ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával több, mint negyven kiállító termékeit; kávékat, teákat, borokat, söröket, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket kóstolhatnak egész nap a standokon

Hazai manufaktúrák és jól ismert kereskedelmi márkák egyaránt megjelennek a kiállítók között, s a kóstolások mellett persze vásárolni is lehet. Csúcsminőségű tételek érkeznek az eseményre, s a hazai piac színe-java képviselteti magát. 

A két nap során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Cup Tasters Bajnokságon mérhetik össze tudásukat két napon át, s a nyertes képviseli hazánkat a berlini világdöntőn. Néhány éve magyar világbajnoka lett a kávékóstolók versenyének, s idén is erősnek ígérkezik a mezőny itthon.

A „civil” kávésok országos versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság szombaton várja az érdeklődőket, s a megmérettetés a professzionális verseny szabályai szerint zajlik. Vasárnap lesz a Magyar Bártender Szövetség szervezésében a Hidegháború - Cold Brew Cocktail verseny, melyet bárkonferencia követ estig.

Ugyanakkor nemcsak versenyek, hanem előadások, bemutatók, vezetett kóstolók is színesítik a KávéBár-hétvégét, sőt, még robotok felbukkanására is számíthatunk!

Szombaton 13:00 órától kezdődnek az előadások, lesz nyerskávé-kurzus a Kilimanjaro Specialty Coffee szervezésében, indonéz kávékóstoló az Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ támogatásával, home barista workshop, kávés kerekasztal, s a napot pezsgő-mesterkurzus zárja. Vasárnap a versenyek mellett egy igazán különleges bemutatóval indul a délután, az Enjoy Budapest Café robotjai látogatnak ki az eseményre, s a kávézó üzemeltetői bemutatják, milyen az élet a robotkollégákkal.

Nem kevésbé izgalmas a The Pink Project-előadás, ahol egy új kávé-variáns kerül szóba, majd pedig elsajátíthatjuk a professzionális „kávéérzékelési” alapokat, vagyis bepillanthatunk a hivatásos kávékóstolók munkájába. Őket követi a Berlinből érkező  19grams pörkölő, amely workshop keretében is bemutatkozik, késő délután pedig egy különleges teaelőadás zajlik, kreatív teakoktélokkal kísérve.

A standokon is számos izgalmas kísérőesemény várható, lesz kávékoktél-kóstoló, saját kávékészítés különböző lágyságú vizekkel, cava és prosecco-kóstolók, és egyéb limitált kóstolóprogramok, mind a belépő árában. A specialty kávék mellett az olasz espresso rajongói is találnak kedvükre valót, de teából, sőt, teakoktélból sem lesz hiány!      

Idén bővített gasztro-választékkal is készülnek a szervezők; sushi, tapasok, levesek és desszertkülönlegességek is megtalálhatók a standokon. A kávék, teák, borok, buborékok, sörök és párlatok korlátlan vagy limitált kóstolását, valamint egy palack ásványvizet is tartalmaz a belépő. A nagyközönséget és szakmát egyaránt váró hétvégi esemény 11:00-19:00 között tart nyitva, s az indusztriális csarnok tereit betölti majd a kávéillat, live DJ fokozza a hangulatot, s két napon át lehet tanulni, tesztelni, vásárolni, szórakozni, társasági életet élni csúcsminőségű kávé- és báritalok kíséretében.

RÉSZLETES PROGRAM

SZOMBAT                                                                        

Színpad

11:00-15:00 Amatőr Magyar Barista Bajnokság

15:00 – 19:00 Magyar Cup Tasting Bajnokság elődöntője

CAFÉ&Bar Lounge

13:00 – 14:00 Nyerskávé-kurzus // Kilimanjaro Specialty Coffee

14:00 - 15:00 Home barista workshop //Lonkai Márton barista bajnok/Steamhouse Café

15:00 - 16:00 Indonézia – kávé és terroir // Addy Soemantry, Szongoth János/Semiramis  

16:00 - 17:00 Kávé+ Várady Tiborral

17:00 - 18:00 Pezsgő mesterkurzus // Varró-Túróczi Anett/VARROS

VASÁRNAP

Színpad

12:00 - 14:00 Magyar Cup Tasting Bajnokság döntő

14:00 – 15:30 Hidegháború – Cold Brew Cocktail verseny

15:30 – 18:00 Bárkonferencia

CAFÉ&Bar Lounge

13:00 – 14:00 Hello, Robot! Találkozás az Enjoy Budapest Café robot kollégáival

14:00 - 15:00 The Pink Project // Lonkai Márton barista bajnok/Steamhouse Café

15:00 - 16:00 Kávé - ízlelés, érzékelés, kóstolás, ahogy a profik

// Nagy-Bertók Anita/WARDA Coffee Roasters

16:00 - 17:00 19grams Berlin – bemutatkozó és cupping // Bagdi Bence

17:00 - 18:00 Tea, terroir, teainspirációk – Előadás és teakoktél-bemutató

// Mihályi Zoltán/Dilmah, Oláh Richárd – StAndrea Wine&Skybar

STANDPROGRAMOK (a programok listája bővül)

La Marzocco Roasters

Naponta két vendégpörkölő mutatkozik be a standon délelőtti és délutáni beosztásban.

BWT Aqua Bar

Water&Coffee ROK&Roll!

A standon egy ROK Espresso gépen különböző lágyságú vizekkel készíthetnek a szakemberek a saját kávéjukból (akár helyben őrölve) espresso italokat.  

Agárdi Bár

Kávékoktélok és koktélkülönlegességek az Agárdi párlatokból Dreghiciu Gábor bártendertől mindkét nap 14:00-15:00 és 17:00-18:00 óra között

KIÁLLÍTÓK (a lista még bővül)

KÁVÉ

19grams-Berlin, Awaken Company, Big Ben Tea, Kávé, Whisky, Black Sheep Coffee&Micro Roastery, By Beans Coffee, Caffé Perté, Caffé Vergnano, Casino Mocca, Coffee 42, Costadoro, Dalla Corte Hungary, DeLonghi, fekete, Goosebumps.Coffee-Modbar, illy, Impresso Micro Roastery, Kávékalmár, Kultúrpresszó, La Marzocco, Lavazza, Lucky Cap Micro Roastery, Progast, Steamhouse Cafe, WARDA Coffee Roasters

BOR/PÁRLAT

Agárdi Pálinkafőzde, Büttner Borbirtok, Istvándy Birtok, Liquid Gold-DLB, Vabrik Pince, Varros & Co., Vino Castillo, ZIP’S BEER

GASZTRO

Chococard, Csokizóna, Cserpes, Desszertműhely, Dessert Service, Dilmah Tea, Stelázsi, ZIP’S – Gastro, Wasabi

VÍZ, EGYÉB

BWT Hungária, 383 The kopjary water, PlaccON

JEGYEK – a belépőjegy tartalmazza a kávék, teák, forró csokik korlátlan kóstolását, valamint borok, pezsgők, sörök, párlatok kóstolását, s a programokon való részvételt!

Elővételes napijegy: 3000 Ft

Elővételes kétnapi jegy: 5500 Ft

Napijegy a helyszínen: 3500 Ft

Jegyértékesítő partnerek:

Steamhouse Cafe – 1011 Budapest, Batthyány tér 5.

ABC By Beans – 1054 Budapest, Hold u. 13.

Sock's Coffee – 1074 Budapest, Dohány u. 1.

Online jegyértékesítés: www.jegymester.hu

(A rendezvény 14 éves kor alatt ingyenes)

További információ: www.kavebar.hu

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/events/1857403854351505/

Programajánló
2019. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
2019. 04. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
7
8
9
10
11
12
13
2019. 04. 13. 13:00 - 15:00
Bálint Borárium Pázmánd, Pázmánd, Szőlőhegy
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
2019. 04. 27. 15:00 - 20:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
28
29
30