Kérem Várjon!
Hírek
Tisztújítás a HNT-ben
bori
2018 May 29.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2018. május 29-én tisztújító küldöttgyűlést tartott Budapesten, melynek keretében döntöttek a szervezet elnökségi tagjainak személyéről. Döntésük értelmében továbbra is Légli Ottó áll a szőlész-borász szakmai önkormányzat élén.

A 22 borvidéket képviselő szőlész, illetve borász küldöttek megválasztották az új 10 fős Elnökséget és a Bizottságok elnökeit és tagjait. Az Elnökségben először foglal helyet Kovács Zita (Mátrai borvidék) és Varga Máté (Móri borvidék).

A Tanács egyhangúlag újra Légli Ottót elnöknek, míg Pál Sándort pénzügyekért felelős alelnöknek választotta újabb 5 éves időtartamra. A küldöttek döntöttek továbbá a szakmaközi ügyekért felelős alelnöki poszt létrehozásáról, mellyel a szervezet ágazatirányításban betöltött szerepét kívánják erősíteni. E tisztségre Frittmann Jánost választották meg.

Elnökségi tagok:

Légli Ottó (elnök) 2010-ben egyszerre nyerte el a Borászok Borásza, illetve az Év Bortermelője címet és közel 30 éve vezeti saját dél-balatoni szőlőbirtokát. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöki tisztét 2015. decembere óta tölti be.

Pál Sándor (alelnök) az Egri borvidék egyik legnagyobb szőlőfelvásárlója és borforgalmazója, az Egri Csillagok Zrt. igazgatója. Frittmann János (alelnök) Kunsági borvidéki borászként elsőként kapta meg az Év Bortermelője címet 2007-ben; testvérével együtt vezeti családi borászatukat, mely 2015-ben elnyerte az Év Pincészete díjat.

Az Elnökség további tagjai: Bock József (Villányi borvidék), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék), Kovács Zita (Mátrai borvidék), Laczkó Gábor (Etyek-Budai borvidék), Dr. Molnár Péter (Tokaji borvidék), Schmidt Győző (Tolnai borvidék), Varga Máté (Móri borvidék).

Az újraválasztott elnök megköszönte a küldöttek ismételt bizalmát és kiemelte a hegyközségi szervezetnek a szőlő-bor ágazatban betöltött hagyományos és meghatározó szerepét. Az alulról építkező szakmai szervezet folyamatos megújulásaként értékeli, hogy 13 borvidékünk képviseletében 17 új küldött kezdte meg a mai napon országos érdekképviseleti munkáját. 

Elnöki programjának fő irányát a 2016. decemberében elfogadott ágazati stratégia határozza meg. Ezek közül kiemelte a bürokráciacsökkentés folytatásának szükségességét, melynek meghatározó elemei a hegybírói egyablakos ügyintézés erősítése és az ágazati digitalizáció fejlesztése.  A szakmaközi ügyek tekintetében a teendők között említette az átlátható piaci viszonyok előmozdítását segítő piacszervezési intézkedések folytatását és a magyar bor hírnevének növelését a bel- és külpiacokon egyaránt. E munkában számít és támogató partnerként tekint a kormányzatra.

Légli Ottó hangsúlyozta, hogy a szabályozási rendszer ésszerűsítése és a szakmaközi intézkedések bevezetése nem öncélú: a minőségi termeléshez szükséges elmélyült figyelem és a szakmai megújulás kereteit kell szolgálniuk.