Kérem Várjon!
Cikkek
Szabó Zoli és a borszívó
Napi büszkeség: Blogversenyt nyert szerzőnk
Győrffy Zoltán
2018 August 13.
Néhány nap szabadságot enged meg magának a szerkesztő s közben érkezik a hír: sokan voltunk, az első küszöböt át is léptük, de a csúcstámadás nem volt teljes. Örülünk azonban, hiszen az első magyar borblogger versenyben saját kategóriájában Szabó Zoltán borász barátunk és alkalmi szerzőnk meggyőző fölénnyel, a szavazatok 58 százalékával diadalmaskodott, 484 voksot gyűjtve be. Az összesített versenyben azonban Török Ferenc megelőzte, aki 594 szavazattal utazhat négy napra a cava fővárosba, Spanyolországba.

Az első Hungarian WebWineWriting online borszakírói versenyt angol és magyar nyelven, 3-3 kategóriában a hungarianwines.hu szervezte meg, ahol Németh Ágnes és Dobos Tamás - nem túlzás ezt mondani - többet tesznek a magyar bor modern nemzetközi imázsépítéséért, mint a sok ezzel megbízott állami szervezett. Ár/érték arányban teljesen biztos vagyok ebben.

A nyár elején indított online borszakíróverseny első fordulója után a 6 zsűri a 46 beérkezett írásból választotta ki a döntősöket, majd július végén, augusztus elején két héten át a közönség szavazhatott a kedvenc, döntőbe jutott írásra. Az írások magyar és angol nyelven érkezhettek, és a külföldi borírók is aktívak voltak: érkezett nevezés amerikai, ázsiai, szerb, orosz és spanyol szerzőtől. A verseny következtében 46 cikk született hazai borokról, amelyeket a szavazás során összesen 39 600 ember látott a 16 nap alatt. A döntősökre összesen 10 113 voksot adtak le. Ez így együttesen egy igazán kimagasló eredmény.

Szabó Zoltán cikke, a Sokszínű Magyarország kategóriában indult Borgasztronómiai felnőtté válásunk címmel és megjelenése óta, alig két hónap alatt az elmúlt tíz év 20 legolvasottabb cikke közé került be.

Úgy gondolom, előbb zsűritagként egy kategória cikkeit átolvasva,  aztán a döntősöket is sorra olvasva, hogy egyrészt örülhetünk a sok elérés és nevezés miatt, de másrészt szomorkodhatunk a borról történő írás állapota miatt, hiszen még a döntősök között is voltak szinte élvezhetetlenül száraz, unalmas, egyhangú cikkek. Ercsey Dániel, a winesofa.eu főszerkesztője és a Pécsi Borozó szerkesztője írta le: "az írás egy szakma, a bor ismerete egy másik, a kettő együtt egy harmadik. Aki belekezd a harmadikba, nem spórolhatja meg az első kettőt."

Sokan, borról írók, kicsit szájhúzva véleményezték a versenyt, de megmérettetni nem merték magukat. Vagy nekik már nem kell? A Magyar Borszakírók Köre talán csatlakozhatna a kezdeményezéshez és a maga eszközeivel igyekezhetne a borszakírást megreformálni, mert jelenleg mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy a borról ma azonos nyelven beszélünk, akarom mondani írunk Magyarországon.

Mindenesetre gratulálunk Szabó Zolinak, büszkék vagyunk rá, hogy nekünk írta meg ezt a cikket, ami összességében a legfontosabb mondanivalót hordozta valamennyi közül. Sajnáljuk, hogy (most) nem utazhat cavázni, viszont nyert egy borszívót, azaz porszívót a Miele jóvoltából, részt vehet Miele Főzőiskola tanfolyamán és ezért idehaza utazhat borvidékek között négy napig a többi győztessel, ha a szüret persze megengedi.

A verseny augusztus 16-án, Etyeken, a Haraszthy pincészetben zárul, ahol a zsűritagok és a győztesek mellett sok borász, borszakíró és borbarát is jelen lesz a díjátadón. Remélhetőleg remek magyar borok kóstolása mellett szerezhetünk új támogatókat a magyar bor ügyének.

Programajánló
2019. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
12
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
13
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
14
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
15
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
16
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
17
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
18
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
19
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
20
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
21
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
2019. 09. 21. 13:00 - 21:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
22
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
23
24
25
26
27
28
2019. 09. 28. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
29
30