Kérem Várjon!
Cikkek
pH-Érték: ötös
Sajtóúton a Pannonhalmi borvidéken
Bertalan György
2019 November 20.

A borászati kémiában jártas olvasók most bizonyára csóválják a fejüket, hiszen a borok pH-értéke jellemzően 3,5 körül alakul, 4 fölött pedig már rohamosan csökken az élvezeti értékük. De ez a pH nem az a pH. A Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából az ország egyik, talán kevéssé ismert, ám ezeréves hagyományokkal rendelkező, hatalmas potenciált magában hordozó borvidékére látogattunk el.

Pannonhalma a kellemetlen, ködös időjárás és az autópálya felújítása miatt bevezetett sebességkorlátozás mellett is szűk másfél óra alatt elérhető volt a fővárosból, így akár egynapos látogatásra is kiválóan alkalmas. A Pannonhalmi Bencés Főapátság épületegyüttese számos kulturális és történelmi különlegességet rejt, érdemes elidőzni az ódon falak között.

De ne szaladjunk ennyire előre, hisz már a buszban kaphattunk egy rövid áttekintést a borvidék keletkezéséről, múltjáról és jelenéről Ercsey Dániel értő tolmácsolásában. Megtudhattuk, hogy az apátság 1002-ből származó alapítólevelében már említést kapnak a szőlőterületek – így a cikk elején említett ezeréves hagyomány egyáltalán nem költői túlzás, hanem ténykérdés. Egy gyors ugrással a jelen felé kanyarodva az is kiderült, hogy alig egy évtizede még gyakorlatilag egyszereplős volt a borvidéki jelenlét – az apátsági borászat neve egyet jelentett a térség bortermelésével.

Ekkor hangzott el először Gál Tibor neve, ám a nap folyamán szinte minden borász és pincetulajdonos megemlékezett az egri szakemberről, aki igen sokat tett azért, hogy új lendületet adjon a Pannonhalmi Apátsági Pincészetnek és a borvidék egészének. Talajvizsgálatokat végeztetett, segített a parcellák betelepítésében, a leginkább megfelelő fajták és klónok kiválasztásában. Mire idáig jutottunk a történetben, meg is érkeztünk úticélunkhoz.

A jó kezdet fél siker

Első állomásunk a Herold Pincészet volt, ahol a tulajdonos, Herold Ádám feleségével és Fiderman Szabolcs borásszal együtt fogadott minket. A vállalkozás tíz éve jött létre, ma 12 hektáron gazdálkodnak, melynek teljes egésze termő ültetvény (10 hektár fehér- és 2 hektár kékszőlővel eltelepítve). Jövőre komoly átalakításokra készülnek, kibővítik vendéglátóhelyüket, a pince kapacitását is növelni fogják, hogy hatékonyabbá tegyék a feldolgozás folyamatát. A dombra épült település remek lehetőséget nyújt arra, hogy pincékbe gravitációs úton jusson el a szőlő.

Heroldéknál alaposan a lovak közé csaptunk, hisz rögvest kilenc tételt kóstoltunk a 2019-es Irsai Olivér újbortól a tulajdonos apósa előtt tisztelgő, Maszek névre keresztelt, fele-fele cabernet franc és merlot vörösön át a 2015-ös, késői szüretelésű olasz rizlingig. Itt került elő elsőként a borvidék közösségi bora is, mely az egész nap során végigkísért minket. 2017-ben néhány helybéli borász ötlete alapján megalkották egy egységes tartalmú és megjelenésű, Pannonhalma adottságait és szellemiségét jól megtestesítő bor termékleírását – ez a pH-Érték. A koncepció szerint az e név alatt forgalmazott fehér boroknak legalább 50%-ban a borvidék sokak által legmarkánsabbnak tartott fajtáját, azaz rajnai rizlinget kell tartalmaznia. Emellett kerülhet bele olasz rizling, pinot blanc, sauvignon blanc, chardonnay, fűszeres tramini, és királyleányka is.

A pH-érték kezdeményezéshez első körben hat borászat csatlakozott, ők készítették el 2017-ben és 2018-ban a termékleírásnak megfelelő, ám egyéni ízlésüket is tükröző boraikat. Az egységes palackban és címkével megjelenő házasításokat már számos rendezvényen bemutatták, főként a közeli Győrben, de más nagyvárosokban is országszerte. Idén felhívást intéztek a borvidék többi termelője felé, megnyitva a lehetőséget arra, hogy ők is küldjenek ph-Érték mintákat, tovább bővítve az előremutató, közös gondolkodás platformját. A 2019-es borok megjelenése jövő májusra várható, ekkor az is eldől, szaporodik-e a pH-Értéket előállító pincészetek sora.

Főúr, egy hemina bort kérek!

A Herold pincét elhagyva a Főapátság felé vettük az irányt. Az eső és a sűrű köd miatt a kilátásban nem gyönyörködhettünk, helyette a templom, az altemplom és a könyvtár szépségét csodálhattuk meg. Egy ilyen helyen járva óhatatlanul felerősödnek a bor szakrális szerepét, jelentőségét firtató gondolatok, főként, ha a két világ ezeréves összefonódásának lehetünk tanúi. A Pannonhalmi Apátsági Pincészethez érkezve Illés Tamás kalauzolt végig minket előbb a feldolgozóüzemen, majd a bekészített borsoron. Szemügyre vehettük a megújult címkesorozat elemeit is, mellyel a pincészet a korábbinál letisztultabb, jobban követhető termékpiramist kíván felállítani.

A cuvée-ket illetően a fehér-rozé-vörös Tricollis-ok jelentik az alapszintet, hozzájuk társul negyedikként a minden évben Márton-napra kihozott St. Martinus újbor. Az igencsak komoly középszinten a Hemina fehér és vörös párosa helyezkedik el – és itt álljunk meg egy pillanatra. A Hemina név története ugyanis épp annyira szórakoztató, amennyire messzire nyúlik a múltba. Egészen Szent Benedek regulájáig kell visszautaznunk, hiszen ő fogalmazta meg a következőket a szerzetesek alkoholfogyasztását illetően: „ha tekintetbe vesszük az erőtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor”. No és mennyi egy hemina? Azt mindenki maga döntheti el, mert – ismét csak Európa védőszentjét idézve: „kinek-kinek saját ajándéka van Istentől, az egyiknek így, a másiknak meg amúgy.”

Az apátsági pincében kóstolt borokhoz visszakanyarodva, a házasítások csúcsán – megérdemelt módon – az Infusio helyezkedik el. A merlot és cabernet franc szőlőből készített tartalmas, nagyszerű cuvée-nek egyelőre nincs fehér párja, egyeduralkodóként foglalja el a zászlósbor helyét. A fajtaborokat illetően a sauvignon blanc, a borvidéken emblematikus rajnai rizling és a pinot noir mutathatja meg magát önállóan is. Utóbbi két fajta legszebb tételei Prior név alatt kerülnek forgalomba.

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet is örömmel vette a pH-Érték kezdeményezését, el is készítették saját házasításukat, melyben természetesen a rajnai viszi a prímet. Illés Tamás is hangsúlyozta, hogy egy ilyen közösségi márka más szereplőkre is ösztönző hatást fejthet ki – főként azt látva, hogy a jelenleg borvidéki szinten készülő 10-12000 palacknyi pH-Érték könnyedén elfogy a piacon.

Az apátságban tett látogatást követően került sor az ebédre a Viator Étteremben, ahol egyszerre három pannonhalmi termelő – újabb három pH-Érték összeállítója – mutatkozott be. A Cseri Pincészet, a Pécsinger Szőlőbirtok és a Tar Pince hozta el asztalainkhoz három-három borát, mintegy keresztmetszetét adva a borvidék lehetőségeit kihasználó gazdálkodásnak. Számomra az jelentette a kóstoló legfőbb tanulságát, hogy a pannonhalmi vörösborok messze túlmutatnak a „kötelező kör” kategóriáján. A fajtaválasztás, a telepítés helyének gondos meghatározása és a borok iskolázása révén komplex, többdimenziós, tartalmas vörösök születnek Pannonhalma környékén. A Pécsinger-féle 2017-es Prestige, a Tar Pince ’16-os cabernet franc-ja és a 2015-ös Cseri Legenda is felvillantotta a borvidéki potenciált.

Finish on a high note

A borvidéken tett látogatásunkat stílusosan a Hangyál Pincészetnél fejeztük be, melynek tulajdonosa és a pH-Érték egyik szülőatyja, Hangyál Balázs a közelmúltig hegybíróként is tevékenykedett, ám ma már minden energiáját a borászat felvirágoztatására fordítja. 2010-től gondozzák területeiket, melyek mára 12 hektárnyi területet foglalnak el. A nap során több alkalommal is előkerült a Pannonhalmát jellemző kettősség: az évezredes hagyományok mellett az ország egyik legifjabb borvidékéről is beszélhetünk egyben, hiszen az elmúlt évtizedekben szinte a teljes szőlőállomány átoltásra került.

A sziporkázó előadásmóddal megáldott borász feleségével fogadott minket, és néhány perc alatt sikerült felrázni a késői időpont, valamint az igen sűrű program miatt kissé megfáradt csapatot. Megtudtuk, hogy a BORcaminótól a retro táncestekig rengeteg programot szerveznek a bor iránt érdeklődő vendégeknek. Filozófiájuk szerint a bor mellé minden esetben élményt is kell adni, ezzel emelve, kiegészítve a kiváltott hatást. A szortiment igen széles, több mint húszféle bort kóstolhatunk a pincénél. Összesen mintegy 40000 palackot állítanak elő, mely gyakorlatilag teljes egészében helyben fogy el. Itt három tétel került a poharainkba, a klasszikus fehér-rozé-vörös felállásban.

Köszönjük a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezőmunkáját, és azt, hogy egyetlen nap alatt ilyen sokat megtudhattunk erről a borvidékről. Mindenkit arra biztatok, látogasson el ide, keresse a pannonhalmi borokat a vinotékákban, webshopokban. Vegyünk magunkhoz egy kis pH-Értéket!


Fotók: Bertalan György, Nyulasi Gábriel (Az Ihatóbb Magyarországért)