Kérem Várjon!
Hírek
Pannónia Aranygyűrű Tiffán Zsoltnak
bori
2019 March 08.

A Pannónia Női Borrend a fiatal borászok, az új nemzedék tagjai támogatására 2011-ben hirdette meg először a Pannónia Aranygyűrű Pályázatot. A két évre szóló Pannónia Aranygyűrű és Vándorserleg-díjjal az alapítók célja az volt, hogy felkarolják a fiatal, még pályájuk elején járó, de már értékes borokat alkotó tehetséges borászokat, megismertessék tevékenységüket mind a szakmai, mind a fogyasztói körökben. A díjátadó ünnepséget Budapest nemrégiben nyílt, lenyűgöző épületében, az Ybl Budai Kreatív Házban rendezték meg 2019. március 7-én.

A pályázó borászok egy saját maguk által készített borral és a tevékenységüket összefoglaló kisfilm (pályamű) benyújtásával nevezhettek a díjra. A borászok hitvallását, tevékenységét, eddigi munkásságukat bemutató filmeket a bírálóbizottság pontozta, majd vakkóstolás során értékelte a beküldött borokat is. Az összegzést követően alakult ki a végső sorrend, melynek eredményeképpen a legtöbb pontot szerző fiatal borász nyeri el a Pannónia Aranygyűrű Pályázat fődíját, a 14 karátos arany pecsétgyűrűt, valamint a vándorserleget. A díjak közül a vándorserleg kétévente új gazdára talál.

A Pannónia Női Borrend a szakmai elismerés mellett más módon is támogatni kívánja az új, feltörekvő generációt. A nyertes a csatlakozó társszervezeteknek, magánszemélyeknek és a médiának köszönhetően további, személyre szabott juttatásokkal gazdagodik, többek közt lehetőséget kap médiamegjelenésre és részese lehet számos értékes, a munkája során hasznosítható ajándéknak.

Az elmúlt évek díjazottjai:

2011    Sebestyén Csaba

2013    ifj. Figula Mihály

2015    Keresztes Ákos

2017    ifj. Heimann Zoltán

Az idei pályázatra 7 fiatal borász adta be jelentkezését:

  • Barabás Barna – Zelna Borászat, Balatonfüred
  • Butella László – Tokajicum Borház, Tokaj
  • Kiss Attila – Gyöngyöstarján
  • Kiss-Gadó Dániel – Martin Pasler Pince, Ausztria
  • Rókusfalvy Palkó – Etyek
  • Romsics Bence – Cserszegtomaj
  • ifj. Tiffán Zsolt – Villány

A bíráló bizottság döntése alapján 2019-ben a Pannónia Aranygyűrű Pályázat nyertese ifj. Tiffán Zsolt, villányi borász lett. Második helyezést ért el Barabás Barna, a Zelna borászatból, a harmadik helyezést pedig Rókusfalvy Palkó tudhatja magáénak.


A Pannónia Női Borrend 2004-ben alakult. A borrendet létrehozó hölgyek célul tűzték ki a kiváló minőségű magyar borok értékesítésének segítését és a borok, borászok megismertetését a nagyközönséggel. Kiemelt feladatuknak tekintik, hogy népszerűsítsék a kulturált borfogyasztást és az ehhez kapcsolódó hazai gasztronómiai lehetőségeket.

A megalakulás óta eltelt 15 év alatt a Pannónia Női Borrend számos szakmai rendezvényt és jótékonysági programot szervezett.

Programajánló
2019. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
2
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
3
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
4
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
5
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
15
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2019. 06. 15. 15:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
16
17
18
19
20
21
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
22
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
2019. 06. 22. 17:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
23
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
24
25
26
27
28
29
30