Ma este valamit bontani kellett, egy (két) pohár borral koccintani Gyurta Dani aranyérmére, világcsúcsára, hihetetlen szép úszására. A hűtőben ott volt egy bor, már egy ideje szemezgetünk, ha már úszás, akkor legyen valami buborékos, okoskodtam ezen logika mentén és kivettem a jól behűtött Eszterbauer Gyöngyözőt. A szekszárdi pincészet is felvette a kesztyűt és a burjánző gyöngyözőbor-divatra válaszolva elkészítette a saját változatát, mégpedig ottonel muskotályból. Csavarzárat megteker, tölt, koccint, ünnepel.

Pécsről indulunk, Szekszárdon A kávé házában beszéltük le a találkozót Sebestyén Csabával, bár általában előzetes egyeztetés nélkül is gyakran futunk ott össze. Gyors egyeztetés, gyors presszókávé, borok a csomagtartóba és irány a Balaton. Bár az idő nem igazán nyárias még, de reménykedünk, hogy azért pár kültéri fotó erejére eláll majd a szitáló eső. A célállomás ezúttal rendhagyó, nem pincébe igyekszünk, hanem étterembe, méghozzá Magyarország legkedveltebb vidéki éttermébe – egy januári díj kapcsán mondhatjuk ezt. Az átalakítás óta úgysem jártam még ott – mondta Csaba, és ezt nem hagyhattuk annyiban. Balatonszemes, Kistücsök, érkezünk!

Egész biztos mindenki látta már a Somogyi Pince nevet, aki legalább egyszer átment az alagúton Pécsett. Ez a misztikus építmény – mely egyébként neves építészek, belsőépítészek, tájépítészek keze munkáját viseli – mindenki fantáziáját megmozgatja. Mi is így voltunk ezzel és persze mindig is ott volt előttünk a Pécsi borvidék egyik legnagyobb termelőjeként is, de csak most jutottunk le a látványpincébe és kóstoltuk meg igazán a borokat. A Somogyi Pince titkait és értékeit kutattuk.

Gyermekkoromban volt egy egészen pontosan körülhatárolható időszak, amikor ettem a sót. Nem főfogásnak persze, nem sóevő diéta kapcsán, egy jól kiforrt sóvesztő szindróma árnyudvarában, hanem l'art pour l'art a só ízéért.

Felpaprikázni a másikat, borsot törni az orra alá – néhány jól „megfűszerezett” szólásunk, szenvedélyesek, mint amilyenek a fűszerek maguk. Bejárva Pécs környékének fűszerútjait, amelyek sajnos még ritkásak és nem olyan élénkek, mint azt a Fűszerek Városa cím megérdemelné, egyaránt szenvedélyre, ínyencségre és természetszeretetre ismertem e különleges szakma művelőiben. Mindegy, hogy fűszerek termesztésével, szárításával vagy keverékek készítésével foglalkoznak, az ételek ízesítésén túl jóval többre becsülik azokat. Szenvedélyük a fűszer.

Esküvők ideje a nyár. Kiváltképp az idei forró, száraz nyár. Miközben a gazdák könnyeikkel igyekeznek óvni a kiszáradástól a földeket, a szőlősgazdák pedig szinte testükkel is óvnák a néhanapján lecsapó jégtől a fürtöket, javában dübörögnek város és régió szerte az esküvők.

Ha tokhal volnék, bármely fajta is a címben említett három közül, baromira utálnám ezt a rovatot, és mérgesen úsznék tovább, lehetőleg Irán partjaihoz, mert ott most a legbiztosabb; tokhalnak lenni legalábbis föltétlenül.

Néhány évvel ezelőtt nagyon szkeptikusan, de érdeklődve figyeltük a bag-in-box térhódítását, hogy vajon hova fejlődik, mennyire lesz hétköznapi dolog a borok tárolására ez a módszer. Eltelt néhány év és ugyan engem meggyőztek, viszont a fogyasztók jó része még mindig ferdén néz és szinte kizárt, hogy a boltban ilyet levegyen a polcról. Van még egy ilyen mostohagyerek a sorban, mégpedig a csavarzár. Furcsán nézünk rá, azt gondoljuk olcsó és silány minőség az, amit elzár a levegőtől. Pedig a jövő nálunk még csak kopogtat, határainkon túl ugyanakkor ez már a jelen.

Keller György boraiért el kell utazni Villányba. A családi pincészet ugyanis jóformán „láthatatlan”: bevásárlóközpontokban egyáltalán nem, néhány vinotékában, étteremben, ritkábban fesztiválokon lehet találkozni inkább a boraikkal. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, nem kicsi kézműves pincéről van szó. Az évente hét és fél hektárról szüretelő pincészet évi 50–60 ezer bort palackoz és értékesít: túlnyomórészt helyben, meglepően jó ár-érték arányban.

Indult néhány éve egy aranyos, kedves, ötletes kezdeményezés Villányban. Pontosabban Kisharsányban, a Fekete-hegyen született meg az ötlet: készítsenek a régi hordókból művészi hordókat. A Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet akciója művészek sorát ragadta meg, születtek innovatív és meghökkentő, bájos és fura alkotások egyaránt, a Művészi Hordók bejárták a világot, még Bordeaux-ban is őszinte taps fogadta őket. Jelen sorok szerzője is büszkén vetíti őket előadásaiban, amikor a Pannon Borrégió kreativitásáról, a bor és művészet élő kapcsolatáról ejt szót. Másfajta kapcsolatot feltételez azonban egy nemrég hozzánk eljutott kezdeményezés, amelyben Eger magához ragadja a művészi hordókat. Hogy hogyan s miért? Mindjárt folytatjuk...