Kérem Várjon!
Cikkek
Merre tovább?
Szerkesztői gondolatok
Győrffy Zoltán
2018 December 31.

Akkor most jól megy a Pécsi Borozónak? Ezt kérdezték tőlem nemrég egy vacsorán. Mit mondhattam? Sosem volt jobb. Hiszen még megvagyunk, ami 11 teljes évet és 44 kiadott lapszámot követően akár sikerként is elkönyvelhető.

És mellette ugyanúgy kérdőjeles a következő év, mint eddig mindig. Elég sok energia és elég elszánt küzdelem a nyomtatott lapok kiadása manapság, még úgy is drága műfaj, hogy nálunk jobban sehol sem minimalizálták a költségeket. A kérdőjel ugyanakkor reményeink szerint csak feltételes, mert legalább két oldalról is biztatnak bennünket.

Szerencsére

olvasóink száma nem csökken,

sőt, egyre több megyében, városban olvasnak Pécsi Borozót. Mivel mi elsősorban fogyasztói lapként definiáljuk magunkat, az olvasó a legnagyobb értékünk, neki készül a magazin, tőle várjuk a visszajelzéseket, az olvasó köré épül a sztorink.

De nem kevésbé fontos a szakma sem, hiszen elsősorban még mindig ők finanszírozzák a kiadást, a hirdetésekből származó bevétel teszi lehetővé a megjelenést. A borszakma mellett talán az idei év volt az első, hogy megjelentek más, kisebb vagy nagyobb cégek, gasztronómiai vagy egyéb területekről is.

Így indultunk 2008 márciusában

Értékelik ők is olvasótáborunkat, a szerkesztőség szakmai munkáját, hiszen amikor a helyünket keressük a világban, akkor is csak előre tudunk nézni, gondolkodni, menni.

Bízva a hirdetői kör további bővülésében, újabb lépésre szántuk el magunkat. Kicsit alakítunk a formátumon, kicsit frissítünk az arculaton, de ami a legfontosabb:

jövőre még több tartalom

kerül egy-egy lapszámba, amelyek három fő tartalmi blokkra osztódnak majd.

Alapításunk óta kiemelt cél a Pannon Borrégió bemutatása, ez nem változik ezentől sem, az első blokk a hozzánk legközelebb álló régióról szól majd.

A második fejezet Magyarországé, az összes többi borvidék ide fér majd be, de nem csak bor, ugyanúgy gasztronómiában is szélesítjük a látómezőt.

És a harmadik blokk az eddig is felvállalt közép-európai látásmódunknak köszönhető, a kelet-közép-európai borvidékek, borvárosok, no és a helyi gasztronómia kap az eddiginél is több teret.

Ez természetesen azt jelenti, hogy a munkatársaink körét is bővítettük, bővítjük. Ercsey Dániel szerkesztő barátunk már két lapszám óta dolgozik velünk (a Winesofa mellett), a magyar és közép-európai boros tematika tartozik majd elsősorban hozzá. A magyar gasztronómiából az eddiginél is több és szélesebb merítést Riedl Annamária biztosítja majd gasztronómiai szerkesztőként. És mellettük több szerző és több rovat is indul, ezek maradjanak meglepetés az első 2019-es számig.

A közép-európai térséget

mi is szívesen járjuk, de vannak már tudósítónk, munkatársaink minden jelentősebb országban, Belgrádtól Varsóig, Ljubljanától Pozsonyig, Bécstől Szkopjéig, Zágrábtól Prágáig.

Sokkal több tartalom, egy picivel magasabb ár, ezt sem tagadjuk. Az eddigi 780 forint helyett 980 forint lesz az áruspéldányok ára, előfizetőink továbbra is évi 3000 forintért jutnak hozzá a 4 lapszámhoz, előfizetni a postákon, postásoknál vagy a posta webshopjában lehet. Bízunk benne, hogy ez a kis áremelés nem riasztja el olvasóinkat.

Borgasztronómiai kultúra a hétköznapokban.

Röviden így foglalhatnám össze, mi a célunk. Hogy legyen ilyen, mert most csak kevés látszik belőle. Ehhez persze sokakhoz kell eljutni. A nyomtatott kiadás mellett egyre élőbb a webes verzió, fel is figyeltek rá sokan, hónapról hónapra duplázzuk a látogatottságot, és vannak terveink itt is fejlesztésekre. Úgyhogy, ha van rá idő, a papírnak nincs párja, de a mobiltelefon mindig ott van, ha csak friss infó kell borokról, a mobilon meg mi is ott vagyunk.

Így kezdtük a 11. évfolyamot

És ott leszünk rendezvényeken is. Idén indult el december 8-án az Adventi Borszalon, kiállítói oldalról nagyon jó volt a fogadtatás, mikor e sorok megjelennek, még csak reméljük, hogy a közönség is hasonlóan gondolja és megtelik a Littke Palace.

Szeretnénk jövőre is folytatni a Portugieser du Monde és a Pannon Borrégió TOP25 hagyományát, ez egyelőre nem csak rajtunk, hanem partnereinken is múlik, bennünk megvan az elkötelezettség.

A mozgástér néha szűkös, a magunkra vállalt feladat néha sok. Nem tudunk mindig, mindenütt jelen lenni. A Pécsi Borozó szerkesztősége egy laza, de értékes kötelék rengeteg tehetséges, jól író, a területéhez kiválóan értő ember között. Nem ez az első számú munkahelye senkinek, sőt a szerzők itt semmilyen egyéb juttatásban nem részesülnek, mint néha egy-egy palack jó borban.

De

ez a legfontosabb hobbija, öröme, felvállalt hivatása

mindannyiuknak. És úgy foglalkoznak a hobbijukkal, hogy közben profinak kell lenniük, minden tekintetben. És profik is, mert oda merjük tenni a lapot bármely másik borgasztronómiai magazin mellé. Itthon vagy külföldön egyaránt.

És ez az egyik legnagyobb értéke a Pécsi Borozónak, hogy így volt képes fennmaradni és nem tudok elégszer köszönetet mondani - a külső erőforrásokkal hátteret nyújtókon kívül - azoknak, akik belülről tekerik a malmot. Mert nélkülük nem lenne ez a lap és hiszem, hogy akkor sokkal szegényebb lenne a paletta.

Ennyit a kis belső gondolatainkról, közelegnek az ünnepek, ilyenkor igazán érdemes jó borokat választani, találnak ötleteket a téli számunk Mustrájában, itt a weben vagy a facebook oldalunkon, vagy nyugodtan kérdezősködjenek kedvenc vinotékájukban vagy a pincészeteknél, ott biztosan készségesen segítenek majd.

Minden Olvasónknak nagyon boldog ünnepeket kívánok, egy még reménytelibb, sikeresebb, szerencsésebb új esztendővel együtt! Azt persze ilyenkor se feledjük: borozni mindig csak mértékkel, a bort élvezzük, ne az alkoholt!

Programajánló
2019. Február
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 02. 09. 10:00 - 2019. 02. 10. 18:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
2019. 02. 09. 11:00 - 18:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
10
2019. 02. 08. 8:00 - 2019. 02. 10. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 02. 09. 10:00 - 2019. 02. 10. 18:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
11
12
13
14
15
16
2019. 02. 16. 16:00 - 20:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
17
18
19
20
21
22
23
2019. 02. 23. 10:00 - 18:00
Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár
24
25
26
27
28