Kérem Várjon!
Hírek
Közeleg a Bocuse!
riedl
2019 January 25.

Január 29-én rajtol a Bocuse d'Or Lyonban, ahol Magyarország negyedszer méretteti meg magát. A Bocuse d'Or a világ legnagyobb presztízsű szakácsversenye, a séfek Forma 1-e. Magyarországot a mezőny legfiatalabbjaként a 25 éves Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök étterem séfhelyettese képviseli.

Pohner Ádám és csapata a 8. helyen végzett a tavaly nyáron Torinóban megrendezett európai válogatón. A magyar csapat elnöke továbbra is Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, a coach Segal Viktor, és Pohner Ádám jobb keze, azaz a commis pedig továbbra is Csillag Richárd.

Az idei egyik versenytéma a zöldség chartreuse

A versenyt most is a SIRHA keretein belül rendezik meg. Összesen 24 ország csapatai mérik össze tudásukat. Január 29-én és 30-án 12-12 csapat versenyzik, majd, Pohner Ádámék az első versenynapon indul majd, második rajtolóként.

Idén is két ételt kell majd elkészíteniük a csapatoknak, a 2019-es versenynek azonban külön szépsége, hogy a versenytémák a tavaly elhunyt Paul Bocuse és Joel Robuchon munkásságának állítanak emléket. A tányértéma (Joel Robuchon tiszteletére) egy igazi francia klasszikus, a zöldség chartreuse, amelyet meghatározott kagylófélékkel kell majd elkészíteni.

A hústál kötelező alapanyaga a csontos borjúkaraj (5 csonttal), azonban újszerű kihívás, hogy az ételhez a csontot is fel kell használni, sőt, együtt is kell főzni vele.

A hivatalos, lyoni Bocuse d'Or sajtótájékoztatón Regis Macron elmondta, "itt az alkalom, hogy egy klasszikusból igazi mestermű szülessen". Azt kérte a versenyzőktől, hogy okozzanak meglepetést, és azt is hozzátette, hogy az idei téma igen nagy kihívás, hiszen a csonttal együtt kell elkészíteni a húst. Ez a Bocuse d'Or történetében is újdonság!

A magyar csapat munkáját idén két nemzetközi kiválóság, Ørjan Johannessen és Odd Ivar Solvold is segíti. Johannessen 2009-ben commis-ként vett részt először a versenyen, amit meg is nyertek Geir Skeie-vel, majd 2012-ben megnyerte a brüsszeli európai döntőt is, végül 2015-ben a Bocuse d'Or világdöntőjét Lyonban. Odd Ivar Solvold 1997-ben versenyzőként a bronz szobrot vihette haza Lyonból, később pedig ő volt a 2009-es és a 2015-ös lyoni világdöntő győztes norvég csapatának a coach-a. 

Pohner Ádám a mezőny legfiatalabb versenyzője, ennek ellenére azonban nem elhanyagolható Bocuse múlttal rendelkezik. 2015-ben már ott volt commis-ként Molnár Gábor oldalán Lyonban, és a következő évben második helyen végzett a magyar döntőn Széll Tamás mögött.

Mint minden évben, idén is élő közvetítésben lehet követni a két nap eseményeit. A linket január 29-én mi is megosztjuk a facebook oldalunkon, hogy az érdeklődők tudják követni itthonról is az eseményeket.

Programajánló
2019. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
4
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 05. 04. 18:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
5
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
6
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
7
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
8
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
10
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
11
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
13
14
15
2019. 05. 15. 9:00 - 14:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
16
17
18
2019. 05. 18. 17:00 - 21:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
19
20
21
22
2019. 05. 22. 14:00 - 16:30
PBKIK Pécs, Majorossy I. u. 36.
23
24
25
26
27
28
29
2019. 05. 29. 13:30 - 17:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
30
31