Kérem Várjon!
Hírek
Bikavérek előre!
bori
2018 February 11.

Ha külföldieket kérdezünk a magyar borról, akkor a tokaji aszú után másodikként legtöbbször a bikavért említik. Nemcsak a határainkon túl, hanem itthon is ismertnek számít ez a borfajta, amely annak is köszönheti népszerűségét, hogy ételek széles körével párosítható. A bikavér két hazai borvidéken, Egerben és Szekszárdon készíthető - a két borvidék borászai idén is barátságos párbajt vívnak egymással Budapesten március 2-án.

Bár a termőtájak adottságai eltérnek egymástól, abban osztozik az egri és a szekszárdi bikavér, hogy legalább négyféle szőlőfajtából készül, és több, egymásra épülő minőségi kategóriában jelenik meg.

A bortípus presztízsének emelésén sokat dolgoznak mindkét borvidék vezető termelői, akik hisznek ebben a történelmi borkategóriában, és úgy vélik, ez a kékfrankosra épülő, komoly, de mégsem túl nehéz vörösbor megfelel a mai kor fogyasztói igényeinek. Az évről évre alakuló munka eredményét az egriek és a szekszárdiak idén is közösen mutatják be Budapesten, az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kóstolóján. A folyamatos együttgondolkodás és összefogás a garancia arra, hogy a bikavérek végre a méltó helyükre kerülhessenek.

A külföldi fogyasztók legtöbbször a magyar éttermekben találkoznak a borfajtával, így az ottani sommelier-k a márka nagyköveteiként azon dolgoznak, hogy nemzetközi szinten is újra elismertté tegyék a bikavéreket. Ha a top budapesti éttermek sommelier-it kérdezzük, azt említik, hogy a betérő vendégek általában nosztalgiával emlegetik a „Bull’s blood”-ot, ám kevesen választják ajánlás nélkül. A megfelelő tudású szakember ugyanakkor meg tudja győzni őket arról, hogy tegyenek egy próbát a borral. Többen kiemelik hogy mennyire fontos szerepet játszik a vendégek döntésében az ár. Szerencsére a bikavér itt is jól teljesít, a 3-4 eurós poharankénti árat a vendégek nem élik meg kockázatként, és az így kapott élményt még nagyobbnak érzik.

Azt is kiemelik, hogy a házasítás a kékfrankosalap miatt általában jól párosítható ételekkel, ami ugyancsak a pozitív élményt erősíti. Változatos fogások ajánlhatóak a bikavérhez a vörös húsok közül, mangalica- és vaddisznószűz, borjú és bárányfartő is szerepel a javasolt alapanyagok között. Ezek mellé sütőtököt, zöldlencsét, édesburgonya-pürét, kápiapaprika-krémet és ördögszekérgombát is párosíthatnak a konyhák. Jól látszik, hogy a séfeknek is széles mozgásteret ad, ha ehhez a bortípushoz főzhetnek.

Ha pedig mi magunk is megkeresnénk, hogy melyik egri vagy szekszárdi bikavért szerezzük be a következő vacsoránkhoz, érdemes idén is ellátogatni a Corinthia Hotel Báltermébe 2018. március 2-án, az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajra. Itt személyesen is meggyőződhet arról mindenki, hogy milyen borokat készített az előzetes kóstolók után kiválasztott harminchárom egri és szekszárdi pince.

A rendezvény honlapja: bikaver-parbaj.hu
Facebook-oldal: facebook.com/bikaverparbaj
Facebook-esemény: facebook.com/events/2313355988890894


Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj 2018

2018. március 2.

Budapest, Corinthia Hotel Bálterem 

Az Egri és a Szekszárdi borvidék idén is megrendezi a Bikavér Párbajt, hogy közösen mutassák be a két borvidék egyedi stílusú bikavéreit. 2018-ban is sétáló kóstoló keretében ismerkedhetnek meg a vendégek a különböző évjáratú, kékfrankos alapú házasításokkal, amelyeket személyesen a borászok mutatnak be. Valamint ismét vásárolhatnak limitált mennyiségben a délutáni szakmai sétáló kóstolóra jegyeket azok, akik inkább a kora délutáni órákban szeretnének kóstolni a sommelier-kkel és borkereskedőkkel együtt.

A kiállító borászok listája:

Egri borvidék

  1. Balga Családi Pincészet
  2. Besenyei Borház
  3. Bolyki Pincészet
  4. Böjt Borászat
  5. Tóth Ferenc Pincészet
  6. Eszterházy Szőlőbirtok
  7. Gál Lajos Pincészete
  8. Gál Tibor
  9. Juhász Testvérek Pincészete
  10. Kovács Nimród Winery
  11. Molnár Pincészet
  12. Ostorosbor Pincészet
  13. Petrény Winery
  14. Simon Pincészet
  15. St. Andrea Szőlőbirtok
  16. Thummerer Vilmos
  17. Varsányi Pincészet
  18. Villa Wanda Bormanufaktúra

 

Szekszárdi borvidék

  1. Bodri Pincészet
  2. Bősz Adrián Pincészete
  3. Eszterbauer Borászat
  4. Garai Pincészet
  5. Heimann Családi Birtok
  6. Mészáros Borház
  7. Prantner Pince
  8. Schieber Pincészet
  9. Sebestyén Pince
  10. Szent Gaál Kastély és Borház
  11. Takler Borbirtok
  12. Tüske Pince
  13. Twickel Szőlőbirtok
  14. Vesztergombi Pince
  15. Vida Családi Borbirtok

 


Belépőjegyek

Sétáló kóstoló - (18:00-21:00) 7.500,- Ft/db elővételben, 8.500,- Ft/db helyszínen.

VIP jegy - A VIP jegy kizárólag a 14:00-16:00 közötti szakmai kóstolóra szól, amelyen a vendéglétszám alacsonyabb, mint az esti időpontban. A nagyközönségnek szóló, esti kóstolóra nem lehet vele belépni. Ez a jegy kizárólag előzetes átutalással vásárolható meg. Ára: 8.500,-Ft/db

Mindkét jegy tartalmazza a kóstolópoharat.

Előzetes jegyvásárlás esetén utalását az alábbi számlaszámra küldheti a Szekszárdi Borvidék Kft. részére: 10300002-46412582-49020157

A befizetéssel egyidejűleg kérjük, hogy egy üzenetben szekszardborvidek@tolna.net e-mail címre küldje el az utaló számlához tartozó nevet és címet. A helyszínen, a rendezvény napján veheti át az utalásról kiállított számlát és a részvételhez szükséges karszalagot.

Előzetes jegyvásárlás személyesen kizárólag készpénzes fizetéssel:

Budapesten
Dúzsi Budapest (Ráday utca 37.)

Pincekulcs Borkereskedés (Alkotás u. 37.)

St. Andrea Wine & Skybar recepció (hétfőtől péntekig 12-23 óráig, Deák Ferenc utca 3-5., +36303003930)

Szekszárdon

Szekszárd Borvidék Kft. (Táncsics u. 3.)

 

A rendezvény ideje alatt a helyszínen, a készlet erejéig jegyek korlátozott számban kaphatóak.

Információ: 74/673-709 és 0630/2355-160, e-mail: szekszardborvidek@tolna.net