Kérem Várjon!
Cikkek
A szerkesztő felelőssége
Szerkesztői gondolatok
Győrffy Zoltán
2018 december 19.

Úgy emlékszem, az elmúlt tizenegy évben nem történt meg, hogy egy elkészített és megírt interjú kimaradt volna a Pécsi Borozóból. Készítettünk ugyanakkor nem egyet, kétszáznál is többet. Szólhatnék az újságíró felelősségéről, az interjúalany felelősségéről, de most a saját, szerkesztői szempontomból mesélem el a történetet, talán okulunk belőle mindahányan. Szerkesztői publicisztika az őszi számból.

Történt tehát, hogy egy interjút, „természetesen“ kicsit megkésve, de azért még időben próbáltunk leszervezni, végül az időbeosztás úgy hozta, hogy nem én mentem, hanem egy kolléga. Ezt persze mindannyian tudtuk jóval előtte.

A tematikát nagy vonalakban már a levelezés során jeleztük, pincészet elsősorban, némi borvidékkel, némi szakmapolitikával bővítve. A kolléga elutazott, beszélgetett, jó hangulatban, sok mindenről, majd született egy interjú. Átolvastuk többször, a tervezett terjedelem másfélszerese lett, de jó volt, feszes, tempós, izgalmas. Jó mondatok, jó mondások. Senki felé nem sértő, de elgondolkodtató, néha megkérdőjelező kijelentések.

Kicsit már félve küldtük el ellenőrzésre, működnek a reflexeink. Bár az egyik általam igen tisztelt borászról van szó, aki egyébként egy határozott egyéniség is, sejtettük, hogy ez így nem fog átmenni. És ahogy azt előre éreztük, az interjúalany valóban rácsodálkozott a saját mondataira, gondolataira. Javítást kért. Adtunk rá időt.

Visszakaptunk egy olyan anyagot, ami nehezen volt közölhető, de szerkeszthető sem. Mondjuk ki: kaptunk egy kiherélt anyagot, sokkal rövidebbet, kihagyva egész gondolatsorokat, ráadásul minden pontot nagyon PC (ha akarjuk politikailag korrekt), és ezzel együtt szürke, semmitmondó megfogalmazásban.

És itt jön a kérdés: mit tegyen a szerkesztő?

„A nyilatkozónak a megjelenés előtt joga van átolvasni a kéziratot, és joga, hogy a tőle idézett szakaszokban korrigálja a tartalmi tévedéseket – ezt mondja ki a magyar sajtótörvény. Ehhez képest a gyakorlatban sokszor előfordul, hogy az interjúalany átírja a szöveget, kedve szerint bekezdéseket vesz ki az anyagból vagy tesz hozzá – akár olyasmit is, ami el sem hangzott. A jelenség Nyugaton szinte ismeretlen, nálunk mindennapos.”

A fenti bekezdés lehetne akár tegnap elhangzott is, de 2008-ban írta le Lampé Ágnes a Médiakutatóban. Az eltelt tíz évben nem javul, csak romlott a helyzet. Felejtsük el a politikát, a jó bor és a finom étel nem lehet politikai kategória. Ennek ellenére érezzük, hogy a média itthon mennyire mást jelent, mint akár 20 éve vagy mondjuk Nyugat felé tekintve még most is.

A médiára úgy tekintenek, mint üzenetközvetítő eszközre, amely mindenfajta kontroll nélkül továbbít. Amely nem kérdőjelez meg, ne gondolkodtat el, nem ütköztet, nem kér számon, csak megjeleníti, amit a nyilatkozó szeretne. Ehhez persze nagy mértékben sajnos a média maga járult hozzá.

Ha a saját területünket nézzük, nem szeretjük mi sem, ha azzal kritizálják - mindenféle különbségtétel nélkül -, az egész bormédiát, hogy egy karton borért eladja a lelkét. Néha egy kartonért, néha többért, de mi is azt látjuk, hogy szinte minden és mindenki eladó. Tisztelet a kivételeknek. Az előbbi biztos hasznos bevétel maximalizáló hozzáállás, de a média mibenlétét kérdőjelezi meg.

Nem a Pécsi Borozó a legkritikusabb hozzáállású média, az tény, mi sem hisszük. Nem is ez az elsődleges célunk, de gondolkodunk, ad absurdum vannak saját gondolataink és például szerkesztési elveink. De lassan azt tapasztaljuk, hogy pusztán ezzel már-már rebellisekké válunk sokak szemében.

Mi is bevételből élünk, nálunk is van (jelzett) promóció, hirdetés, reklám. De a tartalom nekünk ennél fontosabb, hiszen azért készítünk interjúkat, mert érdekesnek találunk témákat, személyeket. Ezek nem promóciós anyagok ilyenkor, holott egy-egy ajándék bor már azt a látszatot engedi meg, mintha az lehetne. De nem lehet.

Egy palack, egy karton, de egy raklap sem lehet elegendő, hogy egy szerkesztőség ne tudjon a saját maga által megfogalmazott elvek és szemlélet mentén tevékenykedni. A mostani interjú csak szikra volt, vagy utolsó csepp a pohárban, kinek mi tetszik jobban.

A Pécsi Borozó elsősorban Pécs, a Pannon Borrégió, Magyarország és Közép-Európa borászati és gasztronómiai értékeivel foglalkozik. Az értékekkel, ebből kifolyólag nem elvtelenül. Sosem kritizálunk öncélúan, sosem veszünk elő valakit, csak mert nem szimpatikus. Ha olyat tesz, ami megkérdőjelezhető, akkor rákérdezünk. Van olyan fal, vannak olyan falak, amelyekről időnként lepattanunk. Néha meg a fal a gyengébb.

De a cél, hogy minél több értéket juttassunk el azokhoz, akik erre nyitottak. És hogy minél többen legyenek erre nyitottak. Keressék a minőséget, kóstoljanak tudatosan borokat, keressenek tudatosan éttermeket, helyi termékeket, utazzanak itthon és a közelben, meseszép tájakat találnak, érdekes emberekkel, izgalmas borokkal, megunhatatlanul színes világ a mi Közép-Európánk.

Legyen pécsi, pesti vagy kecskeméti, legyen magyar, horvát vagy szlovák, legyen bor, sajt vagy burger, legyen jó, legyen őszinte, legyen igazi. Az ő sztorijaikat akarjuk eljuttatni minél több olvasóhoz.

Olvashatóan, magyarul megfogalmazva, élményt adva minden mondattal, újságíróhoz méltóan, korrektül, tisztességgel. Ebben nincs engedmény, ebben csak javulni szabad, még ha a környezet gyalázatosan alacsony szintet is diktál. Aki ebben velünk tart, jó társaságot tudunk adni, sok mindenünk nincs egyéb.

De hitünk van, hogy amit az elmúlt tizenegy évben letettünk az asztalra, az elég bizalmat ad mindenkinek, hogy a folytatás is ilyen, sőt még ilyenebb lesz. Nem lenne Pécsi Borozó sem, ha nem hinnénk a borászainkban, nem hinnénk a szakácsainkban, nem hinnénk az olvasóinkban.

Az ominózus interjú természetesen nem jelenik meg, ennyivel szegényebb a mostani szám, négy oldallal adósak vagyunk, mindenkinek jár egy fröccs, meg is hívom az olvasót, emlékeztessen rá, ha találkozunk!

Azt persze ne feledjük sosem: borozni mindig csak mértékkel, a bort élvezzük, ne az alkoholt!

Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb