Kérem Várjon!
Cikkek
A nosztalgia megszépíti?
Két bor: aglianico és negroamaro
Győrffy Zoltán
2019 February 08.

Valamikor 2013 őszén volt szerencsém pár napot eltölteni Pugliában, annak is Salento térségében, ami ugye az olasz csizma sarka. Szakmai út volt, de azért volt időnk körülnézni, kóstolgatni, mert hét mégiscsak az itáliai életérzés, ugye. Bejártuk Salentót autóval, biciklivel, gyalog, vannak emlékek, amiket hirtelenjében felidézett az Aldiban található olasz borsor. Kettőt lekaptam a polcról, frissiben meg is kóstoltam őket.

A Google fordítója részben hasznos, részben vicces jószág, néha hosszú percekig tudok vele szórakozni, a Sasso al Vento kifejezésre most azt mondja nekem, hogy az bizony Kő a szélben. Én elhiszem, bár pincészet nevének vagy simán borbrandben magyarul nem annyira meggyőző. Az olasz név csengése viszont kellemes, a palackok kulturáltan néznek ki, az áruk alapján nagyon, sokat ne kockáztattam.

Mennyit ér a nosztalgia? Ez volt igazándiból a kérdés, a 2013-as útról született bejegyzés, ott kóstoltam jónéhány negroamarót, primitivót, talán még aglianico is került a merítésbe, bár mindenről bejegyzés nem született. A negróamaróval a barátkozás sokkal korábbi, volt anno a montenegrói Plantaze pincészetnek két remek házasítása, a Perla Nera, amelyben volt negroamaro és a Sasso Negro, amit az alicante bouchet tett izgalmassá. A küvék azóta sajnálatosan eltűntek a pincészet kínálatából, a 2004-es bejegyzések emléke él még bennem.

De vissza a jelenbe, ma épp joghurtért és kakaóscsigáért mentem be az Aldiba, de a kettő között félúton épp utamba került egy borospolc. A diszkontban fura mód nem egy helyre koncentrálódik a borkínálat, ezen az alternatív helyen, a zöldségpult mellett, na ott mostanság találni izgalmas borokat. Volt ott nagyobb választék, de időm se volt sok, jött ez a kettő velem tovább.

A Sasso al Vento Negroamaro Salento IGT jelzéssel van ellátva, félszáraz vörösbor kategóriába sorolják. A fajtát a tizenkilencedik század óta tartják számon Pugliában, de feltételezik a görög származását. Jelenleg olyan16.000 hektárt művelnek Olaszországban, gyakran házasítva a primitivóval, ami a testet viszi a házasságba, míg a negroamaro az édes gyümölcsösséget, lágy bársonyos kedvességet. Ennek a bornak tipikusan ilyen aromatikája van könnyede, gyümölcsös, édes, érett, szaftos gyümölcsökkel, viszont érezhető savakkal. Kortyban a maradékcukor a legvégén jelez, csenget, engem kicsit zavar, de aztán egy tengerparton üldögélve valószínűleg kevésbé aggályoskodnék.

A palackon ott van Luca Maroni 91 pontja, az ősz szakállú úriember az olasz borélet egyik meghatározó alakja, évtizedek óta ad ki különböző kalauzokat, jelenleg az I Migliori Vini Italiani (A legjobb olasz borok) kiadványok szerkesztőjeként kóstol nem kevés bort, a weboldala szerint 221.318 borjegyzetnél tart. Ha azt vesszük, hogy 1987-ben csöppent a borvilágba, akkor ez olyan 7000 bort évente. Impresszív, napi 18-20 bort kóstolni és lejegyzetelni, szünnap nélkül, harminckét éven át. Hát ezt nem ígérhetem.

A 91 pont mindenesetre némi túlzással vehető komolyan, jómagam olyan 87 pontot adnék neki, mert valóban élvezetes, van benne érett, cseresznyés, málnalekváros kedvesség, van a déli bársonyos túl is lendülete, érzem, miért népszerű, bár nem kifejezetten a kedvenc borkarakterem. Az árazás kicsit zavar, az olasz Aldiban 1,89€ (600 Ft), itthon 999 forintot kérnek érte, bár ez utóbbi is megéri, az olasz áron verhetetlen, plusz pontokkal.

A másik palack Sasso al Vento Aglianico IGT 2016. Egy testesebb, vastagabb, tanninosabb és kicsit még édeskésebb versenyzőt kerül a pohárba. A legenda szerint a görög oldalról került át a szőlő, de erre nincs genetikai bizonyíték. Viszont az olasz írások már 1520-ban említik, azóta meghatározóan a déli tartományokban terjedt el, Puglia mellett Campania, Basilicata, Calabria az otthont a közel tízezer hektár aglianico szőlőnek.

A borban a sav-cukor arány kicsit az édesség javára billen el, kedves bor tud lenni, a magyar lakosság jelentős százaléka preferálja az ilyen típusú borokat, ráérez erre Luca Maroni is, akinek 93 pontos macaronja van a palack nyakán, bár az említett úriember weboldalán csak 91 pontot szórt ki a borra. Ez persze nem von le értékeiből, fűszeres édes piros gyümölcsös, kicsit határozottabb tanninérzettel bíró bor, ami lekerekítve egész fogyasztóbarát két-három évesen is. A nagyobb aglianicók azért bírják a hosszabb érlelést és kicsit erőteljesebb savak adják ehhez az alapokat, de hát más árkategóriáról is beszélünk.

Itt nincs nagy árdifferencia, 3,49€ az olasz Aldiban (1100 Ft), itthon 1199 Ft. Nálam 85 pontnál nem jut feljebb.

Hogy a nosztalgia végül szépített-e? Az értékelésben próbáltam konzekvens maradni és egyszerre értékelni, milyen áron milyen minőséget kapunk, de a korábbi fajtaélményekhez is viszonyítani. Ha a szikár, száraz vörösekre bukunk, ne vegyük le a polcról, de ha bírjuk a mediterrán, kicsit édesebb, gyümölcsösebb, behízelgőbb vörösöket, ennyi pénzért belefér egy próba. Én biztos kóstolni fogom a sor többi tagját is.